fogyatkozás szinonimái

főnév
  • kevesbedés, veszteség, sorvadás
  • szűkölködés, nélkülözés, szegénység
  • hiba, hiány, kár, tökéletlenség, káló (szaknyelvi), defektus (régies), csorba, sérülés
  • betegség, hanyatlás, gyengülés, apadás, gyengeség, elerőtlenedés
  • (holdé): sötétülés, halványulás, fogyás

További hasznos szavak a szinonimaszótárból

autós I.

melléknév
  • gépkocsizó, autózó, gépkocsis

gersli

főnév
  • árpagyöngy, árpakása, gerstli
  • (szleng): pénz
A szinonimaszótárban megtalálhatóak a fogyatkozás szinonimái és még több tízezer, szóban és írásban is használt gyakori, illetve kevésbé használt szó rokon értelmű szavai. Az egyes szavak és szinonimák értelmezésében és megértésében további segítséget nyújt, hogy a szótárban egymástól elválasztva, csoportosítva láthatóak az egyes előfordulási témakörök és szófajok szerinti magyarázatok, jelentések.

fényérzékeny

melléknév
  • fotogenikus (idegen), fotoszenzitív (idegen)

evőkanál

főnév
  • kanál, leveseskanál, nagykanál

értetlen

melléknév
  • nehéz felfogású, nehézfejű, lassú észjárású, fafejű, korlátolt, sötét, ostoba, oktalan, balga Sz: nem fér a tökfejébe; akár a lóval imádkozz, akár evvel beszélj
  • érzéketlen, közömbös, közönyös, apatikus, tompa
  • (régies): érthetetlen, értelmetlen

elnadrágol

ige
  • (bizalmas): megnadrágol, elver, megrak, elfenekel, elpáhol, megvesszőz, megpálcáz, helybenhagy, eltángál, megruház (bizalmas), elnáspángol, elpüföl, eldönget, elcsépel (bizalmas), elrak (bizalmas), megdádáz (bizalmas), cincáz (tájnyelvi) Sz: kiporolja a nadrágját

fiú

főnév
  • fiúgyerek, fiúgyermek, gyerek (tájnyelvi), gyerekcse (tájnyelvi), csimota (tájnyelvi)
  • fi (régies), srác, skac (szleng), gyerkőc, gyerkőce (tájnyelvi), lurkó, kölyök, legényke, kisfiú, gézengúz (bizalmas), nebuló, ördögfióka, pubi (bizalmas), krapek (szleng), fickó, kamasz, tacskó (bizalmas), siheder, suttyó (tájnyelvi), fattyú (tájnyelvi), surbankó (tájnyelvi), süvölvény
  • (birtokszóként): udvarló, jövendőbeli

genetikus

melléknév
  • keletkezési, fejlődési
  • származási, öröklési, öröklött
  • (módszer): származtató, eredeztető, oknyomozó, történeti

odaszól

ige
  • odavet (néhány szót)
  • beszól
  • odatelefonál, odacsörög (bizalmas)

égbekiáltó

melléknév
  • felháborító, szörnyű, szörnyűséges, iszonyú, iszonyatos, rettentő, rettenetes, borzalmas, borzasztó, botrányos, megbotránkoztató, horribilis, vérlázító, vérforraló, kirívó, gyalázatos, megdöbbentő, elképesztő, sátáni, ördögi, förtelmes

dörzsöl

ige
  • dörgöl, fen, csiszol, smirgliz, vakar, koptat, horzsol, morzsol, súrol, sikál, sikárol (tájnyelvi), csutakol
  • políroz, pucol (bizalmas), fényesít, vikszel, kefél, szidoloz
  • horzsol, sért

átnéz

ige
  • keresztülnéz, átkukucskál, átles, átpillant
  • átmegy, átugrik
  • felügyel (valakire), vigyáz (valakire), ellenőriz, figyelemmel kísér, szemmel tart
  • (valakin): keresztülnéz, semmibe vesz, levegőnek néz
  • végignéz, elolvas, átolvas, átismétel, átböngész, átlapoz, végigpásztáz, végigfut, megnéz, áttekint, átfut, átvizsgál, megvizsgál, ellenőriz, átkutat, kontrollál, tanulmányoz, szemrevételez, revideál, átszámol, átgusztál (tájnyelvi), átnézel (tájnyelvi), átnyálaz (szleng)

éhínség

főnév
  • éhezés, éhség, kiéhezettség, koplalás, böjt, böjtölés, nélkülözés, nyomor, nyomorgás, szegénység, szűkölködés, ínség, hét szűk esztendő

gond

főnév
  • aggodalom, aggály, töprengés, tépődés, vesződség, fejfájás, baj, probléma, nehézség, kényelmetlenség, bökkenő, kellemetlenség, bosszúság, alkalmatlanság, bonyodalom, galiba, nyűg, aggság (tájnyelvi), aj-baj (tájnyelvi), gubanc (szleng), gáz (szleng)
  • nélkülözés, hiány
  • szorgalmatosság (régies), gondosság, alaposság, körültekintés, figyelem, odaadás
  • gondoskodás, törődés

hágó

főnév
  • hegynyereg, hegynyak
  • szoros, szurdok, mélyút, horhos (tájnyelvi)
  • lejtő, kapaszkodó, kaptató (tájnyelvi)

juttat

ige
  • küld, továbbít
  • ad, adományoz, ajándékoz, kioszt, odaítél, folyósít, biztosít, nyújt, részesít
  • hagyományoz, ráhagy, ráruház

hozzáférhetetlen

melléknév
  • megközelíthetetlen, elérhetetlen, magának való
  • zárolt, titkos
  • megvesztegethetetlen, becsületes, tisztességes

fóka

főnév
  • tengerikutya (régies)
  • (szleng): felmosórongy

fémes

melléknév
  • fémfényű
  • fémszerű
  • fémtartalmú

függöny

főnév
  • kárpit, firhang (bizalmas), drapéria
  • (színházi) kortina (szaknyelvi), előfüggöny

hombár

főnév
  • (tájnyelvi): láda, szuszék (tájnyelvi)
  • (tájnyelvi): magtár, csűr, gabonapadlás, kamra, gabonaverem

forral

ige
  • forrásba hoz, főz
  • ingerel, hevít, gerjeszt
  • tervel, kimódol, kifőz, kiagyal, főz (valamit)

fagylalt

főnév
  • fagyi (bizalmas), jégkrém, parfé

galopp

főnév
  • vágta, vágtatás, kenter (idegen)
  • lóverseny, lovi (bizalmas)
  • galoppáda (idegen), ugrótánc, körtánc

hosszúkás

melléknév
  • hosszúdad, hosszacska, hosszúka, nyújtott, elnyújtott