miképp, miképpen szinonimái

határozószó
  • miként?, hogy?, hogyan?, mi módon?
  • amiként, amint, ahogy, ahogyan, amiképp, amiképpen

További hasznos szavak a szinonimaszótárból

csügg

ige
  • csüng, függ, csüllöng (tájnyelvi), lóg (bizalmas)
  • lekonyul, lelóg, aláhajlik, fityeg, leffeg (tájnyelvi), csilleng (régies)
  • (valakin): rajong (valakiért), ragaszkodik (valakihez), imád, szeret, becéz, dédelget, babusgat, ajnároz, kényeztet, nyászálódik (tájnyelvi)

álom

főnév
  • alvás, szendergés, szundítás, szundikálás, bóbiskolás
  • álmosság
  • álomkép, álomlátás
  • látomás, vízió
  • vágyálom, ábránd, képzelődés, fantázia, káprázat, délibáb, illúzió
A szinonimaszótárban megtalálhatóak a miképp, miképpen szinonimái és még több tízezer, szóban és írásban is használt gyakori, illetve kevésbé használt szó rokon értelmű szavai. Az egyes szavak és szinonimák értelmezésében és megértésében további segítséget nyújt, hogy a szótárban egymástól elválasztva, csoportosítva láthatóak az egyes előfordulási témakörök és szófajok szerinti magyarázatok, jelentések.

melléklet

főnév
  • csatolmány, toldalék, pótlás, pótlék, kísérő (irat), tartozék, záradék, függelék, appendix (régies), affixum (régies), kiegészítés, toldás, járulék
  • pótkötet

meakulpázik

ige
  • beismer (hibát), vádolja magát, mentegetődzik, védekezik

málé1

főnév
  • (tájnyelvi): kukorica, tengeri (tájnyelvi), törökbúza (tájnyelvi)
  • kukoricalepény, prósza (tájnyelvi)
  • puliszka (tájnyelvi)
  • kukoricaliszt, máléliszt

lebecsül

ige
  • lenéz, lekicsinyel, depreciál (régies), bagatellizál (idegen), leértékel, alábecsül, fitymál, aláértékel, fitymál, kisáll (tájnyelvi), gyerekszámba vesz
  • félreismer

mérőedény

főnév
  • mérce, bádog (tájnyelvi), menzúra (idegen), mérték

nagykorú II.

főnév
  • felnőtt

koronázás

főnév
  • beiktatás, felavatás, felkenés, koronáció (régies)

kompatibilis

főnév
  • összeillő, összekapcsolható, összeilleszthető

hívószám

főnév
  • telefonszám, szám, kapcsolási szám

köszön

ige
  • köszönt, üdvözöl, tiszteleg, szalutál, bólint, biccent, int, süvegel (régies)
  • hálálkodik

negyedrész

főnév
  • negyed, egynegyed, fertály (régies), firtli (régies)

objektum

főnév
  • tárgy, dolog
  • épület, építmény, létesítmény, intézmény
  • célpont

demoralizál

ige
  • (közösséget): bomlaszt, zülleszt, destruál (idegen)
  • megmételyez, megront, megtántorít, lealjasít, lealacsonyít

reagál

ige
  • visszahat
  • felel, válaszol

pártember

főnév
  • párttag, pártfunkcionárius

miliő

főnév
  • környezet, atmoszféra, keret, kör, háttér, légkör, klíma, levegő, vidék, környék
  • asztalközép

méhészet

főnév
  • méhtenyésztés, méhészkedés, apicultura (idegen)

munkakedv

főnév
  • tennivágyás, tettrekészség, buzgóság, ügybuzgalom, munkaláz, hév(tréfás)

parádé

főnév
  • (régies): díszszemle, szemle, díszfelvonulás, katonai szemle, mustra (régies), ünnepség, díszünnepség
  • pompa, fényűzés, ceremónia
  • hűhó, cécó (bizalmas), teketória, körülményesség
  • látványosság, komédia
  • (régies): puccparádé, ünneplőruha, ünneplő, díszruha, díszegyenruha

mitikus

melléknév
  • mesés, mesebeli, legendás

megbénul

ige
  • megszélhűdik, elhal, megmerevedik
  • megdermed, leblokkol (bizalmas)
  • megakad, megáll

műszerész

főnév
  • technikus, gépész, szerelő, mechanikus

paródia

főnév
  • karikatúra, torzkép, kigúnyolás, kifigurázás, szatíra
  • persziflázs (szaknyelvi)