mikrokefália jelentése

  • orvosi az átlagosnál jóval kisebb agytérfogat, amely általában gyengeelméjűséggel jár
  • tudományos latin microcephalia ‘ua.’: lásd még: mikro- | görög kephalé ‘fej’

További hasznos idegen szavak

apologetika

  • vallás hitvédelem, hitvédelemtan, a keresztény hittudomány ága, amely a vallási tételek igazolására és az ellenük felhozott észérvek cáfolatára törekszik
  • tudományos latin apologetica (ars) ‘a hitvédelem (tudománya)’ ← görög apologétikosz ‘védekező’ ← apologeomai ‘védekezik’: apo- ‘el’ | legomai ‘beszél’

októbrista

  • történelem orosz nagypolgári párt, amely a cár 1905. októberi kiáltványában foglaltak támogatására alakult
  • orosz oktjabriszt ‘októbrista’ ← oktjabr ‘október’ ← latin october ‘ua.’ ← octo ‘nyolc’ (az október a nyolcadik hónap volt a régi római naptárban, amely márciussal kezdődött)
A mikrokefália és még több tízezer szóban és írásban is használt idegen szó jelentése megtalálható a topszótár – idegen szavak szótárában. Az idegen szavak értelmezésében és megértésében további segítséget nyújt, hogy a szótárban egymástól elválasztva, csoportosítva láthatóak az egyes előfordulási témakörök szerinti magyarázatok, jelentések.

busz

  • közlekedés autóbusz
  • más tömegközlekedési eszközök nevének utótagja is: vízibusz, síbusz, légibusz
  • számítástechnika adatátviteli vezetékrendszer, amely a különféle eszközök összekapcsolását biztosítja
  • német, angol, francia (auto)bus ‘autóbusz’, lásd még: autó, omnibusz

onanista

  • orvosi rendszeres önkielégítést végző (férfi)
  • német Onanist, lásd még: onánia

homofónia

  • nyelvtan eltérő értelmű és írású szavak azonos hangzása a kiejtésben, pl. apádtól–apáttól
  • zene olyan zenei szerkesztésmód, amelyben a vezető szólamhoz képest a többiek alárendelt szerepet játszanak
  • tudományos latin homophonia ‘ua.’: görög homosz ‘azonos’ | phóné ‘hang’
  • lásd még: fonéma

impulzusmoduláció

okuláció

  • mezőgazdaság szemzés, oltás
  • latin (in)oculatio ‘ua.’ ← (in)oculare ‘szemez, beolt’: in- ‘bele’ | oculus ‘szem, rügy’

peripatetikus

  • filozófia főnév történelem Arisztotelész tanítványa
  • oktatás sétálva oktató előadó
  • melléknév oktatás a peripatatizmus jegyében végzett (oktatás)
  • tudományos latin peripateticus ‘ua.’ ← görög peripatetikosz ‘járkáló’ ← peripateó ‘járkál, sétálgat’: lásd még: peri- | pateó ‘lépked, jár’

advekció

  • meteorológia a légtömegek lényegében vízszintes irányú mozgása
  • német Advektion ‘ua.’: ad- ‘hozzá’ | vehere, vectum ‘visz, szállít, mozog’
  • lásd még: vehemens

exspiráció

  • orvosi kilégzés, kilehelés
  • kereskedelem lejárat
  • tudományos latin exspiratio ‘ua.’, lásd még: exspirál

jodid

  • kémia a jódsav (hidrogénjodid) sója
  • német Jodid ‘ua.’: lásd még: jód | -id (halogén savmaradékra utaló toldalék)

abiogén

  • biológia abiogenezis útján keletkezett
  • német abiogen ‘ua.’, lásd még: abiogenezis

kolportőr

  • kereskedelem házaló könyvárus, könyvkihordó
  • átvitt értelemben álhírterjesztő
  • francia colporteur ‘ua.’, lásd még: kolportál