megegyező szinonimái

melléknév
  • azonos, egyenlő, egybehangzó, összhangban levő, kongruens (idegen), analóg (idegen), hasonló, összeférő, megfelelő, homológ (idegen)
  • összevágó, egybevágó, egyforma, egyazon, ugyanolyan, szakasztott, identikus (idegen), alakhű, paralel (idegen)
  • betűhű

További hasznos szavak a szinonimaszótárból

előszed

ige
  • elővesz, előhúz, előkerít, előkapar, előkotor, előhoz, kiszed, kiemel, megkeres
  • felidéz, felhánytorgat
  • kérdőre von, felelősségre von, elővesz

lógat

ige
  • akaszt, aggat, függeszt, biggyeszt, csemmeszt (tájnyelvi)
  • felakaszt, felköt
  • (szleng): füllent, nagyot mond, lódít, hazudik, hazudozik, gurít (bizalmas), linkel (szleng), anzágol (bizalmas), hantáz (bizalmas)
A szinonimaszótárban megtalálhatóak a megegyező szinonimái és még több tízezer, szóban és írásban is használt gyakori, illetve kevésbé használt szó rokon értelmű szavai. Az egyes szavak és szinonimák értelmezésében és megértésében további segítséget nyújt, hogy a szótárban egymástól elválasztva, csoportosítva láthatóak az egyes előfordulási témakörök és szófajok szerinti magyarázatok, jelentések.

márka

főnév
  • cégjelzés, védjegy, védőjegy, árujegy, árujel, címke
  • minőség

lassan

határozószó
  • lépésről lépésre, lépésben, apránként, fokozatosan
  • nehézkesen, ráérősen, kényelmesen, csigalassúsággal, húzódozva, kelletlenül, vontatottan, lantatva (tájnyelvi), rákjártával (tájnyelvi), imígy-amúgy (tájnyelvi)
  • halkan, csendesen, csöndben, óvatosan, leptiben (tájnyelvi), félhámistrángon (tájnyelvi)
  • largo (szaknyelvi), lento (szaknyelvi)

kutyatej

főnév
  • pitypang, gyermekláncfű, ebfű, ebtej, fűtej, tejesfű, szamártej, szettyin, ebkapor (régies), dudva (régies)

kókusz

főnév
  • kókuszpálma, kókuszdió
  • (szleng): fej, fő, kobak (bizalmas), kupa (bizalmas), bura (szleng), dinnye (szleng), észtok (szleng), fűrészporraktár (szleng), víztorony (szleng)

megállít

ige
  • feltartóztat, lestoppol (bizalmas), lemeszel (rendőr autót) (szleng)
  • megakaszt, megbénít, megálljt parancsol (valaminek), útját állja, gátat vet (valaminek), meggátol, lefékez, blokkol, aredál (tájnyelvi), leállít, leszerel, paralizál (idegen)
  • elállít, kikapcsol
  • félbeszakít, megszakít, szüneteltet
  • rögzít, stabilizál

megsirat

ige
  • meggyászol, megkönnyez, könnyeket ejt, könnyeket hullat, elsirat
  • megbán, sajnál, fájlal

vevény

főnév
  • nyugta, elismervény, feladóvevény

kézirat

főnév
  • manuscriptum (idegen)
  • kódex (szaknyelvi)

keresztülvisz

ige
  • átszállít, átcipel, áthord, átvisz
  • keresztülvezet, átvezet, átmegy, kivisz
  • elintéz, elér, kieszközöl, véghezvisz, megvalósít, kivív, teljesít, megcsinál, kivitelez, végrehajt, keresztülkerít (tájnyelvi), foganatosít, realizál, érvényesít
  • keresztülhajt, keresztülerőltet, kikényszerít, kiharcol, kiver

gyönyörű

melléknév
  • álomszép, szépséges, elragadó, csodás, csodálatos, csodaszép, meseszép, tündérszép, világszép (tájnyelvi), ragyogó, elbűvölő, felséges, szemrevaló, pompás, remek
  • ékes, díszes

kigyomlál

ige
  • kitép, kiszed, kiirt, kitépdes, kiszaggat, kigazol (tájnyelvi)
  • kitisztít
  • eltávolít

megtisztel

ige
  • szerencséltet (régies), meglátogat, süvegel (régies), megural (régies), megemberel (tájnyelvi), tiszteleg, ünnepel, magasztal, éltet, éljenez
  • kitüntet
  • (szépítően): beszennyez

minő

névmás
  • milyen, micsoda
  • amilyen, aminő (régies)

brigádvezető

főnév
  • munkavezető, előmunkás, csoportvezető, brigadéros (tréfás)

párosít

ige
  • társít, egyesít, egybeköt, összefűz, összekapcsol, kombinál
  • rendez, összeválogat, párba rak
  • (szaknyelvi): keresztez, pároztat

odaállít

ige
  • odatesz, odahelyez, elhelyez
  • elrendez
  • feltüntet, bemutat, példaképül állít
  • beállít, megérkezik, betoppan

megellik

ige
  • megkölykedzik, megkölykezik, megfial, megfiadzik, megvemhezik (tájnyelvi), lemalacozik, legidázik, leborjazik

manipulál

ige
  • babrál, piszkál, bíbelődik
  • ravaszkodik, mesterkedik, ügyeskedik, variál (bizalmas), machinál (bizalmas), umbuldál (bizalmas), kombinál
  • befolyásol, irányít

meglök

ige
  • meglódít, ellök, megtaszít, megbillent, félrelök, megbök, megnyom, megtom (tájnyelvi)

nyomtatvány

főnév
  • nyomdatermék, sajtómű (régies), sajtótermék, kiadvány, lenyomat
  • űrlap, kérdőív, blanketta (idegen)

megfürdet

ige
  • megmárt, alámerít, alábuktat
  • megmos, lemos
  • megöntöz, eláraszt, átitat

lebont

ige
  • lerombol, ledönt, szanál (bizalmas)
  • felfejt, leteker

megőrül

ige
  • megbolondul, megháborodik, meghabarodik (tájnyelvi), meggárgyul (tájnyelvi), megcsábul (tájnyelvi), megtébolyodik, megzavarodik, meghibban, megkeveredik, megbomlik az agya, bedilizik, elveszti az eszét, elborul az elméje, megkergül, megbuggyan (tájnyelvi), meghülyül, becsavarodik (szleng), megkattan (szleng)

obsitos II.

főnév
  • hadastyán (régies), kiszolgált katona, veterán