kalendárium szinonimái

főnév
  • naptár, almanach (régies), évkönyv, csízió (tájnyelvi), kalendár (tájnyelvi)

További hasznos szavak a szinonimaszótárból

lótusz

főnév
  • tündérrózsa, tavirózsa, vízililiom, vízitök (tájnyelvi)

1

ige
  • növekedik, növöget, nőttön-nő, fejlődik, magasodik, nyúlik, nagyobbodik, cseperedik
  • szaporodik, sokasodik
  • gyarapodik, dalmahodik (tájnyelvi)
  • fokozódik, emelkedik, dagad, duzzad, elharapódzik, tágul, bővül, terjed, árad Sz: nő, mint a bolondgomba; úgy nő, mintha húznák
  • (bajusz): pelyhedzik
  • serken, zsendül, terem, szálasodik, tenyészik, burjánzik, hajt
  • keletkezik, fejlődik
A szinonimaszótárban megtalálhatóak a kalendárium szinonimái és még több tízezer, szóban és írásban is használt gyakori, illetve kevésbé használt szó rokon értelmű szavai. Az egyes szavak és szinonimák értelmezésében és megértésében további segítséget nyújt, hogy a szótárban egymástól elválasztva, csoportosítva láthatóak az egyes előfordulási témakörök és szófajok szerinti magyarázatok, jelentések.

jégszekrény

főnév
  • hűtőszekrény, hűtő (bizalmas), frizsider
  • fagyasztó, fagyasztóláda, fagyasztószekrény, mélyhűtő, hűtőláda, mélyhűtőláda

holnap II.

főnév
  • következő nap
  • jövő, jövendő

hidra

főnév
  • szörny, szörnyeteg, sárkány, hullámszörny (régies)

hadoszlop

főnév
  • menetoszlop, hadláb (régies)

joviális

melléknév
  • derűs, kedélyes, jókedélyű, jókedvű, nyájas, optimista, derűlátó, vidám

kerge

melléknév
  • megkergült, karga (tájnyelvi), kergeteges (tájnyelvi), megtekeredett, szédült, hibbant, dilinyós (bizalmas), esztelen, eszeveszett, bolond, féleszű, veszett, őrült
  • bolondos, hebehurgya, szeles, szeleburdi, kótyagos, bódult, kába, hóbortos, kelekótya, megfontolatlan

szabotázs

főnév
  • szabotálás, gáncs, szabotázscselekmény
  • terrorcselekmény

furcsa

melléknév
  • különös, különleges, szokatlan, sajátságos, meglepő, meghökkentő, valószínűtlen, fura, furi (bizalmas), faramuci (bizalmas), bizarr, groteszk, csodás (tájnyelvi), ciha, kacifántos
  • rendhagyó, szabályellenes, visszás, fonák, paradox (idegen)
  • muris (bizalmas), mulatságos, tréfás, vicces, bolondos, bohókás, hóbortos, különc, különcködő, originális, extra (szleng)

forradalom

főnév
  • felkelés, revolúció (régies), forrongás, lázadás, zendülés, összeesküvés, rebellió (régies), népfelkelés, szabadságharc
  • fordulat, átalakulás, megújulás

elbeszélő II.

főnév
  • mesemondó, mesélő, recitáló (régies), krónikás
  • narrátor

gázóra

főnév
  • gázmérő, gázfogyasztásmérő

kevesebb

számnév
  • csekélyebb, kisebb számú, apróbb, kisszámú

kipótol

ige
  • helyrehoz, helyreállít, megjavít, kiegészít, kibővít
  • megfoltoz, helyreüt, reparál, tataroz, kerekít
  • helyettesít

madzag

főnév
  • spárga, zsineg, zsinór, kötözőzsineg, spagóca (bizalmas)

kugli

főnév
  • teke, tekejáték
  • tekebáb
  • (szleng): fej, kobak (bizalmas)

kalocsni, kalucsni

főnév
  • sárcipő, felsőcipő, galocsni (régies), galoche (régies), gumicipő

játék

főnév
  • kedvtelés, szórakozás, mulatság
  • móka, bohóság, tréfa, vidámság
  • gyerekség, gyerekjáték, sétagalopp (szleng), sétameccs (szleng), sima győzelem (szleng)(pejoratív)
  • játékszer, játszék (tájnyelvi)
  • játszma, parti (bizalmas), mérkőzés, game (szaknyelvi), szett (szaknyelvi), forduló, menet, kör
  • szerencsejáték, sorsjáték, kártyajáték
  • előadás
  • alakítás, ábrázolás, megformálás, megszemélyesítés, domborítás (régies)
  • elmozdulás, kilengés, mozgás
  • (régies): szemfényvesztés, varázslás

kelt, költ

ige
  • ébreszt, felkelt, felébreszt, felzavar, felráz, felver, felriaszt, kiugraszt az ágyból
  • előidéz, okoz, fakaszt, támaszt, indít, gerjeszt, szít, gyújt, kivált, eredményez
  • kelt, kotlik, tojásokon ül, fiadzik, fészkel, kikotol (tájnyelvi)

közöl

ige
  • tudat, jelent, jelez, mond, megmond, kifejez, elbeszél, kijelent, értesít, üzen, bejelent, tudtul ad, hírül ad, tudomására hoz, értésére ad, megsúg, informál, tájékoztat, tudósít, megír, leír, elújságol, elmesél, beszámol, kinyilvánít, feltüntet
  • leközöl, lehoz (bizalmas), megjelentet, lead, közread, közrebocsát, közzétesz, kiad, kihoz (bizalmas), publikál, kinyomtat

kaptár

főnév
  • méhkas, kas, köpű, kelence (régies)

hossz1

főnév
  • terjedelem, kiterjedés, elnyúlás (régies), terjedés (régies)
  • nagyság, hosszúság, magasság, testmagasság, testhossz
  • táv
  • időtartam, tartam, huzam

képzetlen

melléknév
  • iskolázatlan, tájékozatlan, tanulatlan, tudatlan, műveletlen, szakképzetlen, dilettáns, pallérozatlan, kulturálatlan, analfabéta
  • ügyetlen, alkalmatlan, járatlan, tapasztalatlan

kritérium

főnév
  • ismérv, ismertetőjel, ismertetőjegy, jegy, sajátosság, jelleg, jellegzetesség, jellemző, karakterisztikum (idegen)