szaléziánus jelentése

  • vallás elhagyott gyermekek gondozásával foglalkozó szerzetesrend (tagja)
  • latin Salesianus ‘ua.’ ← Salesius ‘a rendalapító Szalézi Szent Ferenc latinos neve’, tkp. ‘a franciaországi Sales városából való’

További hasznos idegen szavak

politeia

  • történelem ókori görög városállam berendezkedése
  • tudomány a különféle államformákat rendszerező és az elképzelt eszményi államot taglaló ókori írások típusa (Platón ilyen című műve után)
  • görög, ‘állam’ ← politész ‘az állam polgára’ ← polisz ‘városállam’

indo-

  • (tudományos szóösszetételek előtagjaként) Indiával kapcsolatos
  • lásd még: ind
A szaléziánus és még több tízezer szóban és írásban is használt idegen szó jelentése megtalálható a topszótár – idegen szavak szótárában. Az idegen szavak értelmezésében és megértésében további segítséget nyújt, hogy a szótárban egymástól elválasztva, csoportosítva láthatóak az egyes előfordulási témakörök szerinti magyarázatok, jelentések.

nacionálsovinizmus

  • politika a nemzeti törekvéseket soviniszta eszmék jegyében elutasító politika
  • lásd még: nacionális, sovinizmus

oximéter

  • orvosi a vér oxigéntartalmának mérésére szolgáló műszer
  • tudományos latin oxymeter ‘ua.’: lásd még: oxi(gén) | metreó ‘mér’

collitigantes

kiejtése: kollitigantesz
  • jogtudomány pertársak, egymással pereskedő felek
  • latin többes szám, ‘ua.’: co(n)- ‘együtt’ | litigare ‘pereskedik’ ← lis, litis ‘per’

médoc

kiejtése: medok
  • közép-franciaországi eredetű szőlőfajta
  • a belőle készült kiváló vörös pecsenyebor
  • francia Médoc város, a szőlőtermő vidék központja

kinesztézia

  • orvosi a saját mozgás érzete, mozgásérzékelés
  • tudományos latin kinaesthesia ‘ua.’: görög kineó ‘mozgat’ | aiszthészisz ‘érzékelés’ ← aiszthanomai ‘érez’

rekrutálódik

  • (össze)gyűlik, toborzódik (valahonnan)
  • lásd még: rekrutál

heliotróp

  • ásványtan véreskő, ékkő, zöld kalcedon élénkvörös hematitpettyekkel
  • műszaki forgatható naptükör távoli helyek megfigyelésére
  • német Heliotrop ‘ua.’: lásd még: helio- | görög troposz ‘fordulat’ ← trepó ‘fordul’

mamzel

  • kisasszony
  • (francia) nevelőnő
  • német Mamsell ‘gazdasszony uradalomban vagy szállodában’ ← francia mademoiselle ‘kisasszony’, lásd ott

kumulosztrátusz

  • meteorológia réteges gomolyfelhő
  • tudományos latin cumulostratus ‘ua.’: cumulus ‘halom, rakás’ | stratus ‘réteg’ ← sternere, stratum ‘leterít’

respublika

  • köztársaság
  • latin res publica ‘közügy, közjó, államérdek, államhatalom’: res ‘dolog, ügy, érdek’ | publicus, eredetileg populicus ‘nyilvános, közös, az egész néppel kapcsolatos’ ← populus ‘nép’

rabicfal

  • építészet keskeny belső válaszfal dróthálóra csapott gipszes malterból
  • K. Rabitz német építőmesternek, a feltalálónak a nevéből

hemiballizmus

  • orvosi az egyik oldal végtagjain és arcizmain fellépő rángásszerű mozgások
  • tudományos latin hemiballismus ‘ua.’: görög hémi ‘fél’ | balló ‘dob, dobál’ | lásd még: -izmus

galalit

  • kémia kazeinből formaldehiddel való keményítés útján előállított szarujellegű, éghetetlen műanyag
  • német Galalith ‘ua.’: görög gala ‘tej’ | lithosz ‘kő’