filozófia célokság, a célszerűség tana, olyan filozófiai felfogás, amely szerint a természet minden jelensége, mozgása valami kijelölt, előre meghatározott célra irányul (pl. az isteni világterv megvalósulására)
tudományos latinteleologia ‘ua.’: görögteleó ‘célhoz ér’ ← telosz ‘vég, cél, eredmény, megvalósulás’ | lásd még: -lógia
történelem a 10–16. századi indiai fejedelemségek uralkodó rétegéhez tartozó személy
történelem e rétegből kikerült fejedelmi dinasztiák tagja
hindi, ‘királyok fiai’: lásd még: rádzsa | putra ‘fiú, sarj’
A teleológia és még több tízezer szóban és írásban is használt idegen szó jelentése megtalálható a topszótár – idegen szavak szótárában. Az idegen szavak értelmezésében és megértésében további segítséget nyújt, hogy a szótárban egymástól elválasztva, csoportosítva láthatóak az egyes előfordulási témakörök szerinti magyarázatok, jelentések.
kimerítő és kilátástalan, soha eredményre nem vezető (munka, erőfeszítés)
Sziszüphosz korinthoszi király az alvilágban azzal bűnhődött vétkeiért, hogy egy nagy sziklát kellett egy hegycsúcsra felgörgetnie, de valahányszor felért vele, az újra a mélybe gördült