pornokrácia jelentése

  • történelem a kurtizánok kiemelkedő szerepe a magasabb hatalmi körökben, különösen a pápai udvarban a 10. század első felében
  • latin pornocratia ‘ua.’: görög porné ‘ringyó’ (a demokrácia és hasonló szavak mintájára)

További hasznos idegen szavak

kodon

  • genetika az úgynevezett hírvivő RNS három szomszédos bázisból álló alapegysége, amely a fehérjeszintézishez szükséges genetikai kód átíródásakor keletkezik
  • angol codon ‘ua.’: code ‘kód’ | -on (elemi egységre utaló toldalék, mint pl. foton, neutron)

poliritmika

  • zene különböző ritmusú szólamok együtthangzása
  • zene különnemű elemekből álló ritmusrendszer
  • német Polyrhythmik ‘ua.’, lásd még: poli-, ritmika
A pornokrácia és még több tízezer szóban és írásban is használt idegen szó jelentése megtalálható a topszótár – idegen szavak szótárában. Az idegen szavak értelmezésében és megértésében további segítséget nyújt, hogy a szótárban egymástól elválasztva, csoportosítva láthatóak az egyes előfordulási témakörök szerinti magyarázatok, jelentések.

homomorfia

  • biológia azonos alakúság
  • tudományos latin homomorphia ‘ua.’, lásd még: homomorf

ciklois

  • geometria az a görbe, amelyet egyenes vonalon, csúszás nélkül gördülő kör egy kerületi pontja ír le
  • tudományos latin cyclois ‘ua.’ ← görög kükloeisz ‘kör alakú’ ← küklosz ‘kör’

szterin vagy szterol

  • biokémia a szteroidok csoportjába tartozó egyértékű alkohol (pl. koleszterin)
  • lásd még: (kole)szterin

litofánia

  • művészet vékony porcelánból készült, a fény felé tartva árnyékoltan áttetsző dombormű
  • francia lithophanie ‘ua.’: lásd még: lito- | phanosz ‘fényes, látszó’ ← phainó ‘látszik’

adjacens

  • jogtudomány szomszédos, határos (telek, birtok)
  • latin, ‘ua.’ ← adiacere ‘mellette fekszik’: ad- ‘hozzá, mellé’ | iacere ‘fekszik’

kromlech

  • újkőkori építmény kör vagy ellipszis alakban elhelyezett magas kőszálakból Bretagne-ban és a brit szigeteken
  • angol cromlech ‘ua.’ ← walesi (kymri) crom ‘görbe’ | llech ‘lapos szikla’

szűr

  • játék a licitben vállaltakon felüli ütés bridzsben
  • angol sur(trick) ‘felül(ütés)’ ← francia sur kiejtése: szür ‘felett’ ← latin super ‘ua.’

lajstromoz

  • felír, feljegyez, jegyzékbe vesz
  • összeszámlál, leltároz
  • lásd még: lajstrom

dáde

  • tréfás, gúnyos öreg cigány (régen megszólításként is)
  • cigánymegszólító eset, ‘ua.’ ← dad ‘apa, papa’

menstruáció

  • orvosi vérzés, havivérzés, havibaj
  • tudományos latin menstruatio ‘ua.’, lásd még: menstruál

koordinátor

  • egyeztető, összehangoló személy
  • újkori latin coordinator, lásd még: koordinál

kutikula

  • anatómia a fedőhám élettelen külső rétege
  • növénytan a bőrszövet párolgást és gázcserét csökkentő védőrétege
  • tudományos latin kicsinyítő képzős cuticula ‘ua.’ ← cutis ‘bőr’

szeizmográf

  • geológia földrengésjelző műszer, amely a rezgések erősségét önműködően rögzíti
  • angol seismograph ‘ua.’: lásd még: szeizmikus | görög graphó ‘ír’