elvállal szinonimái

ige
  • vállalkozik (valamire), magára vállal, magára vesz, vállára vesz (választékos), átvállal, felvállal, elfogad, beleegyezik(valami alól)

További hasznos szavak a szinonimaszótárból

hatótávolság

főnév
  • hatósugár, hatókör, hatókörzet, akciórádiusz (idegen)

trágárkodik

ige
  • disznólkodik, malackodik, illetlenkedik, szemérmetlenkedik
A szinonimaszótárban megtalálhatóak a elvállal szinonimái és még több tízezer, szóban és írásban is használt gyakori, illetve kevésbé használt szó rokon értelmű szavai. Az egyes szavak és szinonimák értelmezésében és megértésében további segítséget nyújt, hogy a szótárban egymástól elválasztva, csoportosítva láthatóak az egyes előfordulási témakörök és szófajok szerinti magyarázatok, jelentések.

előrelátható

melléknév
  • várható, sejthető, gondolható, kiszámítható, föltehető, megjósolható, valószínű

egybevágó

melléknév
  • egyező, azonos, adekvát, identikus (idegen), kongruens (idegen), konkordáns (idegen), egyazon, egyforma, megkülönböztethetetlen, felcserélhető, csereszabatos (szaknyelvi), egyenlő, összeillő, egyenértékű, egybeeső, egybehangzó, harmonikus

dramatizál

ige
  • sötéten lát, eltúloz, felnagyít

cselszövő

melléknév
  • bajkeverő, ármánykodó, fondorkodó, furfangos, alattomos, áskálódó, bujtogató, intrikus, praktikáló (régies), csaló, svindler (bizalmas), csempes (tájnyelvi)

elszíneződik

ige
  • színt vált, átszíneződik

étkezés

főnév
  • evés, táplálkozás, kosztolás (bizalmas), lakomázás, lakmározás, falatozás, falás, zabálás (szleng), pofázás (szleng), habzsolás (pejoratív), eszegetés, majszolás, kanalazás, kajálás (szleng), zaba (szleng), asztaltevés (tájnyelvi), kosztolódás (tájnyelvi)

megrongál

ige
  • tönkretesz, elront, sért, összetör, deformál, roncsol, eltorzít, elcsúfít, harcképtelenné tesz, elpusztít, megsziszál (tájnyelvi)

bódult

melléknév
  • kábult, kótyagos, öntudatlan, mámoros, szédült, zsibbadt (szleng)
  • (régies): zavart, bomlott, bomlott elméjű

biblia

főnév
  • szentírás, az Írás, a könyvek könyve, a kinyilatkoztatás, Septuaginta, Vulgata, Ó- és Újszövetség, Ó- és Újtestamentum
  • alapmű

bögyörő

főnév
  • (tájnyelvi): hímvessző, fütyülő (bizalmas), fütyi (bizalmas), bille, pöcs (durva), kuki (bizalmas), kukac (szleng)
  • (tájnyelvi): angyalbögyörő, burgonyametélt, krumplinudli, nudli, burgonyasodralék

fagott

főnév
  • búgósíp

feljegyzés, följegyz

főnév
  • szöveg, jegyzet, irat, írás, jegyzék, emlékeztető, pro memoria (idegen), memó (bizalmas), észrevétel, jelentés, beszámoló, akta, jegyzőkönyv, nyilvántartás, beadvány, felrovás (régies), följelelés (régies), rovátos (régies), annotáció (szaknyelvi), notícia (idegen), regisztrátum (szaknyelvi)
  • napló, emlékirat, memorandum (idegen), memoár (választékos), diárium (régies)

hárít

ige
  • (ütést): kivéd, felfog, paríroz (régies)
  • visszautasít, cáfol
  • ráfog, ráken, áttol, ró, hagy, átpasszol (bizalmas), hárint (tájnyelvi), halít (tájnyelvi), hirgál (tájnyelvi)
  • (tájnyelvi): összesöpör, összegyűjt

galuska

főnév
  • nokedli, csusza, nyögvenyelő (tájnyelvi), dödölle (tájnyelvi), haluska (tájnyelvi), csiszke (tájnyelvi), lélekkötő (tájnyelvi), nyukli (régies), vízenballagó (régies), gombocka (régies)

elvégez

ige
  • befejez, bevégez (választékos), teljesít, végrehajt, megcsinál, megvalósít, megtesz, végbevisz, véghezvisz, végére ér, elfogyat (tájnyelvi), letud (bizalmas), elintéz, (iskolát) kijár
  • (régies): elhatároz, rászánja magát

előkészület

főnév
  • előmunkálat, felkészítés, készülődés, gyakorlás, betanulás, szoktatás, edzés, készülés, alapozás, preparáció (régies), preparálás (idegen)

erőszakol

ige
  • erőltet, kényszerít, forszíroz (bizalmas)
  • (valakire valamit): ráerőszakol, ráerőltet, tukmál, oktrojál (idegen)

függővasút

főnév
  • drótkötélpálya, függőpálya, sodronykötélpálya, drótkötélvasút, lebegővasút, lebegő, libegő (tájnyelvi), lanovka (idegen), sikló

emigráció

főnév
  • kivándorlás, száműzetés, számkivetés, számkivetettség

egyházmegye

főnév
  • püspökség, egyházkerület, egyházkör (régies), érsekség

esküdt II.

főnév
  • esküdtszéki tag, képviselő-testületi tag (régies), ülnök, juror (idegen)
  • népi ülnök (régies)

galacsin

főnév
  • golyó, gombóc, labdacs (régies), pirula
  • (régies): ágyúgolyó, puskagolyó