bakter jelentése

  • vasúti őr
  • + városi éjjeliőr
  • német Wachter ‘ua.’ ← wachten ‘őrködik’ ← wach ‘éber’

További hasznos idegen szavak

racemát

  • kémia olyan szerves vegyület, amelyben a jobbra és balra forgató enantiomerek (lásd ott) egyenlő arányban vannak jelen, ezért a poláros fény síkját nem forgatja el
  • német Razemat ‘ua.’, lásd még: racém
A bakter és még több tízezer szóban és írásban is használt idegen szó jelentése megtalálható a topszótár – idegen szavak szótárában. Az idegen szavak értelmezésében és megértésében további segítséget nyújt, hogy a szótárban egymástól elválasztva, csoportosítva láthatóak az egyes előfordulási témakörök szerinti magyarázatok, jelentések.

de dato

kiejtése: de dátó
  • hivatalos a kelet napjától, a kiállítás napjától fogva (érvényes)
  • latin, ‘ua.’: de ‘-tól’ | lásd még: dátum

ökotoxikus

  • tudomány környezetkárosító, a környezetet mérgező
  • tudományos latin oecotoxicus ‘ua.’, lásd még: öko(lógia), toxikus

intuicionizmus

  • filozófia olyan nézet, mely szerint a matematika a logikától és érzéki tapasztalatoktól független, fogalmai belső belátás alapján önmagukat magyarázzák
  • filozófia az erkölcsi fogalmaknak hasonló függetlenséget tulajdonító elmélet
  • angol intuitionism ‘ua.’, lásd még: intuíció, -izmus

repartíció

  • arányos elosztás
  • latin repartitio ‘ua.’ ← repartiri, repartitus ‘feloszt’: re- ‘újra, vissza’ | partiri ‘szétoszt’ ← pars, partis ‘rész’

rádiógoniometria

  • távközlés rádióadó állomás irányának megállapítása rádiónavigáció során a kisugárzott hullámok beesési szöge alapján
  • lásd még: rádió, goniometria

kretinizmus

  • orvosi pajzsmirigy-elégtelenség miatti testi és szellemi visszamaradottság
  • tudományos latin cretinismus ‘ua.’, lásd még: kretén

hagiográfus

  • vallás keresztény szentek életírója
  • magyar, ‘ua.’, lásd még: hagiográfia (a geográfia–geográfus és hasonló szópárok mintájára)

karfiol

  • növénytan kelvirág
  • ausztriai német Karfiololasz cavolfiore ‘ua.’ (lrrl hangátvetés): cavolelatin caulis ‘káposzta’ | fiorelatin flos, floris ‘virág’

argó

  • nyelvtan (eredetileg) a francia alvilág titkos csoportnyelve
  • nyelvtan csibésznyelv, tolvajnyelv
  • francia argot ‘ua.’ ← (?) ófrancia hargoter ‘civakodik’ ← ?

gramm

  • fizika elemi súlymérték, 1 köbcentiméter 4 fokos víz súlya
  • német Gramm, ang, francia gramme ‘ua.’ ← középkori latin gramma ‘írásjel, betű, kicsi súly’ ← görög gramma, tkp. graph-ma ‘betű, irat’ ← graphó ‘ír’
  • lásd még: gráf

kopulál

  • összeköt, összekapcsol
  • + vallás összeesket
  • biológia párzik, párosodik, közösül
  • latin copulare, copulatum ‘összekapcsol’, lásd még: kopula
  • lásd még: kuplé, kupleráj, kuplung

konkordátum

  • egyezmény valamely állam és a pápaság (1929 óta a Vatikán) között
  • latin concordatum ‘ua.’, lásd még: konkordál

konzerváció

  • megőrzés, megtartás
  • fenntartás
  • tartósítás
  • latin conservatio ‘ua.’, lásd még: konzervál