kiközösítési, elszigetelési akció személy vagy cég, intézmény, állam ellen
Charles Boycott írországi telekügynökről, akit 1880-ban az Ír Föld Liga szervezet kiközösíttetett, mert megvett egy farmot, amelyet a brit hatóság kobzott el tulajdonosától
A csui és még több tízezer szóban és írásban is használt idegen szó jelentése megtalálható a topszótár – idegen szavak szótárában. Az idegen szavak értelmezésében és megértésében további segítséget nyújt, hogy a szótárban egymástól elválasztva, csoportosítva láthatóak az egyes előfordulási témakörök szerinti magyarázatok, jelentések.
filozófia bölcseleti felfogás, mely szerint a világ történéseit isteni vagy más törvények irányítják a véletlen kizárásával, ill. hogy tetteinket nem szabad akaratunk, hanem külső körülményeink és belső késztetéseink határozzák meg
németDeterminismus ← franciadéterminisme ‘ua.’, lásd még: determinál, -izmus
németLosung ‘katonai jelszó’ ← középfelnémetlozunge ‘sorsvetés’ (a napi jelszót aznap reggel, véletlenszerűen jelölték ki, nehogy idő előtt kiszivárogjon) ← Los ‘sors’