alkoholométer jelentése
kémia szeszfokoló, folyadék alkoholtartalmának mérésére való eszköz
német Alkoholometer ‘ua.’, lásd még: alkoholometria
További hasznos idegen szavak
biológia alsóbbrendű szervezetek szaporodása önmegtermékenyítéssel
tudományos latin , ‘ua.’: lásd még: auto- | görög meixisz ‘vegyülés’ ← meignümi ‘vegyül’
A alkoholométer és még több tízezer szóban és írásban is használt idegen szó jelentése megtalálható a topszótár – idegen szavak szótárában. Az idegen szavak értelmezésében és megértésében további segítséget nyújt, hogy a szótárban egymástól elválasztva, csoportosítva láthatóak az egyes előfordulási témakörök szerinti magyarázatok, jelentések.
orvosi gyógyiszap, iszapfürdő
olasz , ‘iszap, sár’ ← germán (pl. gót fani ‘ua.’)
orvosi nyelvbotlás, mondatrészek elvétése
tudományos latin paraphrasia ‘ua.’: görög para- ‘helytelenül’ | phraszisz ‘elmondás’, lásd még: frázis
az Iszlám szigorúbb, ma főleg Iránban honos ágához tartozó (személy)
arab sí (at’Ali) ‘(Ali) pártja’ ← sía (‘párt, felekezet’) | -ita (valakinek követőjére utaló toldalék) (a ~´k csak Mohammed vejét, Alit ismerik el a próféta törvényes követőjének, és elvetik a Szunnát , lásd még: szunnita)
orvosi a végzett izommunka mértékét regisztráló készülék
angol ergograph ‘ua.’: görög ergon ‘munka’ | lásd még: -gráf
kerámia padlóburkoló lap
Mettlach német város nevéből, ahol először gyártották
beszédét élénk taglejtésekkel kíséri
hadonászik, mutogat
latin gesticulari ‘ua.’ ← latin kicsinyítő képzős gesticulus ‘kisebb kézmozdulat’ ← gestus , lásd még: gesztus
lásd még: gerundium
álomszerű, álombeli
latin oniricus ‘álombeli’ ← görög oneirosz ‘álom’
összekötő, egyesítő, társító
nyelvtan a környező hangoktól függő, azok által befolyásolt (hangváltozás)
lélektan a gondolati asszociációval kapcsolatos
matematika az elemek sorrendjétől, a csoportosítás módjától független
német, angol associativ ← francia associatif ‘ua.’, lásd még: asszociál
jogtudomány rögtönítélettel, rövid úton
tudományos latin , ‘ua.’, lásd még: statáriális
más növény felületén élő, azt aljzatként, támasztékként használó, de önállóan táplálkozó növény
tudományos latin epiphyton ‘ua.’: görög epi- ‘rajta’ | phüton ‘növény’ | phüó ‘nő, sarjad’
matematika közelítés, ismeretlen mennyiség hozzávetőleges pontosságú meghatározása
tudományos latin approximatio ‘ua.’, lásd még: approximatív
irodalom az ókori görög dráma bevezető része, amely a cselekmény előzményeit és a konfliktus forrását ismerteti
tudományos latin protasis ← görög protaszisz ‘ua.’, tkp. ‘ajánlat’ | proteinó ‘nyújt, kínál’: pro- ‘előre’ | teinó ‘nyújt’
kiejtése: früktidor
történelem az augusztus 18.–szeptember 17. közötti hónap a francia forradalmi naptárban
francia , ‘ua.’, tkp. ‘gyümölcsadó’: ← latin fructus ‘gyümölcs, termés’ ← frui ‘használ, élvez’ | görög dóron ‘ajándék’