hangszigetelés szinonimái

főnév
  • hangvédelem, zajvédelem

További hasznos szavak a szinonimaszótárból

alfa

főnév
  • kezdet, alap, alapfeltétel

előzetes I.

melléknév
  • előző, megelőző, előlegezett, prelimináris (régies), előbbi, korábbi, előbbeni, eddigi, fent említett, előidejű, kiinduló, kezdeti, régi, hajdani, korai, a priori (idegen)
A szinonimaszótárban megtalálhatóak a hangszigetelés szinonimái és még több tízezer, szóban és írásban is használt gyakori, illetve kevésbé használt szó rokon értelmű szavai. Az egyes szavak és szinonimák értelmezésében és megértésében további segítséget nyújt, hogy a szótárban egymástól elválasztva, csoportosítva láthatóak az egyes előfordulási témakörök és szófajok szerinti magyarázatok, jelentések.

hadiözvegy

főnév
  • katonaözvegy, háborús özvegy

földhözragadt

melléknév
  • szegény, nincstelen, koldusszegény, vagyontalan, ínséges, ágrólszakadt Sz: szegény, mint a templom egere; se inge, se gatyája
  • kicsinyes, közönséges

foglalkozik

ige
  • tesz, bíbelődik, vesződik, dolgozik, folytat, végez, űz, csinál, művel, vizsgálódik, intéz
  • gondja van rá, figyelmet fordít (valamire), gondját viseli (valakinek, valaminek), törődik (valamivel, valakivel), tanulmányoz, gondolkodik (valamin), figyel (valamire, valakire)
  • vizsgál, taglal, mérlegel

feldolgoz, földolgoz

ige
  • felhasznál, átalakít
  • megemészt, asszimilál (szaknyelvi)
  • átír, átformál
  • elkészül, végez (valamivel), elvégez, elkészít

haldokló II.

főnév
  • moribundus (szaknyelvi)

hidász

főnév
  • (szaknyelvi): hídverő, utász, hídvető

platinaszőke

melléknév
  • világosszőke, hirtelenszőke, svédszőke

emigrál

ige
  • kivándorol, száműzetésbe megy, elköltözik, kimenekül, elbujdosik (régies), áttelepül, disszidál

eltökélt

melléknév
  • (szándék): feltett, határozott
  • elszánt, határozott, céltudatos

bortermelő

melléknév, főnév
  • szőlőművelő, szőlőtermelő

erőszak

főnév
  • kényszer, kényszerítés, kény (régies), erőhatalom (régies), agresszió, erőszakolás, erőszakoskodás, erőszakosság, agresszivitás, violencia (idegen), ököljog, hatalmaskodás, basáskodás, törvénytiprás, jogtiprás
  • terrorcselekmény, robbantás, robbantgatás
  • nemi erőszak, megerőszakolás, liliomtiprás, megbecstelenítés, meggyalázás, megrontás
  • terror, rémuralom, zsarnokság, önkény, önkényuralom

hiúság

főnév
  • önhittség, önimádat, önteltség, beképzeltség, elbizakodottság
  • hivalkodás, tetszelgés
  • semmiség, hiábavalóság, haszontalanság, hívság

iglice

főnév
  • tövises iglice, ekeakadály, ekenyűg, eketartófű, iglicetüsök, igrictüske, istenátkozta-tüske, ökörgúzs

kitérés

főnév
  • kikerülés, kerülgetés, letérés, eltérés, irányváltás
  • kibillenés, megtörés, ingadozás
  • félreugrás, elhajlás, diverzió (idegen), elhárítás, testcsel, fortély
  • kibúvó, ürügy, mellébeszélés, kertelés, köntörfalazás, kijátszás
  • elkalandozás, kerülő, digresszió (idegen)
  • (szaknyelvi): kitérő, kitérővágány, kitérőhely, mellékvágány
  • közbevetés, közbeiktatás, közjáték, betét, körülírás, mellékesemény, mellékcselekmény, kaland, exkurzus (idegen), epizód

kedveszegett

melléknév
  • elkedvetlenedett, kedvetlen, lehangolt, letört, reményvesztett, rosszkedvű, csüggedt, deprimált

hangzás

főnév
  • csengés, zengzet (választékos)

habgumi

főnév
  • szivacsgumi, habszivacs, laticel

hazugság

főnév
  • valótlanság, hamisság, csúsztatás, torzítás, kitaláció, falsum (idegen), hazudság (régies), koholmány, kacsa (bizalmas), blöff, mese (bizalmas), kamu (szleng), hanta (szleng), hadova (szleng), hamuka (szleng), tészta (szleng), kefe (szleng), humbug (bizalmas), füst (szleng) Sz: álmodta, mint macska az esőt; borbélyműhelyben faragott újság; cigányul van ez mondva; hat cigány is megesküdne rá; mese a zöld disznóról; mese habbal (bizalmas); olyan igaz, mint az öklöm, bizonyítja a könyököm
  • hazudozás, kitalálás, füllentés, őszintétlenség, mellébeszélés
  • félrevezetés, ámítás, álnokság, kétszínűség, becsapás, rászedés

karöltve

határozószó
  • karonfogva
  • vállvetve, együttesen, közösen, egy akarattal, egyöntetűen

háromszögű

melléknév
  • háromszögletű, háromszögletes, trigonális (idegen), trianguláris (idegen)

fröccsen

ige
  • spriccel, csapódik, feccsen (tájnyelvi)

hengeres

melléknév
  • gömbölyű, hengerded (régies), cilindrikus (szaknyelvi)

kázus

főnév
  • eset, esemény, dolog, ügy