szintúgy I. szinonimái

határozószó
  • ugyanúgy, éppúgy, éppen úgy

szintúgy II. szinonimái

kötőszó
  • szintén, is, úgyszintén, hasonlóképp, hasonlóképpen, nemkülönben

További hasznos szavak a szinonimaszótárból

szürke

melléknév, főnév
  • hamuszürke, hamuszínű, csukaszürke, egérszürke, galambszürke, füstszínű, grafitszürke, légyszürke (tájnyelvi), ólomszürke, ónszínű, palaszürke, piszokszínű, szürkés, deres
  • fakó, sápadt
  • színtelen, unalmas, egyhangú, eseménytelen, álmosító, érdektelen, ízetlen, semmitmondó, jellegtelen, hétköznapi, prózai, monoton, lapos, száraz, átlagos, jelentéktelen

pályaőr

főnév
  • bakter (régies), vasúti őr, vonalőr
A szinonimaszótárban megtalálhatóak a szintúgy szinonimái és még több tízezer, szóban és írásban is használt gyakori, illetve kevésbé használt szó rokon értelmű szavai. Az egyes szavak és szinonimák értelmezésében és megértésében további segítséget nyújt, hogy a szótárban egymástól elválasztva, csoportosítva láthatóak az egyes előfordulási témakörök és szófajok szerinti magyarázatok, jelentések.

szenteste

főnév
  • karácsonyeste

sertésvágás

főnév
  • disznóvágás, vágás, disznóölés

sántikál

ige
  • sántít, biceg, bicereg (tájnyelvi), csülkösködik (tájnyelvi), iplikel (tájnyelvi), zsámbikál (tájnyelvi), tepeckel (régies)
  • fondorkodik, ármánykodik, mesterkedik, ravaszkodik
  • akadozik, döcög, botladozik

ragyogás

főnév
  • csillogás, tündöklés, szikrázás, sugárzás, verőfény, fényűzés, sziporkázás, fényelgés (régies), glanc (bizalmas), ragyogvány (régies)
  • fény, pompa, hivalkodás, nagyság, dicsőség
  • napsütés, fényesség, káprázat

szétszed

ige
  • széjjelszed, szétbont, széjjelbont, szétkap (bizalmas), szétválaszt, megbont, szétszerel, széjjelszerel, demontál (régies), szétboncol
  • megbírál, ledorongol (bizalmas), ízekre szed, kiveséz, kizsigerel (bizalmas)

tanács

főnév
  • javaslat, javallat, ajánlás, idea, ötlet, tipp, útmutatás, ajánlat, útbaigazítás, intelem, éca (bizalmas), écesz (szleng)
  • tanácskozás, megbeszélés, értekezés, eszmecsere, gyűlés
  • kabinet
  • önkormányzat

pást

főnév
  • (szaknyelvi): (vívásban) küzdőtér, plans (idegen)
  • (tájnyelvi): pázsit, fű, legelő, rást (tájnyelvi), gyepszőnyeg

pápa

főnév
  • őszentsége, szentatya, egyházfő, pontifex maximus (idegen), Róma püspöke, Péter utóda

megkönnyebbül

ige
  • felszabadul, fellélegzik, megkönnyül, megkönnyebbedik, megnyugszik, lecsillapodik, megelégszik, megbékül Sz: malomkő esett le a nyakáról; nagy kő esik le a szívéről

petrence

főnév
  • szénarakás, szénacsomó, rakás, csomó

tárgyalás

főnév
  • megbeszélés, megvitatás, tanácskozás
  • értekezés, ülés, konferencia, értekezlet, eszmecsere, konzílium
  • alku, egyezkedés

tesz

ige
  • cselekszik, csinál, művel, véghezvisz, elkövet, végrehajt
  • okoz, létrehoz, eredményez, előidéz
  • színlel, mímel, tetteti magát
  • helyez, rak, pakol, odatesz, betesz, rátesz, feltesz, ad, biggyeszt
  • kitesz, ér
  • (tájnyelvi): jelent, számít

hellyel-közzel

határozószó
  • helyenként, elszórtan, szórványosan, itt-ott, néhol, hellyel-hellyel (tájnyelvi), szemül-szemül (tájnyelvi)
  • időnként, időközönként, hébe-hóba, néha-néha, olykor-olykor, esetenként, elvétve, ritkán

visszavágyik

ige
  • visszakívánkozik, visszavágyódik

ünneplő I.

melléknév
  • jubiláló
  • (ruha): ünnepi, vasárnapi, kimenő

sziporkázó

melléknév
  • ötletes, ötletdús, elmés, találékony, leleményes, invenciózus
  • szellemes, humoros, szórakoztató
  • csillogó, fénylő, ragyogó, tündöklő, káprázatos, sugárzó, vakító, szikrázó, csillámló

szemle

főnév
  • megszemlélés, inspekció (idegen), ellenőrzés, vizsgálat, felülvizsgálat
  • szemügyre vétel, megtekintés, szemrevételezés, megspektálás (régies), áttekintés, számbavétel
  • mustra (régies), mustrálás (régies), felvonulás, parádé, processzió (régies), seregszemle, díszszemle, felsorakozás
  • recenzió (szaknyelvi), ismertetés, referátum (szaknyelvi)

szülész

főnév
  • nőgyógyász, bábaorvos (régies), nőorvos

úttest

főnév
  • útpálya (szaknyelvi), kocsiút, út

szolgáltatás

főnév
  • juttatás, adás, nyújtás
  • ellátás, biztosítás

sírbolt

főnév
  • sírkamra, sziklasír, kripta, sírcsarnok, sírhely, sír, cinterem (régies), temetkezési hely

takargat

ige
  • bugyolál, pólyál, beterít, beborít, beburkol
  • leplez, palástol, álcáz, kendőz, elrejt, rejteget, titkol, eltitkol, dugdos, homályba borít, elsimít, eltussol, elhallgat, elmismásol (bizalmas), elken (bizalmas)

ülep

főnév
  • (durva): far, fenék, segg (durva), ülőgumó (tréfás), alfél, hátsó, tompor, funduska (tájnyelvi), totyak (tájnyelvi), sejhaj (bizalmas), popsi (bizalmas), popó, altáj, bula (szleng), zsityó (szleng), kuffer, valag (durva), ület (régies)