demokratikus szinonimái

melléknév
  • demokrata, népuralmi, haladó

További hasznos szavak a szinonimaszótárból

tegez1

ige
  • te-nek szólít, téz (tájnyelvi), téget (tájnyelvi)

összehány

ige
  • felhalmoz, gyamátol (tájnyelvi)
  • (pejoratív): felforgat, összedobál
  • összecsap, elsiet
  • összerókáz, összeokád
A szinonimaszótárban megtalálhatóak a demokratikus szinonimái és még több tízezer, szóban és írásban is használt gyakori, illetve kevésbé használt szó rokon értelmű szavai. Az egyes szavak és szinonimák értelmezésében és megértésében további segítséget nyújt, hogy a szótárban egymástól elválasztva, csoportosítva láthatóak az egyes előfordulási témakörök és szófajok szerinti magyarázatok, jelentések.

csodadoktor

főnév
  • kuruzsló, sarlatán, szemfényvesztő, szélhámos

boncol

ige
  • (testet): felnyit, felvág, szétvág, szétdarabol
  • boncolgat, elemez, analizál (szaknyelvi), vizsgál, kutat, fürkész, tanulmányoz, szemügyre vesz, szemrevételez, részletez, bonckés alá vesz (választékos)

bitumen

főnév
  • szurok, aszfalt, aszfaltkőzet

bátor I.

melléknév
  • vakmerő, merész, hősies, heroikus, hősi, rettenthetetlen, tettre kész, rendíthetetlen, rendületlen, tántoríthatatlan, belevaló (bizalmas), vagány (bizalmas), elszánt, vérszemes, férfias, oroszlánszívű, derék, derekas, tetterős, magabiztos, kurázsis (régies), vitéz, merős (tájnyelvi), félénktelen (régies), tökös (szleng) Sz: Bátorban lakik; Bátori nemzetségből való; belekezd, ha benneveszt is; ellenáll akárki ellen; ember a talpán; ennek az apja is ember volt; ez ám az ember!; ezer a lelke; hét ördögtől se fél; legény a gáton; magyar anya szülte; minden ütközetben első; neki merne menni az eleven ördögnek; nekimegy a sebzett oroszlánnak is; nem ijed meg a maga árnyékától; szemébe mer nézni akárkinek; talán a halállal is áldomást ivott

dacára

névutó
  • ellenére, szemben, ellentétben, függetlenül (valamitől), tekintet nélkül (valamire)

egyedülálló

melléknév
  • magányos, társtalan, elhagyott, elhagyatott, árva, egyes, szóló, különálló, elkülönült, facér (bizalmas), nőtlen, özvegy, agglegény, elszigetelt, izolált, szeparált Sz: se kutyája, se macskája
  • példátlan, páratlan, ritka, sajátos, sajátságos, különös, különleges, eredeti, kivételes, hasonlíthatatlan, párját ritkító, példa nélkül való, rendkívüli, felülmúlhatatlan, utolérhetetlen, szokatlan, tüneményes, minden képzeletet felülmúló, fantasztikus, speciális, unikális (idegen)

lapály

főnév
  • síkság, róna, orgovány (régies), térmező (régies), lapány (tájnyelvi), lapföld (tájnyelvi), lapság (tájnyelvi)

ameddig

határozószó
  • amíg, míg, meddig, amennyire, valamíg (régies)

állag

főnév
  • konzisztencia (szaknyelvi)
  • (szaknyelvi): szubsztancia (szaknyelvi)
  • állomány (szaknyelvi)

árenda

főnév
  • haszonbérlet, haszonbér, bérlemény, bérlet, bér

egyszer-másszor

határozószó
  • egyszer-máskor (régies), néha, néha-néha, néhanapján, néhanap, nagy néha, időnként, ritkán, nagy ritkán, kivételesen, alkalomadtán, alkalmilag, esetenként, némelykor, egynémelykor, némelynap, olykor, olykor-olykor, véletlenül, imitt-amott, hébe-hóba, hébe-korba, elvétve, egyedszer-egyedszer (tájnyelvi)

elkedvetlenít

ige
  • elszomorít, elkeserít, lehangol, letör, kedvét szegi, elcsüggeszt, lelankaszt, lelohaszt, elszontyolít, lekókaszt, lelomboz (szleng), lehervaszt (bizalmas), elbátortalanít, deprimál (szaknyelvi), lehűt, lesújt, lever, nyomaszt

fér

ige
  • elfér, belefér, eltér (tájnyelvi), megfér (tájnyelvi), elhelyezhető
  • hozzáfér, odafér, odajut, hozzáférkőzik

észrevétel

főnév
  • megjegyzés, megállapítás, reflexió, hozzászólás, felszólalás, vélemény, kommentár, meglátás, fölismerés, obszerváció (régies), értelmezés, interpretáció, reklamáció
  • adalék

dér

főnév
  • zúzmara, hóharmat (régies), fagyharmat (régies), dérharmat (tájnyelvi), cigányharmat (tájnyelvi)
  • (régies): fagy, hideg

csipkés

melléknév
  • csipkézett, kicsipkézett, recés, fogazott, cakkos, fűrészes, fűrészelt

duci

melléknév
  • dundi, dundus (bizalmas), köpcös, kövér, kövérkés, pufi (bizalmas), pufók (bizalmas), molett, testes, telt

érzékeltet

ige
  • éreztet, kifejez, kifejezésre juttat, sejtet, következtetni enged (valamire), tanújelét adja (valaminek), értésére ad, nyilvánvalóvá tesz, elárul
  • megjelenít, ábrázol, bemutat, megmutat, leír, vázol, lefest, szeme elé tár (valakinek valamit), körvonalaz, visszaad

diktatúra

főnév
  • önkényuralom, kényuralom, zsarnokság, totalitarizmus (idegen), parancsuralom, autokrácia (idegen), despotizmus (idegen)(idegen)

bosszankodik

ige
  • felbosszankodik, mérgelődik, dühöng, orrol, füstölög, fortyog, hergelődik (tájnyelvi), indignálódik (régies), dúl-fúl, haragszik, prüszköl Sz: eszi a méreg; nyeli a mérgét; bántja a csőrét (valami); szúrja a szemét (valami); eszi a fene (valami miatt); eszi a kefét (szleng)

eddig

határozószó
  • ez ideig, idáig, ez idáig, ezen ideig, mostanig, mostanáig, mindeddig, mind ez ideig, az eddigiekben, az eddigiek folyamán, eleddig (tájnyelvi), eddigelé (tájnyelvi), ekkorig (tájnyelvi)
  • ezelőtt

eszközöl

ige
  • szerét ejti, kivitelez, megtesz, megejt, végrehajt, véghezvisz, megvalósít, végbevisz, elvégez, foganatosít, perfektuál (idegen), effektuál (idegen), közreműködik, közbenjár (valakiért), létrehoz