filozófia célokság, a célszerűség tana, olyan filozófiai felfogás, amely szerint a természet minden jelensége, mozgása valami kijelölt, előre meghatározott célra irányul (pl. az isteni világterv megvalósulására)
tudományos latinteleologia ‘ua.’: görögteleó ‘célhoz ér’ ← telosz ‘vég, cél, eredmény, megvalósulás’ | lásd még: -lógia
a görög ábécé huszadik betűje, ←, Y, ókori hangértéke ü
középkori latinypsilon ‘ua.’ ← görögü pszilon ‘csupasz, egyszerű (ti. egytagú) ü’ (a bizánci korban már ugyanúgy hangzott a kétbetűs ei és oi is, vagyis i-nek)
számítástechnika a sík szilíciumfelületen kialakított félvezető rendszer előállítási módszere
angolplanar(ian) ‘síkbeli’ ← latinplanus ‘sík, lapos’| lásd még: technológia
A teleológia és még több tízezer szóban és írásban is használt idegen szó jelentése megtalálható a topszótár – idegen szavak szótárában. Az idegen szavak értelmezésében és megértésében további segítséget nyújt, hogy a szótárban egymástól elválasztva, csoportosítva láthatóak az egyes előfordulási témakörök szerinti magyarázatok, jelentések.