patripasszionizmus jelentése

  • vallás ókori (2–3. századi) keresztény eretnekség, amely szerint Isten egysége csak úgy tartható fenn, ha nem az ember Jézus, hanem maga az Atyaisten szenvedte el a kereszthalált
  • tudományos latin patripassionismus ‘ua.’, lásd még: páter, passió, -izmus

További hasznos idegen szavak

auxilium

  • történelem mindama szolgálatok és szolgáltatások összefoglaló neve, amelyekkel a hűbéres tartozott a hűbérúrnak
  • latin, ‘segítség, támogatás’, tkp. aug-silium ‘segítség, segédcsapatok’ ← augere ‘növel, gyarapít’

civilizáció

  • a társadalmi szerkezet és az anyagi, szellemi fejlettség magas foka
  • műveltség, közműveltség
  • polgárosodás, polgárosultság
  • francia civilisation ‘ua.’, lásd még: civilizál
A patripasszionizmus és még több tízezer szóban és írásban is használt idegen szó jelentése megtalálható a topszótár – idegen szavak szótárában. Az idegen szavak értelmezésében és megértésében további segítséget nyújt, hogy a szótárban egymástól elválasztva, csoportosítva láthatóak az egyes előfordulási témakörök szerinti magyarázatok, jelentések.

delamináció

  • biológia a csíralemezek kialakulása a megtermékenyített petesejt fejlődése során
  • tudományos latin delaminatio ‘ua.’: de- ‘el, ki’ | lamina ‘lemez, lap’

noktürn

densitas

arbitrárius

  • tetszőleges, önkényes
  • latin arbitrarius ‘ua.’ ← arbitrari ‘vél, gondol, ítél’ ← arbiter ‘döntőbíró’

metafrázis

  • stilisztika körülírás
  • görög metaphraszisz ‘ua.’, lásd még: meta-, frázis

reproduktív

  • másoló, sokszorosító (eljárás)
  • művészet előadó, tolmácsoló (művészet)
  • biológia szaporodó, szaporító
  • német reproduktivfrancia réproductif ‘ua.’, lásd még: reprodukál

dezinformál

  • félretájékoztat, hamis híreket vagy adatokat szivárogtat ki félrevezetés céljával
  • német desinformierenfrancia désinformer ‘ua.’: dés-latin dis- ‘el, félre’ | lásd még: informál

bravúr

  • bámulatos teljesítmény
  • remeklés, hőstett, fegyvertény, huszárvágás
  • nyaktörő mutatvány
  • francia bravoureolasz bravura ‘ua.’ ← bravo ‘derék, ügyes’ ←?

luminózus

  • fényes, ragyogó, világító
  • + nagyszerű, remek
  • latin luminosus ‘fényes’, lásd még: lumen

fluoreszcencia

  • fizika a fluoreszkálás jelensége
  • tudományos latin fluorescentia ‘ua.’, lásd még: fluoreszcens

infanterista

  • katonai gyalogos katona, baka, talpas
  • német Infanterist ‘gyalogos’, lásd még: infantéria

knesszet

  • politika Izrael állam országgyűlése
  • ivrit, ‘ua.’, tkp. ‘gyülekezet’ ← klasszikus héber könesszet (Jiszroél) ‘(Izrael) gyülekezete’

rádiógalaxis

  • csillagászat olyan távoli csillagrendszer, amely a többinél sokmilliószor erősebben sugárzik a rádiófrekvencia-tartományban
  • lásd még: rádió, galaktika