alkaioszi jelentése

  • irodalom ókori időmértékes sorfajta, illetve négysoros strófaforma
  • Alkaiosz ógörög költőről, aki először alkalmazta verseiben

További hasznos idegen szavak

binominális

  • biológia két elemből álló (rendszertani megnevezés)
  • angol, német binominal ‘ua.’, lásd még: binom

bronchográfia

  • orvosi a hörgők röntgenvizsgálata kontrasztanyag segítségével
  • tudományos latin bronchographia ‘ua.’: lásd még: bronchus, -gráfia
A alkaioszi és még több tízezer szóban és írásban is használt idegen szó jelentése megtalálható a topszótár – idegen szavak szótárában. Az idegen szavak értelmezésében és megértésében további segítséget nyújt, hogy a szótárban egymástól elválasztva, csoportosítva láthatóak az egyes előfordulási témakörök szerinti magyarázatok, jelentések.

geoglifa

  • földrajzolat, egyes vidékeken (pl. a perui Nazca-síkságon) található kiterjedt, helyenként alakos ábrákat kirajzoló vonalak vitatott eredetű együttese
  • újkori latin geoglypha ‘ua.’: lásd még: geo- | görög glüphó ‘vés’ (a hieroglifa mintájára)

regenerálódik

  • biológia sérült szövet, testrész újraképződik
  • felfrissül, erőre kap, megújhodik
  • lásd még: regenerál

nekrofág

  • állattan dögevő
  • német nekrophag ‘ua.’: lásd még: nekro- | görög phagó ‘eszik’

inicializál

  • számítástechnika számítógépet elindít
  • számítástechnika kezdőértékeket megad
  • számítástechnika kezdőértéket változókhoz rendel
  • angol initialize ‘ua.’ ← initial ‘kezdeti, induló’, lásd még: iniciális

cathartica

kiejtése: katartika
  • orvosi hashajtó szerek
  • tudományos latin, ‘ua.’, lásd még: katartikus

génamplifikáció

  • biológia génsokszorozódás, nagyszámú másolat képződése bizonyos génekből az egyedfejlődés bizonyos szakaszaiban
  • lásd még: gén, amplifikáció

keratoderma

  • orvosi a bőr szarurétegének túltengése
  • tudományos latin, ‘ua.’: görög kerasz, keratosz ‘szarv, szaru’ | derma ‘bőr’

hic et nunc

kiejtése: hik et nunk
  • a jelen esetben, az adott ténnyel kapcsolatban
  • latin, ‘itt és most’: hic ‘itt’ | nunc ‘most’

katafront

  • meteorológia olyan időjárási front, amikor a gyorsabb mozgású meleg levegő a hideg alá nyomul
  • tkp. kata(batikus) front, lásd még: katabatikus, front

ingresszió

  • geológia a tenger lassú benyomulása a szárazföld mélyebben fekvő területeire
  • tudományos latin, ‘ua.’, tkp. ‘belépés, behatolás’ ← ingredi, ingressus ‘belép’: in- ‘bele’ | gradi ‘lép’

emeritus vagy emeritált

  • kiszolgált, kiérdemesült
  • nyugdíjazott, nyugállományú
  • latin, ‘ua.’: e(x)- ‘ki, el’ | meritum ‘érdem’ ← mereri, meritus ‘megérdemel’
  • lásd még: meritokrácia, meritum

interpretáció

  • értelmezés, magyarázat
  • zene, színház művészi előadás(mód), egyéni értelmezésben való előadás
  • latin interpretatio ‘ua.’, lásd még: interpretál

modalista

  • vallás a modalizmust valló ókori eretnek
  • latin, ‘ua.’, lásd még: modalizmus

alluviális

  • geológia áradmányos, hordalékos (talaj, kőzet)
  • tudományos latin alluvialis ‘ua.’, lásd még: allúvium