konglomeráció jelentése
felhalmozódás
késő latin conglomeratio ‘ua.’, lásd még: konglomerátum
További hasznos idegen szavak
kémia, orvosi az ópium kristályos, fehér alkaloidja, fájdalomcsillapító és kábítószer
német Morphin, ill. tudományos latin morphium ‘ua.’: görög Morpheusz ‘az álom istene’ ← morphé ‘alak, álomkép’ | -in, -ium (vegyületre utaló toldalék)
kirekesztés, kizárás
kiközösítési, elszigetelési akció személy vagy cég, intézmény, állam ellen
Charles Boycott írországi telekügynökről, akit 1880-ban az Ír Föld Liga szervezet kiközösíttetett, mert megvett egy farmot, amelyet a brit hatóság kobzott el tulajdonosától
A konglomeráció és még több tízezer szóban és írásban is használt idegen szó jelentése megtalálható a topszótár – idegen szavak szótárában. Az idegen szavak értelmezésében és megértésében további segítséget nyújt, hogy a szótárban egymástól elválasztva, csoportosítva láthatóak az egyes előfordulási témakörök szerinti magyarázatok, jelentések.
történelem ókori erődített város
+ mezőváros
latin , ‘ua.’ ← ?
orvosi a végbél műtéti eltávolítása
tudományos latin rectectomia ‘ua.’: lásd még: rectum | görög ektomé ‘kivágás’: ek- ‘ki’ | temnó ‘vág’
orvosi gyomortükrözéshez való eszköz
angol gastroscope ‘ua.’, lásd még: gasztroszkópia
genetika olyan keresztezett egyed, amely két génpárban tér el a szülőktől
görög di(sz)- ‘kétszer’ | lásd még: hibrid
építészet függőhídnak a láncot vagy kábelt tartó kapuzata
műszaki távvezeték tartóoszlopa
építészet kétoldali kaputorony óegyiptomi szentélyek bejáratánál
német Pylon ← görög pülón ‘díszkapu, kaputorony’
lásd még: pilorus
kiejtése: parekszelansz
határozószó elsősorban, kiváltképpen, különösképpen
a legnagyobb mértékben
melléknév valódi, igazi, szoros értelemben vett
francia , ‘ua.’: par ← latin per ‘által, révén’ | excellence ‘kitűnés, kiemelkedés’, lásd még: excellencia
művészet kettőnél több szárnyból álló oltárkép
tudományos latin polyptychon ‘ua.’, lásd még: poli- | görög ptüx, ptükhosz ‘tábla’
fényhatás
fizika elektronok kilépése fémből fény hatására
lásd még: foto- , effektus
orvosi vasat nemcsak hematin formájában tartalmazó vörösvérsejt
tudományos latin siderocyta ‘ua.’: görög szidérosz ‘vas’ | kütosz ‘üreg, cella, sejt’
politika katonai jellegűvé formál
politika a háborús célok szolgálatába állít
katonai felfegyverez, hadba állít
német militarisieren ← francia militariser ‘ua.’, lásd még: militáris
ellenőr, felügyelő
német Kontrolleur ‘ua.’, lásd még: kontrollál
kiejtése: mizerikordia
könyörületesség, irgalom
latin , ‘ua.’ ← misericors, misericordis ‘irgalmas szívű’: misereri ‘irgalmaz’ | cor, cordis ‘szív’
orvosi halálozási arányszám
latin mortalitas ‘halandóság’, lásd még: mortális
kiejtése: keilitisz
orvosi ajakgyulladás
tudományos latin , ‘ua.’: görög kheilosz ‘ajak’ | -itis (gyulladásra utaló toldalék)