mumifikálódik jelentése
(emberi vagy állati tetem különleges körülmények között) kiszáradva tartósodik, elkerüli az oszlást
orvosi (testszövet) kiszáradás folytán elhal
lásd még: mumifikál
További hasznos idegen szavak
művészet fején áldozati kosarat hordó leányalak mint oszlop, a kariatidák egyik fajtája
német Kanephore ‘ua.’ ← görög kanéphoré ‘kosárvivő nő’: kanész ‘gyékény, kosár’ | phoreó ‘visz’
rögzítés, helyhez kötés
orvosi testrész rögzítése (pl. törés után)
lélektan tudattartalom kórosan merev rögzülése a tudatban
fényképezés előhívott kép rögzítése
kémia vegyi anyag megkötése
tudományos latin fixatio ‘ua.’, lásd még: fixál
A mumifikálódik és még több tízezer szóban és írásban is használt idegen szó jelentése megtalálható a topszótár – idegen szavak szótárában. Az idegen szavak értelmezésében és megértésében további segítséget nyújt, hogy a szótárban egymástól elválasztva, csoportosítva láthatóak az egyes előfordulási témakörök szerinti magyarázatok, jelentések.
jogtudomány a hatályos jog szerint, a már megalkotott jogszabály alapján
latin , ‘ua.’: lex, legis ‘törvény’ | ferre, latum ‘hoz’
biológia átlagos méretű vörösvérsejt
tudományos latin normoblast ‘ua.’: latin norma ‘szabály’ | görög blaszté ‘csíra’
világpolgárság, a nemzeti előítéletek elutasítása
pejoratív a nemzeti értékek iránti közömbösség
angol cosmopolitism ‘ua.’, lásd még: kozmopolita
kiejtése: allungeréze
zene magyarosan (adandó elő)
olasz , ‘ua.’: alla ← latin ad ille ‘ahhoz’ | ungherese ‘magyar’← latin Hungarus ‘u.a.’, lásd még: hungarica
nyomdászat nagybetű, nagy kezdőbetű
középkori kódexírási típus alsó és felső szár nélküli betűkből
latin kicsinyítő képzős maiuscula (littera) ‘kissé nagyobb (betű)’ ← maius ‘nagyobb’ ← magnus ‘nagy’
lásd még: magnitúdó
nagyobb közigazgatási egység, tartomány Oroszországban
orosz . ‘ua.’: ob- ‘körül’ | vlasztj ‘közigazgatás’← ószláv volsztj ‘hatalom’
szemer, régi patikai és ékszerészi súlymérték, kb. 0,07 g
latin , ‘gabonaszem’
lásd még: granárium
nyomdászat formát gépi úton kivág (keménypapírból, lemezből)
német stanzen ‘ua.’ ← (?) dán stunte ‘taszít’
sport úszók elrugaszkodása fordulóban a medence falától, vízilabdában az ellenfél testéről
német Abstoss ‘ellökés’ ← abstossen ‘ellök’: ab- ‘el, le’ | stossen ‘lök’
irodalom a belletrisztikával kapcsolatos
német belletristisch ‘ua.’, lásd még: belletrisztika
nyelvtan kettőshangzók két elemének különejtése
irodalom sormetszet
latin diaeresis ‘ua.’ ← görög diaireszisz ‘elválasztás’: dia- ‘át, szét’ | aireszisz ‘választás’ ← aireó ‘fog, vesz’
összeesküvés
titkos (politikai) szervezkedés
az ilyen szervezkedéshez szükséges titoktartás és más biztonsági rendszabályok
latin conspiratio ‘ua.’, lásd még: konspirál
irodalom betűrímet alkot (egy szó másik szóval)
irodalom betűrímeket tartalmaz (vers, verssor)
irodalom betűrímeket alkalmaz (költő)
középkori latin alliterare, alliteratum tkp. ad-literare ‘ua.’: ad- ‘hozzá’ | lit(t)era ‘írás, levél, betű’
először lép fel (színpadon, hangversenyen vagy valamely szerepben)
német debütieren ← francia débuter ‘ua.’, lásd még: début