nagyfokú szinonimái

melléknév
  • nagyarányú, nagymérvű (választékos), nagymértékű, kiterjedt, fokozott, felfokozott, intenzív, súlyos, nagy, magas fokú, erős, kirívó
  • túlságos, feltűnő, határtalan, kimondhatatlan, szertelen
  • hathatós, mélyreható, beható, mély

További hasznos szavak a szinonimaszótárból

megszáll

ige
  • elfoglal, bevesz, bekerít, birtokba vesz, meghódít, leigáz, okkupál (régies)
  • elözönöl, ellep
  • hatalmába ejt, hatalmába kerít, beleköltözik(valamiről)
  • elhelyezkedik, meghál, megalszik, megállapodik (régies), megtelepedik, megtelepszik, felüti tanyáját, tábort üt, tartózkodik, dekkol (szleng), meghúzódik, bevackol (bizalmas), befészkeli magát, időzik, tanyázik, hajlékra talál, meghúzza magát, betér (valahova)
  • (tájnyelvi): alászáll, megülepedik, megülepszik, leapad

préri

főnév
  • puszta, mező
A szinonimaszótárban megtalálhatóak a nagyfokú szinonimái és még több tízezer, szóban és írásban is használt gyakori, illetve kevésbé használt szó rokon értelmű szavai. Az egyes szavak és szinonimák értelmezésében és megértésében további segítséget nyújt, hogy a szótárban egymástól elválasztva, csoportosítva láthatóak az egyes előfordulási témakörök és szófajok szerinti magyarázatok, jelentések.

morfium

főnév
  • fájdalomcsillapító, morfin (szaknyelvi), morfi (szleng), morfó (szleng)

meglepetés

főnév
  • meglepődés, csodálkozás, csodálat, bámulat, zavar, ámulat, elképedés, hüledezés, meghökkenés
  • ajándék, kedveskedés, figyelmesség

meggyökerezik, meggy

ige
  • gyökeret ver, gyökeret ereszt, megfogamzik, legyökerezik (tájnyelvi), meggyökeresedik
  • megtelepszik, letelepszik, otthonra talál
  • meghonosodik, megrögződik, belegyökeresedik, belerögződik, beivódik

levezetés

főnév
  • elvezetés, csatornázás, kanalizáció (szaknyelvi), kanalizálás (szaknyelvi)
  • bizonyítás, igazolás, következtetés, kikövetkeztetés, okfejtés, származtatás, dedukció (szaknyelvi), deriváció (idegen), szillogizmus (idegen)

mutatós

melléknév
  • szép, szemrevaló, csinos, elegáns, fess (bizalmas), ízléses, látszatós (tájnyelvi)
  • tetszetős, látványos, dekoratív, reprezentatív

nyír1

ige
  • vág, metsz, nyes, sarabol, kurtít, rövidít, stuccol (bizalmas)
  • borotvál (régies)
  • (szleng): pusztít, kaszabol, öl, irt
  • támad

kuka1

melléknév
  • süketnéma, néma, hangtalan, hallgatag, szótalan
  • mafla, mamlasz, bámész, bamba, szájtáti

közepes II.

főnév
  • (osztályzat): hármas, arany közép (szleng), galamb (szleng), kos (szleng), kígyó (szleng), középfazon (szleng), kukac (szleng), madár (szleng), sün (szleng), teve (szleng), tizenegyes (szleng), tripla (szleng), trojka (szleng)

íjász

főnév
  • nyilas, íjas (régies)

lakonikus

melléknév
  • kimért, szűkszavú, szófukar, szótlan, hallgatag, csendes
  • rövid, tömör, velős, magvas, szabatos, lapidáris (idegen), summás

nyüzsgés

főnév
  • mozgolódás, hemzsegés, pezsgés, izgalom, sietség, mozgás, élénkség, forgatag, sürgölődés, sürgés-forgás, jövés-menés, tolongás, lótás-futás, kavarodás, lökdösődés, taszigálás, tülekedés, hűhó, felhajtás, zűrzavar

önöz

ige
  • magáz, becsül (tájnyelvi), megkegyelmez (tájnyelvi)

egybehangzó

melléknév
  • megegyező, egyetértő, egybecsengő, egybevágó, megfelelő, összevágó, harmonikus, egyöntetű, egységes, összhangzó, hozzáillő, összeegyeztethető, összeférő, egymást fedő, koherens (szaknyelvi), konzisztens (idegen), kongruens (idegen), konkordáns (idegen)

rózsás II.

főnév
  • rózsakertészet (tájnyelvi), rózsakert

porcukor

főnév
  • cukorliszt

nagyítás

főnév
  • túlzás, nagyzás, túljátszás
  • felértékelés
  • fokozás, túlbecslés
  • nagyobbítás, kitágítás, terjesztés
  • növelés, gyarapítás, emelés, fokozás, nyújtás

moly

főnév
  • molylepke, szú (régies)

nézőközönség

főnév
  • publikum, közönség, nézők

pletykál

ige
  • pletyózik (bizalmas), pletykázik, karattyol (bizalmas), trécsel, traccsol (bizalmas), temondál (tájnyelvi), tereferél, cseveg, fecseg, híresztel, rebesget, terjeszt, csacsog-fecseg, locsog, suttog, súg-búg, kotyog, dumál, jabdos (tájnyelvi), toplakodik (régies), megszól, nyelvére vesz Sz: szájára vesz; megcsuszamodik az ajka

nász

főnév
  • (választékos): házasság, frigy, házasságkötés, esküvő, menyegző, lakodalom, egybekelés, összekelés, lagzi
  • (választékos): párosodás, párzás, közösülés, koitusz (szaknyelvi), nemi érintkezés
  • (tájnyelvi): szülőtárs
  • apatárs, nászatya, nászapa
  • anyatárs, nászanya, nászasszony

megoldás

főnév
  • megfejtés, eredmény, nyitja (valaminek), kulcsa (valaminek), kiút, dűlő, elintézés, rendezés
  • kifejlet, végkifejlet, kibontakozás

nyál

főnév
  • saliva (szaknyelvi), turha (régies)
  • (szleng): benzin
  • (szleng): üdítő, gyümölcslé

póni

főnév
  • törpeló, póniló