összezár szinonimái

ige
  • (valakit valakivel): összecsuk, összeszorít
  • (valakit valakivel): összecsuk, összezsúfol, bezsúfol

További hasznos szavak a szinonimaszótárból

szít

ige
  • (tüzet): éleszt, gerjeszt, fellobbant, lángra lobbant
  • (indulatot, mozgalmat): kelt, élez, fokoz, gerjeszt, táplál Sz: olajat önt a tűzre
  • (régies): húz (valakihez), vonzódik, hajlik (valakihez)

címkéz

ige
  • vignettáz (idegen), céduláz
  • minősít, besorol
A szinonimaszótárban megtalálhatóak a összezár szinonimái és még több tízezer, szóban és írásban is használt gyakori, illetve kevésbé használt szó rokon értelmű szavai. Az egyes szavak és szinonimák értelmezésében és megértésében további segítséget nyújt, hogy a szótárban egymástól elválasztva, csoportosítva láthatóak az egyes előfordulási témakörök és szófajok szerinti magyarázatok, jelentések.

ördögi

melléknév
  • sátáni, diabolikus, félelmetes, pokoli, infernális (régies), démonikus, démoni, kísérteties, gonosz, alvilági, ördöngös
  • kárörvendő, gúnyos

nemhogy

határozószó
  • nemcsak hogy, hát még, ahelyett hogy, nem elég, hogy

nagymise

főnév
  • énekes mise, szagosmise (tájnyelvi), öregmise (tájnyelvi)

mellette

határozószó
  • szomszédban, elmenőben, tőszomszédságában
  • érdekében, pártján, részén

összehoz

ige
  • közel hoz, megismertet, összeismertet, bemutat (valakit valakinek)
  • összeboronál, összekalapál, összekovácsol, összeházasít
  • (véletlen): összesodor, összevet
  • (bizalmas): összeállít, létrehoz, megalkot, megír
  • (pénzösszeget): összeszed, összegyűjt, előteremt, megkeres, összespórol (bizalmas), előkapar, összetarhál (szleng)

perzsa I.

melléknév
  • iráni

megboldogult

melléknév, főnév
  • elhunyt, megholt, néhai, egykori, elköltözött, boldogult, Istenben boldogult, halott, üdvözült

másodosztályú

melléknév
  • másodrendű, másodrangú, mellékes, alárendelt
  • közepes, középszerű

kezelő

főnév
  • kormányozó, irányító, felügyelő

meghal

ige
  • elhuny, elhalálozik, exitál (szaknyelvi), elhal, halálát leli, megboldogul, elalszik, elszenderül, kiszenved, elmegy, eltávozik, elköltözik, életét veszti, meghalálozik (régies), kiterítik, felfordul (durva), meggebed (durva), elpatkol (durva), megdöglik (durva), kinyúlik (durva), kidől a sorból (bizalmas), bekrepál (szleng), megkrepál (szleng), megmurdel (szleng), kipurcan (szleng), kinyiffan (szleng), bekampecel (tájnyelvi), eltalpal (tájnyelvi), kihűl (tájnyelvi), megnyuvad (tájnyelvi), kiegyenesedik (tájnyelvi), megmered (tájnyelvi), betestál (tájnyelvi), elhal (tájnyelvi), elvégez (tájnyelvi) Sz: a barátok zsákjába jutott; a fekete bika a lábujjára hág; a halál fogára jut; a halál horgára akad; a hátára fektetik; a másvilágra költözik; Ábrahámra vicsorítja a fogát; alulról szagolja az ibolyát; ámen neki; átszenderül a másvilágra; az örök világosság fényeskedik neki; beadja a kulcsot (szleng); beadja a mennyország kulcsát; beadja az ipart (szleng); befejezi az életet; befejezi földi pályafutását; beleharap a halál kutyája; beszámol a bőrével; beteszi az ajtaját a halál; búcsút vesz az árnyékvilágtól; csizmáját üresen hagyja; csontjára hűl a bőre; elalszik a gyertyája; elalszik a világa; elalszik az Úrban; elalszik örökre; elejtette a kanalát; elejti a kiskést; eljön érte a Kaszás; elköltözik a másvilágra; elköltözik Ábrahám kebelébe; elköltözik az örök vadászmezőkre; elmegy Földvárra deszkát árulni (bizalmas); elmegy tormát ásni; elmegy vakondokországba; elmetszették a fonalát; elnyelte a horgot; elnyújtotta a bocskort; eloltják gyertyáját; elragadja a halál (választékos); elragadta a Szent Mihály lova; elrúgja a szeget; elszakad az élete fonala; eltávozik az élők sorából; elválik a kenyér héjától; feldobja a talpát (szleng); felkötik az állát; félreteszi a csákóját; felveszi a néhai nevet (bizalmas); férgeknek adja testét; fűbe harap (bizalmas); itt hagyja az árnyékvilágot; jobblétre szenderül; kákkot mond; karóra kerül az irhája; kiadja a lelkét; kidől a sorból; kifingott a kürtőn (durva); kifüstöl a Krisztus kéményén; kihúzták alóla a gyékényt; kikéri a levelét, kileheli a lelkét (választékos); kimúlik az árnyékvilágból (választékos); kiterítették a bőrét; kivette a csatot; koporsóba száll; körmöt rúg; lefújtak neki; lehunyja a szemét; lehunyja a szemét örökre (választékos); leköszön a hivatalról; lemond a házhelyről; leszalad a csillaga; leteszi a gondját; magához szólítja az Isten; marjára fekszik; megfőzték a torkásáját; megkönnyebbedik az ágya szalmája; megrúgta a Szent Mihály lova, soha ki nem gyógyul; megszűnik létezni; megtér atyáihoz (választékos); megtér őseihez (választékos); négy deszka közé teszik; nem eszik több lágy cipót; nem látja többet az Isten egét; örök álomba merül (választékos); örök nyugovóra tér (választékos); padlásra kerül a bőre; padra kerül a bőre; padra teszik a csizmáját; padra viszik a bőrét; papok erszényébe kerül; Pilátushoz megy vacsorára; Pilátusra vicsorítja a fogát; porba harap; ráhűl a bőr; rálép a csőszökör a lábára; sírba száll; szegre akasztják a csizmáját; testamentumot csinált; utoléri a vég; utolsót rúg; ütött az órája; vége lesz; végleg elhagyja övéit (választékos); végsőt lehel; visszaadja lelkét teremtőjének (választékos); viszatér a porba, amelyből vétetett
  • (harcban, erőszakos halállal): elpusztul, halálát leli, kimúlik, elesik, odavész, ottmarad Sz: otthagyja a fogát; fűbe harap (bizalmas)

