doketizmus jelentése

  • vallás ókori keresztény eretnekség, amelynek tanai szerint Krisztus emberi teste, földi élete, szenvedése és kereszthalála merő illúzió volt
  • görög doketiszmosz ‘ua.’ ← dokeó ‘látszik (vminek)’
  • lásd még: dogma

További hasznos idegen szavak

gemmáció

  • biológia bimbózás, az egysejtűek és néhány egyszerűbb többsejtű szaporodási módja, melynek során az új egyed leválik az anyaegyedről
  • tudományos latin gemmatio ‘ua.’ ← gemma ‘rügy, bimbó’

antonomázia

  • nyelvtan köznév helyett személynév használata (pl. Iván, azaz orosz ember) vagy fordítva (a haza bölcse, azaz Deák Ferenc)
  • tudományos latin antonomasia ‘ua.’: lásd még: anti- | görög onomaszia ‘megnevezés’ ← onoma ‘név’
A doketizmus és még több tízezer szóban és írásban is használt idegen szó jelentése megtalálható a topszótár – idegen szavak szótárában. Az idegen szavak értelmezésében és megértésében további segítséget nyújt, hogy a szótárban egymástól elválasztva, csoportosítva láthatóak az egyes előfordulási témakörök szerinti magyarázatok, jelentések.

kalcium-karbonát

  • kémia mészkő
  • német Kalziumkarbonat ‘ua.’, lásd még: kalcium, karbonát

konstringens

  • orvosi összehúzó, összeszorító
  • latin constringens ‘ua.’ ← constringere, constrictum ‘összeszorít’: con- ‘össze’ | stringere ‘szorít’
  • lásd még: restrikció

restaurátor

  • művészet műalkotások helyreállításával foglalkozó szakember
  • latin restaurator ‘ua.’, lásd még: restaurál

pomposo

kiejtése: pompózó
  • zene ünnepélyesen (adandó elő)
  • olasz, ‘ua.’, lásd még: pompózus

konjekturális

  • hozzávetőleges
  • bizonytalan, kétes, feltételezhető
  • német konjektural ‘ua.’, lásd még: konjektúra

misericordia

kiejtése: mizerikordia
  • könyörületesség, irgalom
  • latin, ‘ua.’ ← misericors, misericordis ‘irgalmas szívű’: misereri ‘irgalmaz’ | cor, cordis ‘szív’

cerebelláris

  • orvosi a kisagyból kiinduló
  • tudományos latin, ‘ua.’, lásd még: cerebellum

portré

  • művészet arckép, képmás, ábrázolás
  • irodalom írói jellemrajz, jellemkép
  • német Porträt kiejtése: portréfrancia portrait ‘ua.’ ← portraire ‘lefest, lerajzol’ ← késő latin protrahere ‘leképez’, eredetileg ‘előhúz, feltár’: pro ‘elő’ | trahere, tractum ‘húz’
  • lásd még: traktus

korrektúra

  • nyomdászat kefelenyomat, levonat
  • szedésjavítás
  • + javítás, helyesbítés, helyreigazítás
  • német Korrektur ‘ua.’, lásd még: korrektor

dikaiarchia

  • jogtudomány a jog uralma
  • tudományos latin dicaiarchia ‘ua.’: görög dikaion ‘igazságosság, jog’ ← diké ‘igazság’ | arkhé ‘uralom’

szolid

  • erős, szilárd
  • megbízható, tisztességes
  • kiegyensúlyozott, higgadt, megfontolt
  • józan, megalapozott, kockázatmentes
  • rendezett életű
  • jó viseletű, szerény, feltűnést kerülő
  • német solide ‘ua.’ ← latin solidus ‘szilárd, sűrű, tömött’ ← sollus ‘egész, teljes’ (a ‘szerény’ jelentés a magyarban alakult ki a szelíd szó beleértésével)

desens-