főnévvallás azok megjelölése, akik az anglikán egyház 1662-ben kötelezőnek nyilvánított nézeteit elutasították, és valamely szabadegyházhoz csatlakoztak
a fennálló társadalmi szabályokat vagy az uralkodó nézeteket elutasító személy
melléknév elvtelen alkalmazkodásra nem hajlandó, saját normáihoz ragaszkodó
vallás ókori (2–3. századi) keresztény eretnekség, amely szerint Isten egysége csak úgy tartható fenn, ha nem az ember Jézus, hanem maga az Atyaisten szenvedte el a kereszthalált
tudományos latinpatripassionismus ‘ua.’, lásd még: páter, passió, -izmus
A nonkonformista és még több tízezer szóban és írásban is használt idegen szó jelentése megtalálható a topszótár – idegen szavak szótárában. Az idegen szavak értelmezésében és megértésében további segítséget nyújt, hogy a szótárban egymástól elválasztva, csoportosítva láthatóak az egyes előfordulási témakörök szerinti magyarázatok, jelentések.
retorika, stilisztika a keresztezés mint mondatalakzat, egy szószerkezet megismétlése egyazon mondatban, de fordított rendben (pl. a hatalom szeretete más, mint a szeretet hatalma)
tudományos latinchiasmus ← görögkhiaszmosz ‘keresztezés’, lásd még: kiazma