utánpótlás szinonimái

főnév
  • erősítés, kiegészítés, segédcsapat

További hasznos szavak a szinonimaszótárból

alsóbbrendűség

főnév
  • alárendeltség, függés, inferioritás
  • kezdetlegesség, primitívség

kihever

ige
  • meggyógyul, kigyógyul, erőre kap, kilábal, életben marad, megmarad, túlél
  • kipihen, összeszedi magát, magához tér, átvészel
A szinonimaszótárban megtalálhatóak a utánpótlás szinonimái és még több tízezer, szóban és írásban is használt gyakori, illetve kevésbé használt szó rokon értelmű szavai. Az egyes szavak és szinonimák értelmezésében és megértésében további segítséget nyújt, hogy a szótárban egymástól elválasztva, csoportosítva láthatóak az egyes előfordulási témakörök és szófajok szerinti magyarázatok, jelentések.

turizmus

főnév
  • turisztika, turistálkodás, természetjárás, országjárás, utazgatás, idegenforgalom

tehetségtelen

melléknév
  • nehézfejű, tompa agyú, antitalentum (idegen), lassú észjárású, értetlen, korlátolt, buta, hülye

tárgyas

melléknév
  • határozott, tranzitív (szaknyelvi)(szaknyelvi)

szerződés

főnév
  • megállapodás, megegyezés, kontraktus (régies), frigy (régies), ügylet, egyezmény, egyezség, konvenció (szaknyelvi), megalkuvás (régies), paktum (régies), konkordátum (idegen)
  • szövetség

újjászervez

ige
  • átalakít, átszervez, átformál, átrendez, újjáalakít, újjáépít
  • megreformál, modernizál, reorganizál (idegen)

vas

főnév
  • ferrum (szaknyelvi), vasérc, rúdvas (szaknyelvi), haszonvas (szaknyelvi)
  • lágyvas
  • acél
  • vasalás, patkó
  • sarokvas
  • orrvas (cipőn), spiccvas (bizalmas)
  • bilincs, lánc, rablánc, béklyó, békó (tájnyelvi), olvasó (tréfás)
  • peták, fitying, fillér, garas, picula (régies), krajcár (régies)
  • kard, penge, fegyver
  • páncél

sötét I.

melléknév
  • homályos, borult, borongós, árnyas, fénytelen, megvilágítatlan, besötétített, naptalan (választékos), borús, felhős, ködös, szürke
  • fekete, barna, sötét színű
  • küzdelmes, nyomorúságos
  • kilátástalan, reménytelen
  • gyászos, nyomasztó, aggasztó, komor, baljós, baljóslatú, súlyos
  • lehangolt, borúlátó, pesszimista
  • aljas, ördögi, démoni, alvilági, sátáni, elvetemült, bűnös, becstelen, gaz (választékos), galád, gonosz, mocskos, piszkos (pejoratív)
  • buta, ostoba, értetlen, tudatlan
  • korlátolt, szemellenzős, nehéz felfogású

simogat

ige
  • cirógat, becézget, dédelget, szeretget, tapogat, cirókál (bizalmas), lapogat, babusgat
  • (szellő) legyezget

olajmező

főnév
  • olajlelőhely, olajvidék

szabadkozik

ige
  • elhárít, kéreti magát, húzódozik, mentegetőzik, mentegetődzik, tiltakozik, vonakodik, szabódik

végignyúlik

ige
  • elterül, végigfekszik, végigheveredik, elnyúlik, lepihen
  • végighúzódik

visszafejlődik

ige
  • hanyatlik, satnyul, korcsosodik, elfajul, elcsökevényesedik, degenerálódik (szaknyelvi), regresszál (szaknyelvi), visszaesik

kéretlen II.

határozószó
  • kéretlenül, hívatlanul
  • önként

utazó I.

melléknév
  • vándorló

túlkapás

főnév
  • visszaélés, önkényeskedés, hatalmaskodás, féktelenkedés
  • kihágás, szabálysértés

vaktában

határozószó
  • találomra, látatlanban, ötletszerűen, hevenyén, hevenyészve, hasból, gondolomra, gondolomformán (tájnyelvi), blindre (bizalmas), szembehunyva (régies), ab invisis (idegen)
  • meggondolatlanul, megfontolatlanul, kapásból

ügyesség

főnév
  • képesség, tehetség, érzék, adottság, tálentum, rátermettség, készség, kézügyesség, perfekció (idegen), dexteritás (idegen)
  • gyakorlottság, jártasság, rutin
  • élelmesség, leleményesség, találékonyság, talpraesettség

télikert

főnév
  • üvegház, melegház, növényház, glazhaus (régies)

váltóőr

főnév
  • váltókezelő, pályaőr, bakter (régies)