A kommünár és még több tízezer szóban és írásban is használt idegen szó jelentése megtalálható a topszótár – idegen szavak szótárában. Az idegen szavak értelmezésében és megértésében további segítséget nyújt, hogy a szótárban egymástól elválasztva, csoportosítva láthatóak az egyes előfordulási témakörök szerinti magyarázatok, jelentések.
kiközösítési, elszigetelési akció személy vagy cég, intézmény, állam ellen
Charles Boycott írországi telekügynökről, akit 1880-ban az Ír Föld Liga szervezet kiközösíttetett, mert megvett egy farmot, amelyet a brit hatóság kobzott el tulajdonosától
filozófia, politika a dialektikus és történelmi materializmus bölcseletét, ill. az osztályharc és a tudományos szocializmus társadalmi és politikai elméletét magában foglaló, Marx és Engels által kidolgozott eszmerendszer
németMarxismus ‘ua.’: Karl Marx német filozófus nevéből | lásd még: -izmus