elfő szinonimái

ige
  • szétfő, túlfő
  • elpárolog, elforr

További hasznos szavak a szinonimaszótárból

learat

ige
  • betakarít, lekaszál, letarol, levág
  • megszerez, elnyer, kaszál (szleng)

könyvvitel

főnév
  • könyvvezetés, számadás
A szinonimaszótárban megtalálhatóak a elfő szinonimái és még több tízezer, szóban és írásban is használt gyakori, illetve kevésbé használt szó rokon értelmű szavai. Az egyes szavak és szinonimák értelmezésében és megértésében további segítséget nyújt, hogy a szótárban egymástól elválasztva, csoportosítva láthatóak az egyes előfordulási témakörök és szófajok szerinti magyarázatok, jelentések.

ekképpen

határozószó
  • ekként, így, ilyenformán, eszerint (régies)

csoportosul

ige
  • gyülekezik, gyűlik, összeverődik, összesereglik, összecsődül, torlódik, zsúfolódik, tolong, tódul, tömörül, tömbül (tájnyelvi), csoprozik (tájnyelvi)

csereügylet

főnév
  • csereakció, cserebere

bonyolult

melléknév
  • bonyodalmas, szövevényes, komplikált, bonyolódott, összebonyolódott, összebonyolított, tekervényes, körülményes, kusza, nyakatekert, zavaros, összetett, komplex (idegen), sokrétű, szerteágazó, áttekinthetetlen, körmönfont, cikornyás, sallangos, konfúzus (régies), ágas-bogas, faramuci (bizalmas), kelepcés (régies), hurkos (régies), szubtilis (idegen)

élelmezés

főnév
  • étkeztetés, ellátás, etetés, táplálás, kosztoltatás (bizalmas), menázsi (régies), gondoskodás (valakiről), penzió (szaknyelvi), alimentáció (régies)

elpiszkolódik

ige
  • bepiszkolódik, elmocskolódik, elpiszkozik (tájnyelvi), elszurtosodik, beszennyeződik, elszennyeződik, elszennyesül (tájnyelvi), eldögél (tájnyelvi)

másállapot

főnév
  • terhesség, viselősség, áldott állapot, várandósság, graviditás (szaknyelvi)

behajt1

ige
  • beterel, bekerget, behajszol, becsap (tájnyelvi), beűz (tájnyelvi)
  • befordít, beirányít
  • megfizettet, beszed, bevasal, inkasszál (szaknyelvi), kasszíroz (idegen), megvesz (valakin) (tájnyelvi)
  • bekanyarodik, befordul, betér, bemegy, bevág

bármikor

határozószó
  • akármikor, mindig, mindenkor (választékos), amikor csak

belevesz

ige
  • hozzávesz, hozzáért, beleért, hozzászámít, beleszámít, belefoglal, beleilleszt, beledolgoz, belesző, bevesz, betold, felvesz, belevon, bevon
  • (vki beleveszi magát vmibe): elrejtőzik, meghúzódik, beveszi magát
  • (vmi beleveszi magát vmibe): átitat, átjár, beleivódik

elszórakozik

ige
  • mulat, elmulat, eljátszik, kedvét tölti

érzelgés

főnév
  • édelgés, ömlengés, nyálazás (szleng)

gratuláció

főnév
  • jókívánság, szerencsekívánat, üdvözlés, elismerés

fennakadás

főnév
  • elakadás, megakadás, felakadás
  • zökkenő, zökkenés, nehézség, buktató, zavar, szünet
  • meglepődés, megütközés, megbotránkozás, kifogás

elgázosít

ige
  • légneműsít (szaknyelvi), porlaszt (szaknyelvi)
  • szellent, fingik (durva)

éhgyomor

főnév
  • éhom, éhkopp

elnyel

ige
  • bekap, lenyel
  • (föld, víz): magába zár, eltemet
  • (sötétség): eltakar, beburkol
  • (hangot): elnyom, túlharsog
  • felszív, abszorbeál (szaknyelvi)
  • (vállalkozás pénzt): felemészt

feltekint, föltekint

ige
  • felnéz, felpillant, felemeli szemét, felemeli tekintetét, felveti tekintetét

elismétel

ige
  • megismétel, utánamond, repetál (régies)

csukódik

ige
  • záródik, becsapódik
  • kapcsolódik, gombolódik

elölről

határozószó
  • elülről, elejéről, szemből, szemben
  • újra, elejétől

felvonulás, fölvonul

főnév
  • kivonulás, tömegfelvonulás, seregszemle, diadalmenet, demonstráció, processzió (régies), menet, körmenet, lusztráció (régies)