piszlicsáré

melléknév
  • (bizalmas): jelentéktelen, lényegtelen, piti (bizalmas), apró-cseprő, csip-csup
  • értéktelen

ragadozó I.

melléknév
  • húsevő, vérengző, zsákmányoló, vad, vérszomjas, dúló (régies)

éppúgy

határozószó
  • éppen úgy, ugyanúgy, hasonlóképp, szintén, szintúgy, azonképp, azonképpen, csakúgy

széttör

ige
  • összetör, szétzúz, széjjelzúz, összezúz, kettétör, széjjeltör

siralom

főnév
  • sírás, kesergés, jajgatás, jajveszékelés, keserv
  • kesergés, siránkozás, panasz, lamentáció (régies), sopánkodás, zokszó
  • (szaknyelvi): sirám, panaszdal
  • (régies): kesergés, gyászolás

ösztökél

ige
  • ösztönöz, biztat, buzdít, nógat, noszogat, bátorít, sürget, siettet, sarkall, sarkantyúz, serkent, kapacitál, unszol, tüzel, hajt, doppingol (bizalmas), stimulál, inspirál, motivál, szuttyongat (tájnyelvi), kénytet (tájnyelvi)

önkínzás

főnév
  • önsanyargatás, önmarcangolás, önvád, önemésztés
  • önostorozás, flagelláció, aszkézis
  • emésztődés, gyötrődés, tépelődés

patent

főnév
  • patentkapocs, kapocs, nyomókapocs, ruhakapocs
  • (régies): szabadalom, szabadalomlevél

seregszemle

főnév
  • enumeráció (szaknyelvi), seregszámla (régies), felsorolás
  • szemle, hadi szemle, katonai szemle, felvonulás, mustra (régies)
  • számbavétel

pamut

főnév
  • gyapot
  • gyapotfonal, pamutfonal, pamuk (tájnyelvi), cotton (szaknyelvi)

nevelt

melléknév
  • fogadott

penicilus

főnév
  • (régies): tollkés, zsebkés, bicska

simít

ige
  • egyenget, planíroz (régies), lapít, hengerel (szaknyelvi)
  • vasal, mángorol, simáz (tájnyelvi), sikárol (tájnyelvi)
  • gyalul
  • reszel
  • köszörül
  • csiszol, fényesít, tisztít
  • megsimít, megérint, simogat, cirógat
  • elsimít, eltussol, szőnyeg alá söpör, eltüntet, sminkel (pejoratív), elmismásol (bizalmas)