pásztáz szinonimái

ige
  • tekinget, figyel, végignéz, végigmér
  • cirkál, bejár, végigjár
  • (szaknyelvi): tüzel

További hasznos szavak a szinonimaszótárból

park

főnév
  • liget, közkert, díszkert, cifrakert (tájnyelvi), majáliskert (tájnyelvi)

marginális

melléknév
  • lapszéli, lapszélre jegyzett
  • (szaknyelvi): szélső, szélen levő
  • deklasszálódott (idegen)
  • jelentéktelen, mellékes
A szinonimaszótárban megtalálhatóak a pásztáz szinonimái és még több tízezer, szóban és írásban is használt gyakori, illetve kevésbé használt szó rokon értelmű szavai. Az egyes szavak és szinonimák értelmezésében és megértésében további segítséget nyújt, hogy a szótárban egymástól elválasztva, csoportosítva láthatóak az egyes előfordulási témakörök és szófajok szerinti magyarázatok, jelentések.

őz

főnév
  • őzike, bambi (bizalmas), őzgida, villás

nyomán

névutó
  • alapján, segítségével, következtében, kiindulva (valamiből)

nokedli

főnév
  • galuska, csipetke, csiszke (tájnyelvi)

mindenképpen

határozószó
  • mindenképpen, mindenhogyan, minden módon, akármiképp
  • okvetlenül, feltétlenül, mindenáron, hatra-vakra, nyakra-főre

paraszt I.

főnév
  • földműves, földművelő, pór (régies), gazdálkodó, gazda, farmer, szántóvető (régies) Sz: csépre, kapára termett ember
  • (régies): jobbágy
  • (durva): bunkó, tahó (bizalmas), fajankó, prosztó (szleng)
  • (bizalmas): gyalog (sakkban)

pótülés

főnév
  • pótszék
  • csapóülés, utóülés, tyúkrázda (bizalmas)

megkárosít

ige
  • megrövidít, becsap, kifoszt, rászed, tönkretesz, megcsal, meglop, kinulláz (bizalmas), megránt (régies), megkisebbít (tájnyelvi), árt (valakinek), kárára van, kizsebel(vki számára)

megfog

ige
  • megszorít, megmarkol, megragad, megkap, kézbe vesz, megcsíp (bizalmas), dikol (tájnyelvi), elkap
  • elfog, elcsíp, letartóztat, nyakon csíp
  • rajtakap, rajtaér
  • megnyer, meghódít, megkaparint magának
  • lebilincsel, lenyűgöz, meghat, megkap, megejt, megérint, megindít
  • visszatart, megállít, megakaszt
  • megköt (talajt)
  • megfegyelmez, megreguláz, kordában tart
  • (tájnyelvi): gyökeret ereszt, meggyökeresedik, megered, megfakad
  • összefog, beszínez
  • (átok): beteljesedik, végbemegy, megfogan

ki-ki

névmás
  • mindenki, minden egyes, mindegyik
  • egyenként, fejenként, személyesen, egyénileg, külön-külön

megrendszabályoz

ige
  • megfegyelmez, szabályoz, megreguláz
  • (bizalmas): megfékez, zaboláz, rendbe szed, ráncba szed, megfincoltat (tájnyelvi), megnyaggat (tájnyelvi)

propolisz

főnév
  • méhszurok

rendelőintézet

főnév
  • poliklinika (idegen), járóbeteg-rendelő, járóbeteg-gondozó

év

főnév
  • esztendő, mázsa (szleng)

szőnyeg

főnév
  • birkózószőnyeg
  • tatami (szaknyelvi)
  • (régies): pokróc, kárpit
  • (választékos): napirend, teríték

sündörög

ige
  • settenkedik, ólálkodik, somfordál, sündörködik (tájnyelvi), kastankodik (tájnyelvi), kormoskodik (tájnyelvi), köntörködik (tájnyelvi)
  • dörgölődzik (valakihez), hízeleg
  • lábatlankodik, koslat

paszuly

főnév
  • bab, fuszuly (tájnyelvi), fuszulyka (tájnyelvi), poszogtató (tájnyelvi), rácborsó (tájnyelvi)

összevéve

határozószó
  • összesen, mindösszesen, összegezve, summa summarum (idegen), együttesen, együttvéve, összevissza (bizalmas), kurz und gut (idegen)

pitypalatty

főnév
  • (tájnyelvi): fürj

stigma

főnév
  • bélyeg, embléma, ismertetőjel, ismertetőjegy, jegy, billog (tájnyelvi)
  • szégyenbélyeg, szégyenfolt, bűnbélyeg, szenny, szeplő, makula (régies)

pénz

főnév
  • érme, bankjegy, fizetőeszköz (szaknyelvi), pénzeszköz (szaknyelvi), pénzmag (bizalmas), guba (szleng), dohány (szleng), korpa (szleng), steksz (szleng), zsozsó (szleng), lóvé (szleng), lé (szleng), mani (szleng), suska (szleng), garas (régies) Sz: kálvinista olvasó
  • vagyon, gazdagság, tőke
  • (halé): pikkely, halpikkely, lemez

nyúlvány

főnév
  • kiágazás, ág, hajtás, szál, kinövés, sarj
  • szárny, földnyelv

pompázik

ige
  • ékeskedik, virít, díszlik, nyílik
  • (pejoratív): hivalkodik, díszeleg, pompázik, parádézik, feszít, flancol (szleng), gáláz (tájnyelvi)

suta I.

melléknév
  • balkezes, balog (régies), balos
  • félszeg, ügyetlen, idétlen, balogsüti (régies), balogsuta (tájnyelvi), ügyefogyott, gyámoltalan, sete-suta (tájnyelvi), senye-suta (tájnyelvi)(bizalmas)
  • nehézkes, esetlen, merev, csukabuka (tájnyelvi)
  • csonka, sánta, szarvatlan, farkatlan, szárnyatlan, hibás