feketézik szinonimái

ige
  • feketekávézik, kávézik
  • üzérkedik, nyerészkedik, seftel (bizalmas), csencsel (szleng), kufárkodik (régies), kupeckedik (pejoratív)
  • fusizik
  • (tájnyelvi): feketéllik, sötétlik

További hasznos szavak a szinonimaszótárból

üdülő I.

melléknév
  • vakációzó, pihenő, nyaraló, táborozó
  • (régies): lábadozó

mintakép

főnév
  • minta, eszmény, eszménykép, ideál, példa, példakép
A szinonimaszótárban megtalálhatóak a feketézik szinonimái és még több tízezer, szóban és írásban is használt gyakori, illetve kevésbé használt szó rokon értelmű szavai. Az egyes szavak és szinonimák értelmezésében és megértésében további segítséget nyújt, hogy a szótárban egymástól elválasztva, csoportosítva láthatóak az egyes előfordulási témakörök és szófajok szerinti magyarázatok, jelentések.

ezért I.

határozószó
  • emiatt, ennek következtében, ez okból
  • evégett, e célból, evégből, evégre

előír

ige
  • elrendel, rendelkezik, utasít, utasítást ad, megkövetel, megkíván, elvár, meghatároz, megállapít, megszab, kimond, kiköt, kijelöl, megjelöl, parancsol, előirányoz, kiró, törvénybe iktat, szabályoz, felszólít, kötelez
  • felír, javasol, meghagy

ellen1

névutó
  • szemközt, szemben, ellenében, iránt, kontra (választékos), dacára
  • terhére (valakinek), kárára (valakinek)

dzseki

főnév
  • lemberdzsek, anorák

favorit

melléknév
  • (bizalmas): kegyelt (régies), kedvenc, szeretett, kitüntetett
  • esélyes, befutó (bizalmas), nyerő (bizalmas)

féltő

melléknév
  • aggódó, aggodalmas
  • óvó, vigyázó
  • (régies): becses, féltett

mulatságos

melléknév
  • mulattató, nevettető, szórakoztató, kacagtató, tréfás, vicces, humoros, szellemes, komikus, mókás, bohókás, jópofa
  • furcsa, különös, groteszk, muris (bizalmas), fura, bizarr, képtelen

csepereg, csöpörög

ige
  • szemerkél, permetez, szitál, szemereg (tájnyelvi), szemetel, csepellérezik (tájnyelvi), csepétel (tájnyelvi), ficsereg (tájnyelvi), pernyékel (tájnyelvi), pityereg (tájnyelvi), potyorász (tájnyelvi)

családfenntartó

főnév
  • kenyérkereső

akarnok

főnév
  • törtető, karrierista, stréber (bizalmas), könyöklő, biciklista (szleng)
  • zsarnok, diktátor, önkényeskedő

csór

ige
  • (bizalmas): csen, lop, eltulajdonít, elemel, elvesz, lenyúl (szleng)

fényképezés

főnév
  • fényképészet, fotózás, fotográfia (régies), fényírászat (régies)

frázis

főnév
  • szólam, közhely, klisé, szólásmód, sallang, banalitás, szóvirág, cikornya, sablon
  • (szaknyelvi): (zenei) mondat

hűlés

főnév
  • megfázás, meghűlés, nátha, takonykór (tréfás)

halmozódás

főnév
  • felgyülemlés, felszaporodás, tornyosulás, tezaurálás (szaknyelvi), akkumuláció (idegen)

fektet

ige
  • lefektet, letesz, ágyba dug, altat
  • helyez, tesz, rak, terít
  • (vágányt) épít, (kábelt) vezet
  • fordít, szentel, áldoz, szán
  • befektet
  • (ügyet): elfektet, elhanyagol, ül (valamin)(valamivel)

evőkanál

főnév
  • kanál, leveseskanál, nagykanál

felnagyít, fölnagyít

ige
  • kinagyít, nagyobbít, megnövel
  • túloz, eltúloz, felfúj (bizalmas), nagyít, túlhangsúlyoz, sarkít, torzít, felduzzaszt, megnöveszt, túljátszik, kiszínez, tupíroz, felerőltet (régies)

hajrá II.

főnév
  • végküzdelem (választékos), finis (bizalmas), tűzoltómunka (bizalmas), erőfeszítés, hajrázás

felelős II.

főnév
  • illetékes
  • szavatoló, kezes

előszeretet

főnév
  • részrehajlás, elfogultság, elvakultság, kivételezés, különbségtétel, vonzalom, vonzódás, kedvelés, rokonszenv, fogékonyság, hajlandóság, jóindulat, lelkesedés
  • (előszeretettel): szívesen, örömmel, örömest

felserdül, fölserdül

ige
  • felnő, felcseperedik, felnevelkedik, feliperedik (tájnyelvi), felgyarapodik (tájnyelvi), huzalkodik (régies), kifejlődik, kivirul, megérik

hallatlan II.

határozószó
  • roppantul, túlságosan