végrehajtható szinonimái

melléknév
  • behajtható
  • jogerős, hatályos, törvényes
  • keresztülvihető, megtehető, megcsinálható, megvalósítható, kivihető, teljesíthető

További hasznos szavak a szinonimaszótárból

társaság

főnév
  • együttlét
  • összejövetel, vendégség
  • közösség, csapat, kör, csoport, törzsasztal, társkör, banda, brancs (bizalmas), kompánia, kollektíva, bagázs
  • klikk (pejoratív)
  • egyesület, egylet, klub, testület, együttes, szervezet, társulat, szindikátus (idegen), konszern (idegen)

csókolódzás, csókoló

ige
  • puszilkodás, csőrözés (tréfás), smacázás (szleng), smacizás (szleng), smárolás (szleng)
A szinonimaszótárban megtalálhatóak a végrehajtható szinonimái és még több tízezer, szóban és írásban is használt gyakori, illetve kevésbé használt szó rokon értelmű szavai. Az egyes szavak és szinonimák értelmezésében és megértésében további segítséget nyújt, hogy a szótárban egymástól elválasztva, csoportosítva láthatóak az egyes előfordulási témakörök és szófajok szerinti magyarázatok, jelentések.

valcer

főnév
  • (régies): keringő

tömör

melléknév
  • tömörített, kompakt (idegen), masszív, szilárd
  • sűrű, tömött
  • velős, magvas, lakonikus, lapidáris (idegen), szűkszavú, rövid, összefogott, summás, epigrammatikus (idegen), sommás

tízes

melléknév
  • decimális (idegen)

támadó I.

melléknév
  • agresszív, erőszakos, harcos, ellenséges, harcias, harapós
  • ostromló, rohamozó, offenzív (idegen), betörő, benyomuló, berontó
  • (régies): keletkező, születő

vaslánc

főnév
  • bilincs, béklyó, békó (tájnyelvi), olvasó (tréfás)
  • teher, kötelem (régies), kényszerűség, kényszer, kényszerítés, presszió

visszamarad

ige
  • lemarad, elcsenevészedik, elsatnyul, (fejlődésben) elmarad, csökik (tájnyelvi)
  • hátramarad, megmarad, fennmarad
  • nyakán marad

szemerkél

ige
  • szitál, csepereg, permetez, harmatozik, szemel (tájnyelvi), szemereg (tájnyelvi), szemetel (tájnyelvi), hulládozik (tájnyelvi)
  • (tájnyelvi): eszeget, csipeget

szavazás

főnév
  • választás, voksolás
  • döntés

összevisszaság

főnév
  • rendetlenség, felfordulás, fejetlenség, anarchia, fejvesztettség, zavar, zűrzavar, zűr, káosz, konfúzió (választékos), tohuvabohu (választékos), szemétdomb, kupleráj (pejoratív), kupi (bizalmas), rumli (bizalmas), gyüleség (tájnyelvi), szerteség (tájnyelvi), széjjelség (tájnyelvi)
  • rendszertelenség, szabálytalanság, átláthatatlanság, áttekinthetetlenség
  • értelmetlenség, zöldség (bizalmas), badarság, marhaság, zagyvaság, zagyvalék, kuszaság, kuszáltság, halandzsa (bizalmas), hanta (szleng)

széthull

ige
  • szétszóródik, széjjelszóródik, elszóródik, szétpereg, széjjelpereg, szétgurul, széjjelgurul
  • szétesik, szétbomlik, felbomlik, feloszlik

vízmedence

főnév
  • fürdőkád
  • vízgyűjtő, víztároló, tározó, ciszterna, tárolómedence

kirívó

melléknév
  • szembetűnő, szembeszökő, feltűnő, égbekiáltó, ordító (hiba), éles, kiáltó, vaskos, durva, bántó, leplezetlen, nyilvánvaló, disszonáns, eklatáns, grell (régies), kirívós (tájnyelvi)

végtelen II.

határozószó
  • végtelenül, mérhetetlenül, túlságosan, roppantul

vakondok

főnév
  • vakond, hegymester (tájnyelvi)

viharlámpa

főnév
  • istállólámpa, petróleumlámpa, olajlámpa

verés

főnév
  • ütlegelés, kikapás, bántalmazás, csépelés, páholás, nadrágolás, fenekelés, elnáspángolás, haddelhadd, nemulass (tréfás), pofozás, dádá (bizalmas), zupálás (régies), agyabugya (tájnyelvi), lazsnak (tájnyelvi), csihipuhi, ruha (szleng), zakó (szleng), zamek (szleng), csomag (szleng), hirig (szleng), sulykolás (régies)
  • büntetés, felelősségre vonás, nemulass
  • csapás, szerencsétlenség
  • szenvedés, fájdalom
  • préselés, érmekészítés
  • ütés, kongatás
  • dobogás, lüktetés, pulzálás

törvényszerű

melléknév
  • igazságos, jogos, legitim (idegen), méltányos, korrekt, törvényes, legális, törvény szabta, jogszerű, szabályszerű, szabályos, helyénvaló
  • szükségszerű, szükségképpeni, elkerülhetetlen, kikerülhetetlen, feltétlen, elengedhetetlen

virradat

főnév
  • pirkadás, pirkadat, pitymallat (tájnyelvi), napkelte, napkelet (régies), hajnal, hajnalhasadás, hajnalodás, hajnalpír, reggeli szürkület, korány (régies), villámodat (tájnyelvi)