olimpia jelentése

  • sport négyévente rendezett, a legtöbb sportágra kiterjedő újkori világverseny
  • magyar, az olimpia(i játékok) kifejezésből, lásd még: olimpiász

További hasznos idegen szavak

summáz

  • összegez, összefoglal, összesít
  • lásd még: summa

aldehid

  • kémia nyílt szénláncú, az alkoholokhoz hasonló, de náluk kevesebb hidrogénatomot tartalmazó vegyület
  • német Aldehyd ‘ua.’ ← tudományos latin al(cohol) dehyd(ro-genatum) ‘hidrogéntalanított alkohol’
A olimpia és még több tízezer szóban és írásban is használt idegen szó jelentése megtalálható a topszótár – idegen szavak szótárában. Az idegen szavak értelmezésében és megértésében további segítséget nyújt, hogy a szótárban egymástól elválasztva, csoportosítva láthatóak az egyes előfordulási témakörök szerinti magyarázatok, jelentések.

morfológus

  • tudomány az alaktan szakembere
  • magyar, lásd még: morfológia (a biológia–biológus és hasonló szópárok mintájára)

geniális

  • nyíltszívű, nyájas, vidám
  • latin genialis ‘ua.’, eredetileg ‘a géniuszt illető, neki szentelt’ ← genius, lásd még: géniusz
  • lásd még: zseniális

neoplazma

  • orvosi új keletkezésű szövet, daganat
  • tudományos latin neoplasma ‘ua.’, lásd még: neo-, plazma

kóter

  • fogda, dutyi
  • bajor-osztrák kotter ‘ketrec’ ← német Kotter ‘viskó’ ← alnémet Kote ‘ua.’

anakoréta

  • vallás remete
  • latin anachoretagörög anakhórétész ‘ua.’ ← anakhóreó ‘visszavonul’: ana- ‘fel, el’ | khóreó ‘távozik’

brucella

  • orvosi emberre és állatra veszélyes, sokirányú fertőzést okozó baktérium
  • David Bruce angol bakteriológus nevéből

ámbitus

  • tornác
  • latin ambitus ‘körüljárás’, lásd még: ambíció

kanyon

  • földrajz szakadékvölgy, fennsíkba mélyen bevágódott, szűk és meredek falú folyóvölgy
  • angol canyonspanyol cańón ‘ua.’, tkp. ‘cső, ágyú’ ← cańa ‘nád’ ← latin canna ‘ua.’
  • lásd még: kánon

dom

  • (portugál nemes férfi utónév előtt) úr (pl. Dom Dinis)
  • portugál, ‘ua.’, ← latin dominus ‘úr, a ház ura’ ← domus ‘ház’
  • lásd még: dóm1

kancellista

  • történelem kancelláriai hivatalnok
  • + írnok, irodista
  • hazai latin cancellista, eredetileg cancellarista, lásd még: kancellária

talesz

  • vallás zsidó imalepel, amelyet a vállra terítenek
  • jiddis taleshéber tallith ‘ua.’ ← tillel ‘betakarni’

debilitás

  • orvosi gyengeség, enyhe szellemi fogyatékosság
  • latin debilitas ‘ua.’, lásd még: debilis

prachtskerl

kiejtése: prahckerl
  • bizalmas pompás fickó
  • német, ‘ua.’: Pracht ‘ragyogás’ | Kerl ‘fickó’