intencionalizmus jelentése
filozófia az az erkölcsbölcseleti elv, hogy a cselekedeteket szándékuk s nem hatásuk szerint kell megítélni
lélektan az a felfogás, hogy az ember minden lelki folyamata célra irányul
tudományos latin intentionalismus ‘ua.’, lásd még: intencionális , -izmus
További hasznos idegen szavak
orvosi méhen kívüli (terhesség)
német , ‘ua.’: lásd még: extra | latin uterus ‘anyaméh’
pilóta, repülő, repülőgép-tervező vagy -szerelő
+ tréfás munka nélkül is könnyen, "a levegőből" élő ember
magyar , lásd még: aviatika (a fizika–fizikus és hasonló szópárok mintájára)
A intencionalizmus és még több tízezer szóban és írásban is használt idegen szó jelentése megtalálható a topszótár – idegen szavak szótárában. Az idegen szavak értelmezésében és megértésében további segítséget nyújt, hogy a szótárban egymástól elválasztva, csoportosítva láthatóak az egyes előfordulási témakörök szerinti magyarázatok, jelentések.
állattan testhőmérsékletével a külső hőmérséklethez igazodó (állat)
német poikilotherm ‘ua.’: görög poikilosz ‘tarka, pettyes, különféle’ | thermé ‘hő’
magyarázat, értelmezés
tudomány értekezés, fejtegetés, szövegmagyarázat
latin commentatio ‘tanulmányozás’, lásd még: kommentál
növénytan másodlagos bőrszövetet képző osztódó szövet a gyökérben és a szárban
lásd még: para- , kambium
kiejtése: szaliváns
orvosi a nyálelválasztást serkentő szer
tudományos latin , ‘ua.’ ← salivare ‘nyálzik’, lásd még: saliva
kémia proton felvételére hajlamos anyag, azaz bázis
lásd még: proton , akceptor
kiejtése: obszolétusz
elavult, divatjamúlt, feledésbe merült
latin , ‘ua.’ ← obsolere, obsoletus ‘elavul, kimegy a szokásból’: ob- ‘le-, el-’ | solere ‘szokik’
növénytan vízi növény
tudományos latin hydrophyton ‘ua.’: görög hüdór, hüdrosz ‘víz’ | phüton ‘növény’ ← phüteó ‘ültet’ ← phüó ‘nő, sarjad’
ásványtan kőzetalkotó szilikátásvány, háromhajlású rendszerben kristályosodó mészpátfajta
angol anorthite ‘ua.’: görög a(n)- ‘nem’ | orthosz ‘egyenes’ | -it (ásványra utaló toldalék)
fizika villamos vezető végződése, amelyen az áram más közegbe lép át
villamosság hegesztőpálca
német Elektrode ← francia électrode ‘ua.’: lásd még: elektro- | görög hodosz ‘út’
orvosi felébresztés, felélesztés
tudományos latin suscitatio ‘ua.’ ← suscitare, suscitatum , tkp. su(b)s-citare ‘felkelt, feléleszt’: su(b)s- ‘alul, lentről fel’ | gyakorító citare ‘megmozgat, hív, idéz’ ← ciere, citum ‘mozdít’