konstatál szinonimái

ige
  • megállapít, kijelent, felismer, észlel, érzékel, észrevesz, tapasztal, appercipiál (idegen)

További hasznos szavak a szinonimaszótárból

proklamáció

főnév
  • kiáltvány, szózat, felhívás, hirdetmény, végzés, határozat, dekrétum, kijelentés, nyilatkozat, deklaráció

eminens

melléknév
  • kitűnő, kiváló, élenjáró, kiemelkedő, kimagasló, jeles
  • elsőrendű, fontos
A szinonimaszótárban megtalálhatóak a konstatál szinonimái és még több tízezer, szóban és írásban is használt gyakori, illetve kevésbé használt szó rokon értelmű szavai. Az egyes szavak és szinonimák értelmezésében és megértésében további segítséget nyújt, hogy a szótárban egymástól elválasztva, csoportosítva láthatóak az egyes előfordulási témakörök és szófajok szerinti magyarázatok, jelentések.

kitilt

ige
  • kiutasít, kikerget, kitesz, kirak, kidob, kipenderít, kihajít, kitaszít, kiközösít, kiátkoz, relegál (régies), eltilalmaz (tájnyelvi), kilakoltat, kitelepít, kitoloncol, száműz, számkivet, deportál, internál (idegen)
  • kizár, kirekeszt

kénytelen-kelletlen

határozószó
  • akarva-akaratlan, kedvetlenül, kényszerűen, nolens volens (idegen)

karzat

főnév
  • galéria, erkély, tribün
  • kórus
  • kakasülő (tréfás)
  • karfa, korlát

intéző I.

melléknév
  • végző, mozgató, eljáró, vezető, irányító

kohászat

főnév
  • kohóipar, metallurgia (szaknyelvi)

közösül

ige
  • szeretkezik, ölelkezik, egyesül, koitál (idegen), nemileg érintkezik (valakivel), hál, elhál (régies), nőszik (régies), lefekszik (valakivel) (bizalmas), összefekszik (valakivel), megismer, paráználkodik, kefél (durva), kuffant, prütyköl, tücsköl, baszik (durva), kopulál (idegen), cseszik, toszik, fik (régies), kettyint (szleng), teker (szleng), fűrészel (szleng), mórázik (szleng), subázik (szleng), izél, dug (szleng), kúr (szleng), szöget húz (szleng), gyak (tájnyelvi), kamatyol (tájnyelvi), bikáskodik (tájnyelvi), kupakol (tájnyelvi), pitykézik (tájnyelvi)
  • párzik, párosodik, üzekedik, (hal) ívik, (sertés) görög (tájnyelvi), (sertés) búgat, (ló) fedez, (fajdkakas) dürög

tekintetes

melléknév, főnév
  • téns (régies), spektábilis (régies), nemzetes (régies), nagyságos

hiányol

ige
  • kifogásol, panaszol
  • hiányát érzi (valaminek), híjával van (valaminek), nélkülöz

hebeg

ige
  • dadog, akadozik, hebeg-habog, habog, hápog, makog, ebeg (régies), höbög, habatol (tájnyelvi), hebetel (tájnyelvi), habarél (tájnyelvi), galatyol (tájnyelvi), heppeget (tájnyelvi)
  • pömpög, motyog

faji

melléknév
  • nemi, generikus (idegen)
  • speciális, specifikus
  • törzsi, etnikai

holott I.

kötőszó
  • bár, ámbár, noha, pedig, jóllehet, ellenben

kultúrház

főnév
  • kultúrotthon, művelődési ház, művelődési otthon, művelődési központ, művház (bizalmas)

lehull

ige
  • leesik, aláhull (választékos), porba hull (választékos), lezuhan, lepottyan, leomlik
  • lepattog, lepereg, lepotyog, leporlik, lemállik, leválik, lecsordul (tájnyelvi), ledől (tájnyelvi)
  • lefut (csillag), lehanyatlik

álldogál

ige
  • ácsorog, állong (régies), várakozik, támolyog (régies), szobrozik (szleng), silbakol (őr) (régies), ácsong (tájnyelvi), állbovál (tájnyelvi), állongál (tájnyelvi)
  • időz, lebzsel, tétovázik, habozik, vesztegeti az idejét, múlatja az időt (tájnyelvi)

mintáz

ige
  • modellál, ábrázol, alakít, formáz, formál, farag, kifarag, kivés, önt
  • csíkoz, pettyez, díszít

megfontol

ige
  • latolgat, mérlegel, meghány-vet, fontolgat, átgondol, számításba vesz, számot vet (valamivel), meggondol, végiggondol, megrág, fontolóra vesz, latra vet, meghánytorgat (régies), konsziderál (idegen), felgondol (tájnyelvi), töprenkedik, tépelődik, töri a fejét, megvizsgál, töpreng, tűnődik, rágódik, morfondíroz, tekintetbe vesz

kontroll

főnév
  • ellenőrzés, felülvizsgálat, kontrolléria (régies)

kitakarít

ige
  • rendbe tesz, rendbe hoz, elrendez, rendet csinál, takarít, kitisztogat (tájnyelvi), kitisztít, kipucol (bizalmas), kiganéz (bizalmas), kipratál (tájnyelvi), kisifitél (tájnyelvi)
  • eltávolít, kiürít, lomtalanít, kiseprűz

köszörül

ige
  • élesít, fen, élez
  • csiszol (szaknyelvi), ráspolyoz, simít, sorjáz (szaknyelvi)

megélénkül

ige
  • felélénkül, fellelkesül, felbuzdul, nekihevül, tűzbe jön(bizalmas)
  • meggyorsul, felgyorsul, nekilendül, megelevenedik, felpezsdül, megpezsdül, feléled

korosztály

főnév
  • évjárat, évfolyam, nemzedék

kereskedelem

főnév
  • kereskedés, kereskedőség
  • áruforgalom, árucsere, csereüzlet, üzlet, ügylet, csereforgalom, adásvétel, üzletelés (bizalmas), biznisz (idegen)

közelharc

főnév
  • párharc, kézitusa, belharc, ember ember elleni küzdelem, dulakodás, tülekedés

megfiadzik

ige
  • megfial, lefial (tájnyelvi), megkölykezik, megellik
  • megmalacozik
  • megborjadzik
  • megcsikózik
  • (tájnyelvi): megszaporodik, sokasodik
  • (tájnyelvi): összetörik, széttörik