kinyílik szinonimái

ige
  • felnyílik, feltárul, szétnyílik, széttárul, kitárul, kivágódik, kicsapódik, felcsapódik, felpattan, kikapcsolódik, kigombolódik, kioldódik, kinyitódik (tájnyelvi)
  • kivirágzik, kivirít, kifakad, kifeslik, kibújik, kisarjadzik, virágba szökken
  • kifejlődik, kibontakozik, kibomlik
  • felenged, megnyílik, közlékennyé válik

További hasznos szavak a szinonimaszótárból

sekélyes

melléknév
  • sekély, alacsony
  • felületes, felszínes, futólagos
  • üres, unalmas

egyező

melléknév
  • egybevágó, megfelelő, egybeeső, egymást fedő, azonos (valamivel), egyenlő, egyforma, ugyanaz, ugyanolyan, szakasztott olyan, egyöntetű, egyenértékű, analóg (idegen), összeillő, összehangzó, összeegyeztethető, hasonnemű, rokon, homológ (idegen), kongruens (idegen), korrespondens (régies), harmonikus
A szinonimaszótárban megtalálhatóak a kinyílik szinonimái és még több tízezer, szóban és írásban is használt gyakori, illetve kevésbé használt szó rokon értelmű szavai. Az egyes szavak és szinonimák értelmezésében és megértésében további segítséget nyújt, hogy a szótárban egymástól elválasztva, csoportosítva láthatóak az egyes előfordulási témakörök és szófajok szerinti magyarázatok, jelentések.

kiemelkedik

ige
  • kidomborodik, kidudorodik, kiugrik, kiáll
  • kiválik, előtűnik, felbukkan
  • felemelkedik, felküzdi magát
  • kitűnik, kimagaslik, kimagasodik, felülmúl, predominál (idegen), dominál (idegen)

jósol

ige
  • jövendöl, jövendőt mond, előrelát, sejtet, prófétál (régies), hirdet, jelez, előre jelez, prognosztizál, divinál (régies)
  • beharangoz, huhog, kuvikol

jassznyelv

főnév
  • csibésznyelv, argó, tolvajnyelv, szleng, alvilági nyelv, fattyúnyelv, zsargon, apacsnyelv

hozzáférhetetlen

melléknév
  • megközelíthetetlen, elérhetetlen, magának való
  • zárolt, titkos
  • megvesztegethetetlen, becsületes, tisztességes

kiköt

ige
  • rögzít, odaerősít, odaköt, béklyóz, kipányváz, kikötöz, láncra köt, kicövekel (tájnyelvi)
  • partot ér, partra száll, behajózik, lehorgonyoz, kihorgonyoz (régies)
  • megállapodik (valahol), megszáll, megalszik, lecövekel (tájnyelvi)
  • büntet, megszégyenít, kipellengérez
  • (csomót): kibont, kiold, szétbont, felfejt, elválaszt
  • fenntart, megszab, feltételt szab, meghatároz, előír, megad, kialkuszik, alkuba foglal, kiszegődik (tájnyelvi), lefixál (idegen), stipulál (idegen)

kongatás

főnév
  • jelzés, ütés
  • harangozás, harangszó, kondítás, csendítés (tájnyelvi), gingallózás (tájnyelvi)

szülés

főnév
  • világrahozatal, életadás, lebabázás, lebetegedés
  • fialás, kölykedzés, ellés
  • megalkotás, létrehozás
  • előállítás, megteremtés

hangaőszirózsa

főnév
  • fátyolvirág, menyasszonyfátyol, mirtuszaszter

hajóraj

főnév
  • flottilla, flotta, hajóhad, armada (régies)

emse

főnév
  • nőstény disznó, anyadisznó, koca, eme (tájnyelvi), emedisznó (tájnyelvi), magló (tájnyelvi), gönye (tájnyelvi)

határozottság

főnév
  • szilárdság, erély, elszántság, eltökéltség, rendíthetetlenség, rezolúció (régies)(bizalmas)

koronáz

ige
  • beiktat, felavat, felken (régies)
  • koszorúz, betetőz

kukoricázik

ige
  • packázik, kitol (bizalmas), szemtelenkedik, szívat (szleng)
  • habozik, tétovázik

ablakos

főnév
  • üveges, üvegező (régies), ablakcsináló (régies)

megtervez

ige
  • kitervel, kigondol, végiggondol, kiagyal (bizalmas)
  • kalkulál, beütemez, koncipiál (régies), kreál, megszerkeszt, kidolgoz, megrajzol, megkonstruál

mágnestű

főnév
  • delejtű (régies)

kioktat

ige
  • megtanít, kiművel, palléroz (választékos), felokosít (tájnyelvi), feleszel (tájnyelvi), megokosít (tájnyelvi), kitanít, kiokosít, kiképez, betanít, instruál (idegen), irányít, tájékoztat, útbaigazít
  • megleckéztet, rendreutasít

kidolgoz

ige
  • kikészít, előkészít
  • meggyúr
  • kialakít, kimunkál, kicsiszol, megmunkál, megalkot, megtervez, kikovácsol, kifejleszt, kiművel, szerkeszt, fogalmaz, elaborál (idegen), idomít, formál, megszövegez, körvonalaz, formába önt, megformál, kivitelez
  • végigdolgoz, átdolgoz

kivitelezés

főnév
  • elkészítés, létrehozás, megalkotás, végrehajtás, megvalósítás, kidolgozás, teljesítés
  • kivitel, kiállítás, forma, külcsín (választékos)

lövölde

főnév
  • céllövölde, lőhely, lövőhely (régies), lövőház (régies)

kísértet

főnév
  • jelenés, látomás, szellem, árny, rém, rémkép, lidérc, tünemény (régies), hazajáró lélek, bujdosó lélek, kósza lélek, mumus, éjváz (régies), tündevény (régies), kiméra (választékos), démon (idegen), fantom, lemur (idegen), vízió, illúzió, benga (tájnyelvi), fehérember (tájnyelvi), ijesztet (tájnyelvi)

kacaj

főnév
  • nevetés, kacagás, hahota
  • nyerítés (pejoratív)

koldus

főnév, melléknév
  • kéregető, alamizsnás, istenszegénye, lázár (régies), kilincsnyomdász (tájnyelvi), darizó (szleng)
  • nincstelen, szegény, ágrólszakadt, nyomorult, éhenkórász, tönkrement, vagyonbukott (régies), zsebrák (régies) Sz: minden utcában lakik; nagy Isten Lázárja; sok háztól él, kevéstől boldogul

magaslik

ige
  • kimagaslik, magasodik, emelkedik, kiemelkedik, mered, áll