esztendős szinonimái

melléknév
  • éves, egyéves

További hasznos szavak a szinonimaszótárból

másnap

határozószó
  • egy napra rá, következő napon, rá következő napon

visszamenőleg

határozószó
  • pótlólag, visszahatólag, utólag
A szinonimaszótárban megtalálhatóak a esztendős szinonimái és még több tízezer, szóban és írásban is használt gyakori, illetve kevésbé használt szó rokon értelmű szavai. Az egyes szavak és szinonimák értelmezésében és megértésében további segítséget nyújt, hogy a szótárban egymástól elválasztva, csoportosítva láthatóak az egyes előfordulási témakörök és szófajok szerinti magyarázatok, jelentések.

éppen

határozószó
  • épp, éppenséggel, pontosan, szándékosan, sőt, egészen, teljesen, valósággal, direkt
  • közvetlenül
  • elvégre, tulajdonképpen
  • csupán, mindössze, szakasztott, szinte (régies)

elfúl

ige
  • (választékos): elfullad, bennreked, elakad

elcsábít

ige
  • elszédít (bizalmas), behálóz, meghódít, elbolondít, elcsavarja a fejét (valakinek), magába bolondít, levesz a lábáról (valakit), elkap (szleng), ujja köré csavar, megejt (tájnyelvi)
  • elcsal, elbolondít
  • elszeret, elhódít, elszipkáz (szleng), elvarnyúz (szleng), lecsap a kezéről (szleng)

derék1

főnév
  • deréktáj, csípő, keresztcsonttájék, kötés (tájnyelvi), tompor
  • derékbőség
  • ruhaderék, fűző, míder (régies)
  • fatörzs
  • középrész, középidő

érvénytelen

melléknév
  • semmis (szaknyelvi), hatálytalan
  • lejárt, elavult, elévült, érvényét vesztett, tárgytalan

felépít, fölépít

ige
  • megépít, felhúz
  • megvalósít, megteremt
  • megszerkeszt, megkonstruál, megalkot, alkot, összeállít
  • alapít, alapoz

mesterkedés

főnév
  • ügyeskedés, fondorlat, furfang, ármánykodás, fortély, koholmány, cselfogás, csel, machináció (bizalmas), praktika, manipuláció, rafinéria (választékos), taktika, manőver, csinálvány (tájnyelvi), finesz (szleng), svindli (bizalmas), trükk, cselszövés, hókuszpókusz, miskulancia

cégvezető

főnév
  • igazgató, főnök, ügyvezető, menedzser

bújtat

ige
  • rejteget, dugdos, dug, rejt
  • átdug, áthúz
  • (ruhadarabba): bebújtat, bedug
  • (tájnyelvi): (szőlőt) bujt, buktat, homlít (tájnyelvi)

csáklya

főnév
  • fordítókampó

felismerhetetlen, fö

melléknév
  • azonosíthatatlan, megkülönböztethetetlen, észrevehetetlen
  • ködös, homályos, elmosódó, fátyolozott, kivehetetlen

filctoll

főnév
  • rosttoll, rostirón

híres II.

főnév
  • (pejoratív): hírhedt alak
  • gazember, szélhámos, csirkefogó, akasztófáravaló

gyilok

főnév
  • tőr, pika (idegen), szura (régies), dákos (régies), stilét (régies), handzsár (régies)

éter

főnév
  • (régies): ég, világűr
  • (régies): levegő

enyészet

főnév
  • elmúlás, pusztulás, romlás, feloszlás, felbomlás, rothadás, kihalás, halál, vég, megsemmisülés

fehérfagyöngy

főnév
  • enyvbogyó, madárlép (tájnyelvi)

gyámolít

ige
  • támogat, segít, pártfogol, istápol, gondoskodik (valakiről), segélyez, felkarol, segítségére van, pártol, pártját fogja, védelmez, oltalmaz, patronál, pásztorít (régies)

ezres

főnév
  • ezerforintos, bartók (bizalmas), rugó (szleng), rongy (szleng), lepedő (szleng), misi (szleng)

elhullat

ige
  • elszór, elhint, elejt, elpotyogtat
  • elveszít, elhagy, elhány, levet, vedlik, kivetkőzik (régies) Sz: hullatja, mint a tót a miatyánkot

félbehagy

ige
  • abbahagy, megszakít, félbeszakít, megszakaszt, szüneteltet, felfüggeszt, félretesz, pihentet, szünetet tart, pihenőt tart, pauzál (régies)

gyerekség, gyermeksé

főnév
  • gyermekkor, ifjúkor
  • csekélység, jelentéktelenség, kicsiség, apróság
  • gyerekesség, pajkosság, csíny, komolytalanság