majoros szinonimái

főnév
  • gazda, intéző, kasznár (régies), ispán, sáfár (régies)
  • (régies): községi bíró, falnagy (tájnyelvi)
  • (tájnyelvi): tehenész, tehénpásztor

További hasznos szavak a szinonimaszótárból

felépül, fölépül

ige
  • megépül, elkészül
  • megvalósul, létrejön
  • meggyógyul, felgyógyul, kigyógyul, lábra áll, talpra áll, erőre kap, kilábal, javul, helyrejön, rendbe jön, visszanyeri erejét, visszanyeri egészségét, kiépül (régies), feliperedik (tájnyelvi), kievelődik (tájnyelvi), kipendül (tájnyelvi), kivásik (tájnyelvi), feltámbálódik (tájnyelvi), feltengül (régies)

felavat, fölavat

ige
  • avat, szentel, felken (régies), beiktat, inaugurál (idegen), asszentál (régies)
  • átad, megnyit, leleplez
  • használatba vesz, felszentel
A szinonimaszótárban megtalálhatóak a majoros szinonimái és még több tízezer, szóban és írásban is használt gyakori, illetve kevésbé használt szó rokon értelmű szavai. Az egyes szavak és szinonimák értelmezésében és megértésében további segítséget nyújt, hogy a szótárban egymástól elválasztva, csoportosítva láthatóak az egyes előfordulási témakörök és szófajok szerinti magyarázatok, jelentések.

leveses

melléknév
  • lédús, leves, nedvdús, zaftos, lecses (tájnyelvi), lüccsedt (tájnyelvi), succulens (idegen)(tájnyelvi)

köznapi

melléknév
  • hétköznapi
  • mindennapi, mindennapos, szokásos, megszokott, közönséges, egyszerű, elcsépelt, sablonos, lapos, semmitmondó, szürke, prózai, szokványos

körülnéz

ige
  • szétnéz, körülhordozza a tekintetét, körülpillant, körültekint, széttekint, körülkémlel, széjjelnéz, megvigyázkodik (tájnyelvi)
  • érdeklődik, keres, tájékozódik, körülszaglász, utánajár, orientálódik

kiporol

ige
  • kiver, kikefél, kiráz, kileppel (tájnyelvi), kipall (tájnyelvi)
  • (bizalmas): elver, megver, elfenekel, elpaskol, eltángál, elnáspángol, megdádáz (bizalmas), elpáhol, megrak (bizalmas), helybenhagy, eldönget, elagyabugyál

lutheránus

melléknév, főnév
  • evangélikus, ágostai, helvét hitvallású, lutyi (tréfás)
  • (régies): köntörfalazó, határozatlan

meggyógyul

ige
  • felgyógyul, felépül, kigyógyul, lábra áll, talpra száll (tájnyelvi), rendbe jön, megmarad (tréfás), erőre kap, kikupálódik (tájnyelvi), megjobbadul (tájnyelvi), helyrejön
  • (seb): begyógyul, összeforr, beforr, összenő

vasgyár

főnév
  • vasmű, vaskohó, vashuta (régies)

kegyelmed

névmás
  • (régies): kigyelmed, kelmed, kend, kéd, maga

karabély

főnév
  • puska, stucni (régies), stuc (régies), kurtály (régies), karabin (régies)
  • (szleng): dragunov, kispuska, dióverő (szleng)

gleccser

főnév
  • jégár (régies)

keresztülhúz

ige
  • végighúz
  • átjuttat, átdug, átfűz, áthúz
  • áthúz, kihúz, töröl, megsemmisít
  • meghiúsít, tönkretesz, hátráltat, akadályoz, megtorpedóz (bizalmas), meggátol
  • átvonul, áthúz

megkap

ige
  • hozzájut, megszerez, elér, átvesz, elnyer (választékos), kivív, kiérdemel (választékos), birtokába jut, szert tesz, megkaparint, kieszközöl
  • részesül, részesedik, kap, megilleti, élvez
  • átvesz, kézhez kap
  • elér, létrehoz, megvalósít
  • (betegséget): elkap, felszed (bizalmas), összeszed (bizalmas)
  • megragad, megmarkol, megfog, megszorít
  • megharap, megmar, beleharap
  • megéget
  • magával ragad, meghat, lenyűgöz, megbabonáz (választékos), elbűvöl, elvarázsol (választékos)

melegágy

főnév
  • (pejoratív): táptalaj, tenyésztalaj, termőtalaj
  • melegház, üvegház, orangerie (idegen)

birkózás

főnév
  • dulakodás, veszekedés, összecsapás, küzdés, viaskodás, viadal, tusakodás, tusa, pankráció (szaknyelvi), birakozás (tájnyelvi), birok (tájnyelvi)

összehasonlít

ige
  • összemér, egybevet, összevet, viszonyít, kollacionál (régies), komparál (idegen), összenéz, párhuzamba állít, párhuzamot von, hasonlít, hozzámér, egyeztet, azonosít, összeegyeztet, szembeállít, összeolvas, ellenőriz

nesze

módosítószó
  • (bizalmas): tessék, vedd el, ne (tájnyelvi)

makog

ige
  • hebeg, habog, motyog, dadog, mekeg, gagyog, nyekereg (tájnyelvi), bakog (tájnyelvi), vakog (tájnyelvi)

létrejön

ige
  • meglesz, keletkezik, terem
  • születik, megszületik, szülemlik (tájnyelvi), megszülemlik (régies), támad, kel (választékos), ered, fakad, előáll
  • összeáll, létesül, organizálódik (idegen), képződik, fejlődik
  • kialakul, alakot ölt, testet ölt, realizálódik, származik, megvalósul, elkészül, koholódik (tájnyelvi), csinálódik (tájnyelvi)

megbök

ige
  • megszúr, megdöf
  • megpöccent (tájnyelvi), meglök

nekiront

ige
  • nekitámad, ráront, rátámad, rátör, rajtaüt, támadást intéz, megszorongat
  • nekirohan, rárohan, nekimegy, nekifut, nekiiramodik, odarohan

maródi

melléknév
  • (tájnyelvi): gyengélkedő, beteg, beteges

krizantém

főnév
  • katalinrózsa, télimargitvirág, temetőrózsa, Boldogasszony tenyere (tájnyelvi)

megerőltető

melléknév
  • kimerítő, nehéz, fárasztó, strapás (bizalmas), kemény, vesződséges, küzdelmes, embert próbáló, elcsigázó, próbára tevő

népnevelő

főnév
  • (régies): néptanító (régies)
  • iskolamester (régies), rektor (régies)
  • (tréfás): gumibot, gumlájderbot (szleng), hátdörgős (szleng), Kádár-kolbász (szleng), sűrített marxizmus (szleng), tomfa (szleng), ütleg