leszállópálya szinonimái

főnév
  • kifutópálya

További hasznos szavak a szinonimaszótárból

kijátszik

ige
  • kihív, kiad
  • bedob
  • megszeg, megkerül, semmibe vesz, figyelmen kívül hagy, megsért
  • félrevezet, megcsal, becsap, kicselez, kibabrál (bizalmas), túljár az eszén, megtéveszt, rászed, átejt (bizalmas), lóvá tesz, felültet, orránál fogva vezet
  • megrövidít

toppan

ige
  • belép
  • megjelenik, felbukkan, terem (valahol)
A szinonimaszótárban megtalálhatóak a leszállópálya szinonimái és még több tízezer, szóban és írásban is használt gyakori, illetve kevésbé használt szó rokon értelmű szavai. Az egyes szavak és szinonimák értelmezésében és megértésében további segítséget nyújt, hogy a szótárban egymástól elválasztva, csoportosítva láthatóak az egyes előfordulási témakörök és szófajok szerinti magyarázatok, jelentések.

légi

melléknév
  • repülő, repülési

korosztály

főnév
  • évjárat, évfolyam, nemzedék

kombinát

főnév
  • nagyüzem

kicsi, kicsiny I.

melléknév
  • apró, kicsiny, kis, fikarcnyi, morzsányi, parányi, pici, pöttöm, cseppnyi, törpe, csipet, szikra, pindurka, aprócska (tájnyelvi), irinkó-pirinkó (tájnyelvi) Sz: akkora, mint a kakasugrás; akkora, mint a macska ökle; akkora, mint egy légypiszok; alig látni szemmel; annyi, mint egy eperszem; apró, mint a mákszem; elférne a zsebben; hasogatott hajszálnyi; látnám, ha láthatnám
  • kevés, csekély, jelentéktelen, apró-cseprő, piti (szleng), csip-csup, csipszar (durva), piszlicsáré (bizalmas), smafu (szleng)

leltár

főnév
  • lista, jegyzék, lajstrom (régies), összeírás, kimutatás, inventárium (idegen), katalógus
  • állomány
  • leltározás, leltárkészítés, számbavétel

más

névmás
  • egyéb
  • másvalaki, másvalami
  • eltérő, elütő, különböző, másmilyen, másféle, másfajta, másforma

ülés

főnév
  • kucorgás, kuporgás, csücsülés, kotlás, gubbasztás, trónolás
  • ülőhely, ülőalkalmatosság
  • gyűlés, tanácskozás, tárgyalás, értekezlet, megbeszélés, meeting (idegen), plénum (idegen), szesszió (idegen), konferencia, kongresszus, szeánsz (bizalmas), ankét

jövendő II.

főnév
  • jövő, holnap, futurum (régies), utókor, jövetel (tájnyelvi)
  • kilátás, távlat, kifutás, perspektíva (idegen), sors

jelen I.

melléknév
  • jelenlegi, mostani, napi, pillanatnyi, folyamatban levő

főzőlap

főnév
  • rezsó, tűzhelylap

kapu

főnév
  • nyílás
  • bejárat, bejáró (régies), bejárás (régies), porta (régies)
  • utcaajtó, ajtó
  • portál (régies)

megakadályoz

ige
  • meggátol, megakaszt, megfékez, meghiúsít, megvétóz, letilt, visszatart, megszakaszt, elhárít, kontrakaríroz (régies), kiküszöböl, feltartóztat, elejét veszi, útját állja, kivéd (valamit), keresztülhúz, elgáncsol, elébe vág (valaminek), gátat vet (valaminek), elfojt, keresztbe tesz (bizalmas), megállít, kiparíroz (idegen)

megmozgat

ige
  • megforgat, megkavar, mozgásba hoz, megráz, felkavar, megbolygat
  • átrak, áthord
  • ösztönöz, ösztökél, serkent, buzdít, biztat, aktivizál, agitál, megindít

belül

határozószó
  • benn, bent, belsejében, bévül (tájnyelvi), belől (tájnyelvi)
  • lélekben, magában, titokban, rejtve, szíve mélyén, gondolatban

országgyűlési

melléknév
  • parlamenti, diétai (régies)

muzikális

melléknév
  • zenekedvelő, zeneértő
  • jó hallású, jó fülű (bizalmas), vájtfülű (tréfás)

leszerel

ige
  • levesz, leemel, leakaszt, szétszed, szétválaszt
  • elbocsát, hazaküld, obsitol (régies), elenged, elküld, kiszuperál (bizalmas)
  • lefegyverez, demilitarizál, demobilizál, pacifikál (idegen)
  • (valakit): megfékez, megakadályoz, feltartóztat, kivéd, elhárít, visszaver, hatástalanít, útját állja, meghiúsít, megállít, leráz (szleng), lekoptat (szleng)

lefetyel

ige
  • iszik, lafatyol (tájnyelvi), lapatyol (tájnyelvi), latykol (tájnyelvi), leftyikel (tájnyelvi), lepcsel (tájnyelvi), lepetyel (tájnyelvi), hapacsol (tájnyelvi), hapatyol (tájnyelvi)
  • fecseg, locsog, jár a szája, pletykál, tereferél

magasztal

ige
  • egekig magasztal, dicsér, agyondicsér, feldicsér, áradozik (valakiről), dicsőít, áld, istenít, bálványoz, tömjénez, dicshimnuszt zeng (valakiről), imád, fölemel (régies)

mozog

ige
  • mocorog, izeg-mozog, fészkelődik, nyüzsög, mozgolódik, forgolódik
  • megy, halad, siet, igyekszik(szleng)
  • fut, kocog, tornászik, sportol
  • forog, kering, pörög
  • inog, ingadozik, billeg, himbálódzik, himbálózik
  • lebeg, lobog, libeg-lobog
  • (valahol): tevékenykedik, forgolódik, otthon van

levonás

főnév
  • csökkentés, leírás, megnyirbálás (bizalmas), leszámítás, visszatartás, diminúció (idegen)

kölni, kölnivíz

főnév
  • illatszer, parfüm, toalettvíz, otkolon (régies), szagos víz (tájnyelvi), rózsavíz (tájnyelvi), egy kis jószagú (tájnyelvi)

mammutfenyő

főnév
  • óriásfenyő, ceruzafenyő, mammutfa

muskétás

főnév
  • lövész, puskás, fegyveres, testőr, muskatéros (régies)