romantikus jelentése

  • főnév a romantika irányzatát követő alkotó
  • melléknév a romantika jegyeit mutató, vele kapcsolatos
  • átvitt értelemben kalandos, rendkívüliségével vonzó, regényes
  • ábrándos, álmodozó, érzelmes
  • magyar, lásd még: romantika (a fizika–fizikus és hasonló szópárok mintájára)

További hasznos idegen szavak

helladikus

  • történelem égei-tengeri (kultúra)
  • német helladisch ‘ua.’ ← görög Hellasz, Helladosz ‘Görögország’

-gén

  • (tudományos szóösszetételek utótagjaként) az eredetre, származásra utal (pl. exogén ‘külső eredetű’)
  • (valamit) okozó, előidéző, létrehozó (pl. oxigén ‘savképző’)
  • francia -gčne ‘ua.’ ← görög -genész ‘(vminek) született’ ← gennaó ‘nemz, szül, létrehoz’
A romantikus és még több tízezer szóban és írásban is használt idegen szó jelentése megtalálható a topszótár – idegen szavak szótárában. Az idegen szavak értelmezésében és megértésében további segítséget nyújt, hogy a szótárban egymástól elválasztva, csoportosítva láthatóak az egyes előfordulási témakörök szerinti magyarázatok, jelentések.

ex professo

kiejtése: eksz professzó
  • hivatalból
  • foglalkozásánál, hivatásánál fogva, szakértelemmel
  • latin, ‘ua.’: ex ‘-ból’ | lásd még: professzió

differenciális

  • különbözeti, különbségen alapuló
  • matematika változó értékek kicsiny változásával kapcsolatos
  • csillagászat gázból álló égitesteken a szélességi körök szerint eltérő (forgási sebesség)
  • tudományos latin differentialis ‘ua.’, lásd még: differenciál2

szenior

  • jogtudomány a család legidősebb férfitagja, a szeniorátus várományosa
  • korelnök, egy közösség legidősebb tagja
  • sport felnőtt korú sportoló
  • + oktatás főiskola vagy kollégium ifjúsági elnöke
  • + (teljes név után) idősebb, idősb
  • latin középfok senior ‘idősebb’, így ‘tekintélyes, tiszteletreméltó’ ← senex, senis ‘idős, öreg’
  • lásd még: monsieur, monsignore, monseigneur, senhor, seńor, signore, sir, sire, szenátus, szenilis, szénium

prehellén

  • történelem a görög szárazföldön és szigeteken a görögség bejövetele előtt kialakult (kultúra, építészet)
  • lásd még: pre-, hellén

facilitás

etruszk

  • néprajz főnév homályos eredetű ókori közép-itáliai nép
  • e nép nyelve, e néphez tartozó személy
  • latin etruscus ‘ua.’ ← ?

granodiorit

  • geológia sokféle alkotóelemből felépülő, fehér vagy rózsaszín, közepes és durva szemcsékből álló mélységi magmás kőzet
  • angol granodiorite ‘ua.’: latin granum ‘mag, szemcse’ | lásd még: diorit

materializáció

  • megtestesülés, anyagivá válás
  • (szellem) megjelenése anyagi formában (okkult elképzelés szerint)
  • német, francia materialisation ‘ua.’, lásd még: materializál

subsidiarius

kiejtése: szubszidiárius
  • kisegítő
  • latin, ‘ua.’, lásd még: subsidium

fináncarisztokrácia

  • közgazdaságtan az összefonódott ipari és banktőke birtokosainak nagy befolyású társadalmi rétege
  • lásd még: finánc, arisztokrácia

kofta

  • vallás csodatévő hírében álló, a világtól elvonult egyiptomi bölcs pap
  • német Kophta ‘ua.’ ← Kopte, lásd még: kopt

krepdesin

  • textilipar kreppes szövésű selyem
  • francia crępe de Chine ‘Kínából való krepp’, lásd még: krepp

dominátus

  • történelem a római császárság késői szakasza Diocletianus idejétől (a 3. század vége), voltaképp a császár katonai diktatúrája
  • latin dominatus ‘ua.’ ← dominus (et deus) ‘úr (és isten)’ a késői császároknak kijáró címzés
  • lásd még: dóm1

szilikózis

  • orvosi krónikus tüdőbetegség kovakőzetek porának belégzésétől
  • tudományos latin silicosis ‘ua.’: silex, silicis ‘kova’ | -ózis (kóros folyamatra utaló toldalék)