huhog szinonimái

ige
  • kuvikol, huhukol (tájnyelvi), hűget (tájnyelvi)
  • (rosszat) jósol

További hasznos szavak a szinonimaszótárból

begyógyul

ige
  • beforr, meggyógyul, beforrad, összeforr, összeforrad, beheged, behegesedik, bevarasodik, behúzódik, összenő, benő, bejavul (tájnyelvi), bebőrödzik (tájnyelvi), besebzik (tájnyelvi), elforrja magát (tájnyelvi)

füvész

főnév
  • (régies): botanikus, növényész (régies)
  • füves, gyógyfüves ember, kuruzsló, javasasszony
A szinonimaszótárban megtalálhatóak a huhog szinonimái és még több tízezer, szóban és írásban is használt gyakori, illetve kevésbé használt szó rokon értelmű szavai. Az egyes szavak és szinonimák értelmezésében és megértésében további segítséget nyújt, hogy a szótárban egymástól elválasztva, csoportosítva láthatóak az egyes előfordulási témakörök és szófajok szerinti magyarázatok, jelentések.

hiszen, hisz I.

kötőszó
  • mert, mivel, ugyanis, minthogy, mivelhogy, végtére

gyümölcsözik

ige
  • jövedelmez, hasznot hajt, kamatozik, hoz, eredményez, terem

gyárt

ige
  • előállít, készít, létrehoz, fabrikál (régies), termel, csinál, produkál

fontos

melléknév
  • alapvető, elemi, jelentős, jelentékeny, jelentőségteljes, lényeges, lényegbevágó, lényegi, meghatározó, hangsúlyos, nyomatékos, nagy fontosságú, létfontosságú, főbenjáró, nagymérvű, nagysúlyú, számba veendő, mértékadó, mérvadó, döntő, sokatmondó, kiemelkedő, kimagasló, elsődleges, nagy horderejű, figyelemre méltó, említésre méltó, nélkülözhetetlen, elengedhetetlen, szükséges, életbe vágó
  • számottevő, nagy, komoly, súlyos, nyomós Sz: nagy súllyal esik latba; sokat nyom a latban
  • híres, előkelő, rangos, kitűnő, közismert, tekintélyes, befolyásos, nevezetes, neves, hírneves, illusztris
  • (régies): fontoskodó, nagyképű

horganylemez

főnév
  • bádoglemez

irat

főnév
  • okirat, írás, okmány, igazolás, akta, ügyirat, dokumentum
  • (régies): írásmű, iromány

részes I.

melléknév
  • részvevő, érdekelt, osztályos, részesülő

felemelkedés, föleme

főnév
  • felszállás
  • fellendülés, felívelés
  • gyarapodás, meggazdagodás, előrejutás, előmenetel
  • felmagasztosulás

fejenként

határozószó
  • egyenként, egyénenként, külön-külön, személyenként, emberenként, koponyánként, kopoltyúnként (tréfás), per capita (régies), per kopf (bizalmas), per koponya (tréfás), per kopoltyú (szleng), summa szerint (régies)

csodagyerek, csodagy

főnév
  • csodaszülött, csodalény, csoda, portentum (idegen, régies)

felnő, fölnő

ige
  • megnő, felnövekszik, felserdül, felcseperedik, felnőtté válik, cseperezik (tájnyelvi), felgingárodik (tájnyelvi), megiperedik (tájnyelvi), felsúdul (tájnyelvi), felterem (tájnyelvi), kifejlődik
  • kivirul, kivirágzik
  • felnevelkedik Sz: veri az anyja tolla; kinőtt az Isten markából; benőtt a feje lágya; nem lehet már az ágy alá dugni; liba volt, most lúd; nem játszik már dióst

itt

határozószó
  • itten (bizalmas), ezen a szent helyen (bizalmas), íme (választékos), ímhol (régies), hoc loco (idegen), itteg (tájnyelvi), itteneg (tájnyelvi), ehelyt (tájnyelvi), ehol (tájnyelvi), ihol (tájnyelvi), ihon (tájnyelvi), ehelyütt (régies)
  • közel, a közelben

kapálás

főnév
  • talajlazítás, porhanyítás
  • sarabolás
  • (lóé): toporzékolás

krónikus

melléknév
  • idült, tartós, huzamos, makacs, megrögzött

kirámol

ige
  • kitesz, kirakodik, kipakol, szétrak
  • kivisz, kiürít, kihord, kirámol, kihurcolkodik, kirakoszik (tájnyelvi), kivonszolkodik (tájnyelvi)
  • (szleng): kifoszt, kirabol, kicsontoz (szleng)

hullámtörő

főnév
  • hullámgát, móló

hintázik

ige
  • ide-oda leng, erre-arra dől, inog, ring, ringatózik, billeg, hintálózik, csilingál (tájnyelvi), lingál (tájnyelvi), lógázik (tájnyelvi), hajkózik (tájnyelvi), hilintázik (tájnyelvi), inókázik (tájnyelvi)

imitáció

főnév
  • utánzás
  • imitálás, színlelés, mímelés
  • utánzat, hamisítvány

kínálás

főnév
  • ajánlás, ajánlat, kínálat, kínálgatás, tessékelés, kedveskedés

idead

ige
  • idenyújt, átad

hadviselés

főnév
  • háborúskodás, hadakozás, táborozás (régies), hadraszállás, háború
  • viszály, konfliktus

inkvizíció

főnév
  • kínvallatás, vallatás, tanúvallatás, vizsgálat
  • eretnekbíróság (régies)

kipuhatol

ige
  • megtudakol, kinyomoz, kifürkész, kikutat, kitud, kérdezősködik, kiderít, kémkedik, kikémlel, kiszimatol, kitapogat, körüljár, kivizslat (régies), rekognoszkál (idegen), kitimporál (tájnyelvi)