konverzáció jelentése
társalgás, beszélgetés, csevegés
párbeszéd
német Konversation ← francia conversation ‘ua.’, lásd még: konverzál
További hasznos idegen szavak
történelem szultáni rendelet, okirat
török ferman ‘ua.’ ← perzsa farmán ‘rendelet’
iratgyűjtő, irattartó, iratrendező
+ térkép, földabrosz
középkori latin mappa (mundi) ‘(föld)abrosz’ ← mappa ‘kendő’
A konverzáció és még több tízezer szóban és írásban is használt idegen szó jelentése megtalálható a topszótár – idegen szavak szótárában. Az idegen szavak értelmezésében és megértésében további segítséget nyújt, hogy a szótárban egymástól elválasztva, csoportosítva láthatóak az egyes előfordulási témakörök szerinti magyarázatok, jelentések.
megvan! megtaláltam!
görög , ‘ua.’ ← heuriszkó ‘megtalál’ (a Vitruvius által feljegyzett hagyomány szerint Arkhimédész kiáltott fel így, amikor a közfürdőben rálelt a hidrosztatika alaptörvényére)
sétál, járkál, kószál
német spazieren ‘ua.’ ← olasz spaziare ‘járkál, ritkít’ ← latin spatiari ‘ua.’ ← spatium ‘sétatér, távolság, köz’
biológia életközösségben létező élőlények által kifejtett, a rivális lények fejlődését gátló működés, a szimbiózis (lásd ott) ellentéte
német Antibiose ‘ua.’: lásd még: anti- | görög bioszisz ‘élet’ ← biosz ‘ua.’ ← bioó ‘él’
műszaki üzemanyagporlasztó berendezés
kémia gázosító
angol carburetor ‘porlasztó’ ← francia carburateur ‘ua.’, lásd még: karburál
kiejtése: bije du
szerelmeslevél
francia , ‘ua.’: billet ‘írás, levél’, lásd még: biléta | doux ‘édes’ ← latin dulcis ‘ua.’
arcátlanság, pimaszság
latin insolentia ‘ua.’, lásd még: inszolens
politika az örökletes monarchia jogállásának megváltoztathatalanságát hirdető politikai irányzat
politika trónját vesztett uralkodócsalád restaurációs igényeinek támogatása
német Legitimismus ← francia légitimisme ‘ua.’: lásd még: legitim , -izmus
visszahív
jogtudomány visszavon, megmásít
latin revocare ‘ua.’: re- ‘vissza’ | vocare ‘hív’ ← vox, vocis ‘hang’
katonai lovasszázad
német Schwadron ← olasz nagyító képzős squadrone ‘ua.’, tkp. ‘nagy négyszög’ ← squadra ‘négyzet’ ← késő latin exquadrare ‘négyszögbe állít’, lásd még: kvadrát
+ jogtudomány lefoglal
jogtudomány igényel, kérvényez
keresztülvisz
latin impetrare ‘végbevisz’: in- ‘bele’ | patrare ‘teljesít, végrehajt’ ← pater, patris ‘atya’
kiejtése: szandinista
politika baloldali gerillamozgalom Nicaraguában
politika e mozgalom harcosa
C. A. Sandino gerillavezér nevéről, akit 1934-ben a nemzeti gárda hitszegő módon megölt