tachiszisztolé jelentése
orvosi a normálisnál gyorsabb szívösszehúzódás
tudományos latin tachysystole ‘ua.’, lásd még: tachi- , szisztolé
További hasznos idegen szavak
művészet nagyméretű, hordószerű ókori görög cserépedény
görög , ‘ua.’
történelem ókori közép-itáliai nép, voltaképp közép-itáliai törzsek laza szövetsége, amely a szabin nép részét alkotta
latin kicsinyítő képzős Sabelli ‘ua.’ ← Sabini , lásd még: szabin
A tachiszisztolé és még több tízezer szóban és írásban is használt idegen szó jelentése megtalálható a topszótár – idegen szavak szótárában. Az idegen szavak értelmezésében és megértésében további segítséget nyújt, hogy a szótárban egymástól elválasztva, csoportosítva láthatóak az egyes előfordulási témakörök szerinti magyarázatok, jelentések.
geológia apró szemcsékből álló üledékes kőzet, a homokkő egyik változata
német Arenit ‘ua.’: latin arena ‘homok’ | -it (ásványra utaló toldalék)
kiejtése: numerusz klauzusz
zárt szám, megkötött és túl nem léphető létszám
történelem Magyarországon 1920-ban hozott törvény, amely korlátozta az egyetemekre felvehető zsidó származásúak számát
latin , ‘zárt szám’: lásd még: numerus | claudere, clausum ‘(le)zár’
lásd még: klauzúra
1
térképfüzet, térképalbum
német Atlas ‘ua.’ ← görög Atlasz , titán, aki az éggömböt (újkori ábrázolásokon a földgömböt) hordja a vállán
bosszant, zaklat, kellemetlenkedik
német schikanieren ← francia chicaner ‘ua.’ ← ?
mitológia tengeri nimfa, jóságos és segítő tengeristennő, Néreusz öreg tengeri istenség ötven lányának egyike
német Nereide ‘ua.’ ← görög Néreisz, Néreidosz ‘Néreusz lánya’
vallás Jeremiás siralmai, ószövetségi könyv
vallás ennek eléneklése mint a nagyheti katolikus liturgia része
átvitt értelemben siránkozás, sopánkodás, jajveszékelés
latin lamentatio ‘ua.’, lásd még: lamentál
kiejtése: nervusz rérum
a dolgok mozgatója, azaz a pénz
latin , ‘ua.’: nervus ‘az íj húrja (ami a nyilat mozgásba hozza)’ | res ‘dolog’
kiejtése: gro poen
textilipar a hímzésnek durvább öltésű változata
francia , ‘ua.’, tkp. ‘durva öltés’: gros ← latin grossus ‘vastag, durva’ | point ‘pont, szúrás, öltés’ ← latin punctum ‘pont’ ← pungere, punctum ‘szúr’
orvosi egészségügyi
tudományos latin sanitarius ‘ua.’ ← latin sanitas , lásd még: szanitéc
a farizeusokra jellemző viselkedés, álszentség, képmutatás
német Phariseismus ‘ua.’, lásd még: farizeus , -izmus
orvosi műtét
katonai művelet, hadművelet
matematika művelet
kereskedelem ügylet
művelet, ténykedés
tudományos latin operatio ‘ua.’, lásd még: operál
kémia keserűsó, glaubersó, fehér kristályos anyag, hashajtó hatású gyógyszer
lásd még: nátrium , szulfát