mellesleg szinonimái

határozószó
  • mellékesen, közbevetőleg, érintőleg, futólag, közbevetve, odavetőleg, zárójelben, azonkívül, amellett még, egyébként, egyébiránt, kitérésképpen

További hasznos szavak a szinonimaszótárból

világtalan

melléknév, főnév
  • vak, megvakult, nem látó
  • sötét, éjsötét, fekete

mancs

főnév
  • tappancs (bizalmas)
  • (bizalmas): kéz, pracli (bizalmas), jatt (szleng), evező (szleng)
A szinonimaszótárban megtalálhatóak a mellesleg szinonimái és még több tízezer, szóban és írásban is használt gyakori, illetve kevésbé használt szó rokon értelmű szavai. Az egyes szavak és szinonimák értelmezésében és megértésében további segítséget nyújt, hogy a szótárban egymástól elválasztva, csoportosítva láthatóak az egyes előfordulási témakörök és szófajok szerinti magyarázatok, jelentések.

megsebesül

ige
  • megsérül, sebet kap, találat éri

magas

főnév
  • (a magasban): fenn, az égen

líceum

főnév
  • gimnázium, középiskola

kútforrás

főnév
  • kútfő, forrás
  • alapja (valaminek), ok

megvádol

ige
  • bevádol, inkulpál (régies), inkriminál (idegen), vádat emel, bepanaszol, feljelent, gyanúsít, bepiszkol, befeketít

mosópor

főnév
  • mosószer, takarítószer, szabadidőpor (szleng), perborát (szaknyelvi)

kizsuppol

ige
  • kitoloncol
  • kidob, kiteszi a szűrét

kitagad

ige
  • kitilt, kizár (örökségből), kirekeszt, kitúr, kiszorít, kiforgat, kisemmiz, megfoszt (valamitől), kiátkoz
  • kiűz, kikerget, kiközösít, száműz, számkivet, kilök, megvet (régies)

helybeli

melléknév
  • helybéli, helyi
  • földi, idevalósi, bennszülött
  • itteni, lokális (idegen)
  • belföldi, honi, hazai

koporsó

főnév
  • szarkofág (szaknyelvi), láda, sélye (régies)

munkaterület

főnév
  • munkakör, tevékenységi kör
  • szektor (szaknyelvi), tárca (szaknyelvi), asztal (bizalmas)

nóvum

főnév
  • újdonság, újság, új, novitás (idegen)

csokoládés

melléknév
  • csokis (bizalmas), kakaós

pusztulás

főnév
  • enyészet, elmúlás, halál, megszűnés, kárhozat, szerencsétlenség, romlás, tönkremenés, katasztrófa, végveszély, kiveszés, vész, rombolás, megsemmisülés, korhadás, rothadás, szétesés, sorvadás, bukás, lerobbanás (szleng)

összezár

ige
  • (valakit valakivel): összecsuk, összeszorít
  • (valakit valakivel): összecsuk, összezsúfol, bezsúfol

melltartó

főnév
  • cicifiksz (bizalmas), cicitartó (bizalmas), kebelfék (bizalmas), kebelemelő (bizalmas), csöcsölő (szleng), bajfék (tréfás)

megrázó

melléknév
  • megrendítő, megdöbbentő, fájdalmas, szomorú, megindító, megható, megkapó, szívhez szóló, gyászos, tragikus

mindjárt

határozószó
  • hamarosan, hamar, csakhamar, nemsokára
  • most, azonnal, azonmód, rövidesen, egykettőre, tüstént, rögtön, rögvest, íziben (tájnyelvi), ahajt (tájnyelvi), nyomban, azon melegében, legott (régies), mindjárást (tájnyelvi), üstöllést (tájnyelvi), máris, haladéktalanul, menten
  • egyszersmind

összekeveredik

ige
  • összevegyül, összeelegyedik (választékos)
  • összebomlik (régies)
  • összekavarodik, összekutyulódik, összezagyválódik
  • elkeveredik, elvegyül, egybeolvad, összeolvad, eggyé válik
  • megbomlik, megbolondul, összezavarodik

mennyország

főnév
  • menny, Isten országa, ég, paradicsom, éden, túlvilág, másvilág
  • (választékos): boldogság, gyönyörűség, gyönyör

malária

főnév
  • váltóláz, mocsárláz (régies), sárgaláz, harmadnapos hideglelés (régies), forróbetegség (tájnyelvi), gyujtoványhideg (tájnyelvi)

mogyoróhagyma

főnév
  • burgonyahagyma, salottahagyma

összeütközés

főnév
  • csata, háború, ütközés
  • karambol, szerencsétlenség, baleset
  • összetűzés, összecsapás, csetepaté, megütközés, incidens, konfliktus, nézeteltérés, nézetkülönbség, affér (bizalmas), viszály, kollízió (idegen), csatározás, civakodás, civódás, perpatvar, veszekedés