lakkozás szinonimái

főnév
  • fényezés, politúrozás (idegen)

További hasznos szavak a szinonimaszótárból

nemzetiség

főnév
  • népcsoport, nemzeti kisebbség, nacionalitás (régies), etnikum

altató II.

főnév
  • altatószer, nyugtató, narkotikum (szaknyelvi), álompor (régies), álomszer (régies), álomital (régies), alutó (régies), mákony (régies)
  • altatódal, bölcsődal, altatónóta (régies)
A szinonimaszótárban megtalálhatóak a lakkozás szinonimái és még több tízezer, szóban és írásban is használt gyakori, illetve kevésbé használt szó rokon értelmű szavai. Az egyes szavak és szinonimák értelmezésében és megértésében további segítséget nyújt, hogy a szótárban egymástól elválasztva, csoportosítva láthatóak az egyes előfordulási témakörök és szófajok szerinti magyarázatok, jelentések.

község

főnév
  • falu, település
  • (régies): közösség, köznép, nép

kísérletezés

főnév
  • vizsgálat, kutatás, elemzés, tanulmányozás, búvárkodás, teszt, analízis, experimentáció (idegen)
  • próbálkozás, próba, kipróbálás, kísérlet, törekvés, igyekezet, erőfeszítés, vállalkozás
  • kaland, merészség, vakmerőség, kockáztatás, kockázatos vállalkozás

kilincsel

ige
  • kéreget, koldul, házal, előszobázik

kasztrált

főnév, melléknév
  • eunuch, herélt

kuvik

főnév
  • halálmadár, vészmadár, bagoly, csuvik (régies), kukurém (tájnyelvi)

leshely

főnév
  • búvóhely, rejtekhely
  • lesállás, magasles, les

trükk

főnév
  • csel, cselfogás, fortély, csalás, ravaszság, furfang, beugratás, attrakció, kunszt (bizalmas), csalafintaság, átejtés (bizalmas), átverés (bizalmas), sumák (szleng), svindli (bizalmas), simli
  • bűvészmutatvány, bűvészkedés

ingyenjegy

főnév
  • szabadjegy, tiszteletjegy, potyajegy (bizalmas)

íjász

főnév
  • nyilas, íjas (régies)

fenék

főnév
  • alja (valaminek), alap
  • (folyóé): ágy, meder
  • far, hátsó (bizalmas), altáj, hátsó fertály, ülep, tompor, fundus (tájnyelvi), koffer (bizalmas), segg (durva), sejhaj (bizalmas), valag (durva), ülőgumó (tréfás), popsi (bizalmas), popó (bizalmas), tunika (bizalmas)

ivadék

főnév
  • leszármazott, sarj (választékos), mag (választékos), írmag (választékos), magzat (választékos), utód, gyermek, gyerek, csemete (bizalmas), poronty (bizalmas), származék, fajzat, cirák (régies), rajzat (régies), csimota (tájnyelvi), maradék (tájnyelvi), maradály (tájnyelvi)
  • (régies): nemzedék

leves I.

melléknév
  • lédús, leveses, nedves, nedvdús, zaftos, lecses (tájnyelvi), lüccsedt (tájnyelvi), succulens (idegen)

mecénás

főnév
  • pártfogó, védnök, patrónus (régies), műpártoló, szponzor, protektor, jótevő

bakfis

főnév
  • serdülőlány, kamaszlány, süldőlány (régies), csitri (bizalmas), fruska, lányka, tinédzser, tini

nyaggat

ige
  • piszkál, zaklat, bosszant, háborgat, molesztál, gyötör, macerál (bizalmas), vegzál (régies), abajgat, szekíroz (bizalmas), szekál (bizalmas), nyúz, buzerál (szleng), nem hagy békén
  • unszol, nyüstöl (bizalmas)
  • fogdos, húzgál, cibál

mereng

ige
  • (választékos): tűnődik, ábrándozik, mélázik, álmodozik, andalodik, révedezik, réved, töpreng, elbámészkodik, elgondolkodik

lakos

főnév
  • lakó, polgár, honos, helybeli, földi, lélek, fő

közkeletű

melléknév
  • elterjedt, bevett, elfogadott, meghonosodott, általános, gyakori közismert, szokásos, hagyományos, kurrens, konvencionális
  • triviális

leint

ige
  • elhallgattat, lehurrog, letorkol, letromfol, lepisszent (tájnyelvi)
  • megint, figyelmeztet
  • megállít, lestoppol (bizalmas), leszólít (bizalmas)

mélyedés

főnév
  • süllyedés, merülés, ereszkedés
  • fúrás, vájás, ásás
  • árok, gödör, barázda, vájat, kátyú, lyuk, teknő, meder, üreg, horony, rovátka, akna, töbör (választékos), suvadás, nút (szaknyelvi)

láz

főnév
  • forróság, tűz, hideglelés, febris (idegen), pyrexia (idegen)
  • betegség, hagymáz
  • izgalom, lelkesedés
  • tűz, hév, szenvedély, indulat
  • (régies): lázadás, lázongás

kiszolgáltatottság

főnév
  • függőség, függés, alávetettség, alárendeltség

lemerül

ige
  • alámerül, lesüllyed, alászáll, leereszkedik, lemegy, suhad (tájnyelvi)

mennyezet

főnév
  • plafon, födém, boltozat, fedél, tetőzet, padmaly (tájnyelvi), padlás (tájnyelvi)
  • baldachin, ágytető, ágysátor, ágymennyezet