kalligrafikus jelentése
művészi kézírással készült, szépírásos
német kalligraphisch ‘ua.’, lásd még: kalligráfia
További hasznos idegen szavak
vallás főnév a Biblia héber szövegének leírásával, őrzésével és rekonstrukciójával munkálkodott tudós (Kr. u. 750–1000 között)
melléknév a ~k ténykedése nyomán létrejött (bibliai szövegváltozat, írásmód)
latin masoreta ← görög maszorétész ‘ua.’, lásd még: maszóra
A kalligrafikus és még több tízezer szóban és írásban is használt idegen szó jelentése megtalálható a topszótár – idegen szavak szótárában. Az idegen szavak értelmezésében és megértésében további segítséget nyújt, hogy a szótárban egymástól elválasztva, csoportosítva láthatóak az egyes előfordulási témakörök szerinti magyarázatok, jelentések.
vallás katolikus pap nyakbavetője, elöl derékig élő széles szalag
papi illeték magánérdekű szertartásokért (keresztelő, esketés, temetés, amikor a pap csupán a ~´t viseli a karing felett)
öltözködés széles, sál alakú női vállkendő
történelem férjes asszonyok bokáig érő ruhája az ókori Rómában
latin stola ‘hosszú női felsőruha’ ← görög sztolé ‘ruha, palást, felszerelés’ ← sztelló ‘felszerel’
biológia embrionális szerveződési képletek megjelenése kifejlett szervezetben
tudományos latin neomorphosis ‘ua.’, lásd még: neo- , morfózis
építészet az alsó oszlopátmérő kétszeresének megfelelő távolság az ókori görög oszloprendben
görög , tkp. szün-sztülosz ‘ua.’: szün- ‘együtt’ | sztülosz ‘oszlop’
művészet szobrászat
szobor, faragvány
német Skulptur ← latin sculptura ‘ua.’, lásd ott
biológia a növényi asszimiláció útján létrejött anyag
tudományos latin assimilatum ‘ua.’, lásd még: asszimilál
orvosi csontképző sejt
tudományos latin osteoblast ‘ua.’: lásd még: oszteo- | görög blaszté ‘csíra’
lemond, leköszön
latin renuntiare ‘lemond, felmond, felhagy’: re- ‘vissza’ | nuntius ‘hírnök’, lásd még: nuncius
lásd még: renonsz
orvosi szűkület, beszűkülés
tudományos latin stenosis ‘ua.’: görög sztenosz ‘keskeny, szoros’ | -ózis (kóros folyamatra utaló toldalék)
izgat, ingerel
élénkít
villamosság gerjeszt
latin excitare, excitatum ‘ébreszt, serkent, szít’: ex- ‘ki, el’ | ciere, citum ‘mozgásba hoz’
lásd még: citál
biológia csíralemez, bőrkezdemény a barázdálódott petén
angol blastoderm ‘ua.’: lásd még: blaszto- | görög derma ‘bőr’
távközlés a centiméteres tartományba eső hullámhosszúságú elektromágneses hullám, amelyet főképpen a távközlésben hasznosítanak
lásd még: mikro-
orvosi (hímvessző) feláll, megmerevedik
felállít, emel, alapít
latin erigere, erectum ‘felállít, emel’: e(x)- ‘el, fel’ | regere ‘irányít, kormányoz’
műszaki tejet fölöző centrifuga
műszaki a belé helyezett anyagot, főleg ércet kiválogató berendezés
angol, német separator ‘ua.’, lásd még: szeparál
üldözés, üldöztetés
+ jogtudomány bűnüldözés
latin prosecutio ‘ua.’ ← prosequi, prosecutus ‘üldöz, nyomon követ’: pro- ‘előre’ | sequi ‘követ’