terem1 szinonimái

ige
  • tenyészik, fejlődik, gyarapodik, nő, növekszik, sarjadzik, burjánzik, termést hoz
  • hoz, ad, szolgáltat, kifejleszt, megérlel
  • gyümölcsözik, jövedelmez
  • létrejön, keletkezik, születik
  • (valamire): alkalmas, megfelelő
  • odatoppan, becsöppen, megjelenik, beállít, ott terem, belép, eléugrik, eléáll

terem2 szinonimái

főnév
  • csarnok, aula, szalon, szála (régies), előcsarnok, hall, helyiség, szoba
  • tanterem, osztályterem
  • előadóterem, auditórium
  • díszterem, színházterem

További hasznos szavak a szinonimaszótárból

megborotvál

ige
  • (tájnyelvi): megkopaszt, megkárosít, megvág (szleng)

kitelepít

ige
  • kilakoltat, kitesz, kirak, kiürít, áttelepít, kiköltöztet, átköltöztet, elmozdít, eltávolít, elszállít, elkerget, kiutasít, kitilt, kitoloncol, elhurcol, száműz, számkivet, kiűz, deportál, internál (idegen)
A szinonimaszótárban megtalálhatóak a terem szinonimái és még több tízezer, szóban és írásban is használt gyakori, illetve kevésbé használt szó rokon értelmű szavai. Az egyes szavak és szinonimák értelmezésében és megértésében további segítséget nyújt, hogy a szótárban egymástól elválasztva, csoportosítva láthatóak az egyes előfordulási témakörök és szófajok szerinti magyarázatok, jelentések.

tatárjárás

főnév
  • tatárdúlás
  • rablóhadjárat, pusztítás
  • (tréfás): vendégjárás, sáskajárás (bizalmas)

szerencselovag

főnév
  • kalandor

szellőrózsa

főnév
  • anemóna, pápics

sík II.

főnév
  • síkság, róna, alföld, lapály
  • (régies): küzdőtér, csatatér
  • (vminek a síkján): szempontjából, nézőpontjából, szemszögéből

televízió

főnév
  • tévé, televíziókészülék, tévékészülék, képláda (tréfás), kaszni (bizalmas), kultúrdoboz (szleng)
  • televízióadás, tévéadás, műsorsugárzás, sugárzás
  • tévéműsor

törökbors

főnév
  • (tájnyelvi): paprika

rávilágít

ige
  • ráesik, rásüt, rátűz, ráragyog
  • rámutat, megvilágít, megértet
  • elárul, napvilágra hoz, fölfed

ragyogás

főnév
  • csillogás, tündöklés, szikrázás, sugárzás, verőfény, fényűzés, sziporkázás, fényelgés (régies), glanc (bizalmas), ragyogvány (régies)
  • fény, pompa, hivalkodás, nagyság, dicsőség
  • napsütés, fényesség, káprázat

most

határozószó
  • jelenleg, pillanatnyilag, e pillanatban, ez idő szerint, jelen pillanatban (választékos), egyelőre, mostan (tájnyelvi)
  • ezúttal (választékos), ez alkalommal (választékos), ez esetben (választékos), ezennel
  • mostanában, napjainkban, mostanság, manapság
  • az imént, nemrég, az előbb
  • rögtön, rögvest, azonnal, mindjárt, sürgősen, haladéktalanul, üstöllést (régies)

rest I.

melléknév
  • lusta, tunya, henye, renyhe, tétlen, dologtalan, léha, tünye (tájnyelvi), lajha (tájnyelvi) Sz: arra is rest, hogy ágyát megvesse; olyan lusta, hogy restell még restellni is; rest, mint a herélt bika; rest, mint a metszett bika; rest, mint a bivaly; rest, mint az ördög a jóra; rest, mint a papok szolgája; egy zsák alá valót egy hétig szánt; egy sült máléért elalszik egész nap; fekve vizel; hiába szarja a gyöpöt; körmét sem vágja, hanem rágja; lábát is a vállára venné, ha úgy mehetne; legnagyobb haszna két oldala; mindig fekszik, mint a kígyó; nekidűlt a fának, tán ki akar dűlni; szőrszálat talált a dologban, megundorodott tőle
  • lomha, lassú, komótos (bizalmas)

tripla

melléknév, főnév
  • háromszoros, hármas

üdvös

melléknév
  • hasznos, célravezető, előnyös, áldásos, jótékony, kedvező, ajánlatos, kívánatos, gyógyító, jótevő
  • üdvösséges

írisz1

főnév
  • nőszirom, kardliliom, korall-liliom

visszamosolyog

ige
  • visszanevet

térfél

főnév
  • oldal, félpálya, terület

tart

ige
  • fog, markol, szorít
  • odatart, odanyújt, odaad
  • gondoz, ellát, táplál, éltet, eltart, jóltart, kosztol
  • hátráltat, tartóztat, késleltet, marasztal
  • maraszt, virraszt
  • foglalkoztat, dolgoztat, igénybe vesz
  • működtet
  • birtokol
  • (valahol): őriz, raktároz, tárol
  • (valamilyennek): hisz, gondol, vél, ítél, lát, ismer, vélekedik, vall, minősít, tekint
  • értékel, becsül, mond
  • (valameddig): folyik, zajlik, folytatódik, fennáll, megvan, érvényben van
  • halad, igyekszik, terjed, nyúlik, vezet, ér, irányul
  • megy, közeledik, jön
  • (valamitől, valakitől): fél, aggódik, retteg, fosik (szleng)
  • óvakodik, tartózkodik
  • rendez, megrendez, megül, megünnepel, csap

tompa

melléknév
  • életlen, kihegyezetlen, topa (tájnyelvi), buta (régies), (szólás) olyan, mint a bot
  • (hang): rekedt, rekedtes, érdes, reszelős, fojtott, mély, fátyolos
  • (szín): fakó, matt, sápadt, fénytelen, halovány, elmosódott, halvány, pasztell
  • (fény): homályos, halvány, ködös, átlátszatlan, szűrt
  • nehéz felfogású, nehézfejű, bárgyú, buta, bamba, ostoba, értetlen, boteszű (tájnyelvi)
  • érzéketlen, fásult, eltompult, bágyadt, apatikus, bénult, zsibbadt, kómás (szleng)

virgács

főnév
  • vesszőnyaláb, vessző, fűzfa korbács
  • verés, elnáspángolás
  • (szleng): láb, lábacska (bizalmas), tappancs (bizalmas), futómű (szleng), alváz (szleng)

testi-lelki

melléknév
  • odaadó, bizalmas, meghitt, intim, bensőséges, benső (régies), hűséges

szétkapcsol

ige
  • kikapcsol, kiold, kioldoz, szétnyit, szétválaszt, széjjelválaszt, szétszed
  • (telefonösszeköttetést): szétbont, megszakít, megszüntet

tökéletlen

melléknév
  • hibás, kidolgozatlan, kezdetleges, kiforratlan, éretlen, elégtelen, hiányos, befejezetlen, bevégzetlen, csonka
  • ostoba, buta, együgyű, hülye, féleszű, félbolond, esztelen, fafejű, tökfejű, tökkelütött, gyenge, ütődött (bizalmas), félnótás, süket (szleng), hibbant, félkegyelmű, bárgyú, gyengeelméjű

visszahúzódik

ige
  • visszavonul, hátravonul, retirál, visszamegy, visszalép, visszatáncol, visszahőköl
  • visszatér
  • leköszön, felmond
  • hátrál, meghátrál, megfutamodik, elszökik, kitér (valami elől)
  • elhúzódik, félrevonul, elkülönül, elvonul, meglapul, begubózik