orvosi az idegingerület vezetési sebességének mérése, változásainak grafikus rögzítése mint vizsgálati módszer belső sérülések, elváltozások felderítésére
filozófia olyan bölcseleti felfogás, amely a világot mint a dolgok alkotta magasabb rendű egészet vizsgálja, és állítja, hogy az egész több, mint a részek összege
szociológia olyan szociológiai irányzat, amely a jelenségeket a részek és az egész közötti összefüggések jegyében kutatja
angolholism ‘ua.’: ← görögholosz ‘egész, teljes’ | lásd még: -izmus
A elektroneurográfia és még több tízezer szóban és írásban is használt idegen szó jelentése megtalálható a topszótár – idegen szavak szótárában. Az idegen szavak értelmezésében és megértésében további segítséget nyújt, hogy a szótárban egymástól elválasztva, csoportosítva láthatóak az egyes előfordulási témakörök szerinti magyarázatok, jelentések.
vallás puritanizmust és miszticizmust hirdető irányzat a 12–13. századi német zsidóság körében
vallás misztikus és főleg érzelmi elemekre épülő, az aszkézist és a rabbinikus hagyományt elutasító vallási mozgalom a kelet-európai zsidóság széles köreiben a 18–20. században
zene hangszeres kíséret nélküli, csak énekhangon előadott (kórusmű)
olasz, ‘ua.’, tkp. ‘kápolnában’ (ahol nem is férne el hangszeregyüttes): a ← latinad ‘-hoz, -nál’ | olasz, késő latinkicsinyítő képzőscappella ‘kápolna’ (ahol mint ereklyét őrzik Szent Márton köpenyének egy darabkáját) ← cappa ‘köpeny’
történelem, jogtudomány királyi tetszvényjog, az uralkodó, ill. az állam előjoga, hogy az adott ország katolikus egyházát érintő pápai intézkedéseket felülbírálja
latin, ‘ua.’: lásd még: placet | regius ‘királyi’ ← rex, regis ‘király’