következmény szinonimái

főnév
  • eredmény, hatás, kihatás, gyümölcse (valaminek), folytatás, utózönge, utóhatás, fejlemény, folyomány, okozat, kimenetel, kimenet, utózmány (tréfás)
  • hátulütő
  • zárótétel, konklúzió, következtetés, konzekvencia (szaknyelvi)

További hasznos szavak a szinonimaszótárból

áldott

melléknév
  • magasztalt, áldásos, dicsőített, dicsért, üdvös, kiválasztott, boldog, szent
  • szerencsés, örvendetes, kedvező, gazdag, bővelkedő, sikeres

legjobb

melléknév
  • legkiválóbb, tökéletes, válogatott, koronázatlan, kiváló, optimális, príma, legkedvezőbb, elsőrendű, csodás, király (szleng)
A szinonimaszótárban megtalálhatóak a következmény szinonimái és még több tízezer, szóban és írásban is használt gyakori, illetve kevésbé használt szó rokon értelmű szavai. Az egyes szavak és szinonimák értelmezésében és megértésében további segítséget nyújt, hogy a szótárban egymástól elválasztva, csoportosítva láthatóak az egyes előfordulási témakörök és szófajok szerinti magyarázatok, jelentések.

kormányzó I.

melléknév
  • vezető, irányító

kidomborít

ige
  • kihasasít, kidülleszt, felduzzaszt
  • aláhúz, rámutat, kiemel, hangsúlyoz, nyomatékosít, hangoztat, felhívja a figyelmet

kétell

ige
  • kételkedik, kétkedik, tamáskodik, hitetlenkedik, kéteskedik (tájnyelvi), kétségeskedik (régies), megkérdőjelez, vitat, kétségbe von, bizalmatlankodik, aggályoskodik, kötve hiszi

jelzet

főnév
  • katalógusszám (szaknyelvi), jelzés

körforgalom

főnév
  • körforgás, keringés, cirkulálás (régies), cirkuláció (régies)

láthatatlan

melléknév
  • rejtett, titkos, észrevétlen, szemrevehetetlen (tájnyelvi), látatlan (régies)

tisztelendő I.

melléknév
  • tiszteletreméltó

hőszigetelő

melléknév
  • hőgátló
  • hőálló

holtrészeg

melléknév
  • tökrészeg (bizalmas), ittas, merevrészeg, tajtrészeg (szleng)

felfogás, fölfogás

főnév
  • felnyalábolás, felölelés, felvevés, felemelés
  • észrevevés, észlelés, megértés, felismerés, appercepció (idegen)
  • felfogóképesség, fogékonyság, ész, értelem, elme, intellektus
  • nézet, világnézet, vélemény, vélekedés, elgondolás, interpretáció, nézetrendszer, felfogásmód, koncepció, nézőpont, szempont, álláspont, ítélet, ízlés

igazgatóság

főnév
  • direktorátus (idegen), főnökség, vezetőség

lefektet

ige
  • letesz, leterít
  • (gyereket): ágyba fektet, elaltat, buvál (tájnyelvi)
  • ágyba kényszerít, ágyhoz köt (betegség)
  • leteper, ledönt, lefog, két vállra fektet, lenyom
  • (szleng): magáévá tesz, megkefél (szleng), megdug (szleng)
  • megállapít, leszögez, meghatároz, írásba foglal, rögzít

lobogtat

ige
  • lenget, lebegtet, lebbeget (tájnyelvi), löbögtet (tájnyelvi), luhajgat (tájnyelvi)
  • (régies): forgat, ráz, szédelget

áru

főnév
  • árucikk, cikk, kereskedelmi cikk, iparcikk, termék, gyártmány, portéka
  • teheráru, rakomány, szállítmány, fuvar
  • (szleng): csinibaba, csaj (szleng), spinkó (szleng), bőr (szleng)

nagyágyú

főnév
  • (bizalmas): érv, bizonyíték, adu
  • (szleng): fejes, főmufti, nagykutya (bizalmas)
  • (bizalmas): szakember, profi (bizalmas), menő (bizalmas), nagymenő (bizalmas), penge (szleng)

megromlik

ige
  • megrohad, megbüdösödik, megavasodik, megbuggyan, megzápul, megposhad, megerjed, megsavanyodik, megecetesedik, megpenészedik, megcsiccsed (tájnyelvi), megtörik, megpimpósodik (tájnyelvi), megzákányosodik (tájnyelvi)
  • elromlik, csődöt mond, tönkremegy

köz1

főnév
  • sikátor, mellékutca, átjáró
  • hely, hézag, hasadék, repedés, bemélyedés, szakasz, térköz, távolság
  • terület, térség
  • időköz, intervallum

korábbi

melléknév
  • előbbi, régebbi, azelőtti, előző, előzetes, hajdani, múltbeli, egykori, addigi

különbség

főnév
  • eltérés, elütés, különbözés, különbözőség, distancia (választékos), nüánsz (választékos), differencia, difi (bizalmas)
  • megkülönböztetés
  • (tájnyelvi): nézeteltérés, veszekedés

megnyitás

főnév
  • átadás, fölavatás, fölszentelés, megkezdés, kezdet
  • (szaknyelvi): kezdés, szerva (idegen), adogatás

közlés

főnév
  • kijelentés, megnyilatkozás
  • bejelentés, hirdetés, híradás, bemondás, tájékoztatás, értesítés, tudtul adás, közzététel, közhírré tétel, nyilvánosságra hozatal, publikálás, publikáció
  • tudósítás, közlemény, nyilatkozat, kommüniké (szaknyelvi), hirdetmény, tájékoztató

kifogásol

ige
  • beleköt, fennakad, nehezményez, sérelmez, rosszall, kritizál, bírál, inkriminál, kifogása van (valami ellen), kifogást emel (valami ellen), szóvá tesz, panasza van, panaszt emel (valami ellen), hiányol, helytelenít, felpanaszol, kivetnivalót talál, óvást emel, becsmérel

lakkozás

főnév
  • fényezés, politúrozás (idegen)

megrémít

ige
  • megijeszt, megzavar, megrémiszt, megriaszt, megrettent, felkavar, feldúl, meghökkent, elborzaszt, megfélemlít, rémületbe ejt, sóbálvánnyá mereszt, felzaklat, terrorizál