hibrid jelentése
főnév biológia keresztezéssel létrehozott növény- vagy állatfajta, amely a szülőktől legalább egy öröklődő jellegben különbözik
biológia ilyen egyed
melléknév biológia keresztezéssel létrejött
tudomány több összetevőből álló
vegyes, felemás, korcs, öszvér-
angol, német hybrid ‘ua.’ ← latin hybrida, hibrida ‘korcs, vadkan és házi koca ivadéka’
További hasznos idegen szavak
kémia sötétszürke, ill. sárga formában is található nemfémes elem, több vegyülete erősen mérgező
német Arsen ← tudományos latin arsenicum ← görög arszenikon ‘ua.’ ← arab al-zerníkh ‘auripigment, aranysárga arzéntriszulfid’ ← perzsa zerní ‘ua.’ ← zar ‘arany’
orvosi alultápláltság
tudományos latin subalimentatio ‘ua.’, lásd még: szub- , alimentáció
A hibrid és még több tízezer szóban és írásban is használt idegen szó jelentése megtalálható a topszótár – idegen szavak szótárában. Az idegen szavak értelmezésében és megértésében további segítséget nyújt, hogy a szótárban egymástól elválasztva, csoportosítva láthatóak az egyes előfordulási témakörök szerinti magyarázatok, jelentések.
(idegen szóösszetételek előtagjaként) ön-, maga-
önműködő (az automatikus rövidüléseként)
görög autosz ‘önmaga’
főnév nyelvtan a legsikeresebb mesterséges nemzetközi nyelv
melléknév nyelvtan e nyelvhez tartozó, vele kapcsolatos
(Dr-o) Esperanto ‘(dr.) Reménykedő’ (Dr. Ludwig Zamenhof e néven adta ki az általa kidolgozott új nyelv első kézikönyvét) ← eszperantó esperi ‘remél’ ← spanyol esperar ← latin sperare ‘ua.’
konyhaművészet (húst) apróra vagdal vagy darál
ausztriai német faschieren ‘húst vagdal’ ← francia farcir ‘húsvagdalékkal megtölt’ ← latin farcire ‘töm’
lásd még: farce , infarktus
gúnyos zsidó
cigány biboldo ‘ua.’, tkp. ‘kereszteletlen’
makacsság, önfejűség
latin obstinatio ‘állhatatosság’ ← obstinare, obstinatum ‘eltökél’: ob- ‘mellé-’ | *stanare (önállóan ismeretlen) ← stare ‘áll’
lásd még: ostinato
növénytan olyan növény, amely föld alatti szervében (hagyma, gyökérgumó) gyűjt tápanyagot az átteleléshez, s ezen fejleszt rügyeket
tudományos latin cryptophyton ‘ua.’: lásd még: kripto- | görög phüton ‘növény
orvosi szűzességétől megfoszt
átvitt értelemben megbecstelenít, megszeplősít, meggyaláz
latin deflorare ‘ua.’, tkp. ‘virágjától megfoszt’: de- ‘el’ | flos, floris ‘virág’
kémia térfogatos vegyelemzési módszer elemi jód, ill. káliumjodid felhasználásával
német Jodometrie ‘ua.’: lásd még: jód | görög metreó ‘mér’
irodalom szórakoztató, irodalmilag igénytelen olvasmány, főleg regény
német Lektüre ← francia lecture ‘olvasás, olvasmány’ ← késő latin lectura ‘olvasmány, olvasat’ ← legere, lectum ‘olvas’ (az enyhén pejoratív jelentés a magyarban alakult ki)
lásd még: legenda
kérődzők előgyomrában lenyelt szőrökből képződő labdaszerű álkő, régebben mérgezés ellen védő amulettként viselték
francia bézoard ← spanyol bezoar ← arab bádizahr ‘ua.’ ← perzsa pád-zahr ‘méregellenes’: pád ‘elűz’ | zahr ‘méreg’
geológia óharmadidőszak a földtörténetben
német Paläogen ‘ua.’: lásd még: paleo- | görög genosz ‘születés’
matematika szám, számítás
+ oktatás iskolai osztályzat, érdemjegy
latin calculus ‘kövecske’ (amelyet egy táblán tologatva számításra használtak) ← calx, calcis ‘(mész)kő’
irodalom középkori orosz népi hősének fejedelmek és vitézek tetteiről
orosz . ‘ua.’ ← bil ‘volt’