plutonizmus jelentése

  • geológia meghaladott geológiai elmélet, amely a földi kőzetek eredetét kizárólag a földmélyi magma megmerevedéséből vezette le
  • tudományos latin plutonismus ‘ua.’: görög Plutón, az alvilág istene (Hadész isten másik neve) | lásd még: -izmus

További hasznos idegen szavak

asszirológus

  • tudomány az asszirológia tudósa
  • magyar, lásd még: asszirológia (a biológia–biológus és hasonló szópárok mintájára)

kopulatív

  • kapcsoló, összekötő
  • német kopulativ ‘ua.’, lásd még: kopulál
A plutonizmus és még több tízezer szóban és írásban is használt idegen szó jelentése megtalálható a topszótár – idegen szavak szótárában. Az idegen szavak értelmezésében és megértésében további segítséget nyújt, hogy a szótárban egymástól elválasztva, csoportosítva láthatóak az egyes előfordulási témakörök szerinti magyarázatok, jelentések.

sillabusz

  • előadás vázlata, gondolatmenete
  • hivatalos jegyzék tennivalókról a felsőbb hatóságtól
  • tartalommutató
  • újkori latin syllabus ‘jegyzék, felsorolás’ ← késő latin sittyba ‘ua.’ ← görög szittübé ‘pergamencsík’

dublett

  • másodpéldány
  • hamisítvány, utánzat
  • fizika egyes elemek megkettőződött színképvonala
  • nyelvtan alakváltozat, szóalakpár
  • vallás egy esemény két, olykor lényegesen eltérő változata a Bibliában
  • vékony ékkőrétegből és üveglapból összeragasztott ékkőhamisítvány
  • francia kicsinyítő képzős doublette ‘ua.’ ← double ‘kettős’, lásd még: dublé

íbisz

  • állattan hosszú és lefelé ívelt csőrű, főleg Afrikában élő gázlómadár-család, egyik faját az ókori Egyiptomban szentként tisztelték
  • latin ibisgörög ibiszegyiptomi hab ‘ua.’

kurzus

  • oktatás tanfolyam
  • kereskedelem valuta árfolyama
  • közgazdaságtan tőzsdei árfolyam
  • politika irányzat, irányvonal
  • hajózás kijelölt úrirány
  • + irodalom ritmikus próza
  • latin cursus ‘futás, menet, folyás’ ← currere, cursum ‘fut’
  • lásd még: kurrens

anemoszkóp

  • meteorológia szélzsák, szélkakas, széliránymutató
  • francia anémoscope ‘ua.’: görög anemosz ‘szél’ | szkopeó ‘néz, vizsgál’

pneu

pentóz

  • kémia öt szénatomos monoszacharid
  • angol pentose ‘ua.’: lásd még: penta- | -óz (cukorra, szénhidrátra utaló toldalék)

foszfatáz

  • kémia a foszforsav észtereinek lebontását katalizáló fontos enzim
  • lásd még: foszfát | -áz (enzimre utaló toldalék)

pentimento

  • művészet a művész utólagos javítása, ill. az általa elfedett korábbi rajz a festményen
  • olasz, ‘ua.’, tkp. ‘megbánás’ ← pentir(si) ‘megbán’ ← latin poenitet ‘ua.’ ← poena ‘büntetés, bosszú’

jakut

  • főnév észak-szibériai nép, ennek tagja
  • melléknév e néppel, nyelvével kapcsolatos
  • orosz. ‘ua.’ ← evenk jekot ‘idegen’

hidroterapeutikus

  • orvosi vízgyógyászati
  • tudományos latin hydrotherapeuticus ‘ua.’, lásd még: hidroterápia