versenyez szinonimái

ige
  • verseng, vetélkedik, küzd, mérkőzik, viaskodik, harcol, tusázik, csatázik
  • pályázik, folyamodik, licitál
  • konkurál, rivalizál

További hasznos szavak a szinonimaszótárból

szenvedély

főnév
  • szenvedelem, szenvedélyesség, elragadtatás, enthuziazmus (idegen), pátosz, lelkesedés, vehemencia, láz, tűz, mánia, őrület, hév, forróság, indulat
  • kedvtelés, vesszőparipa, passzió (bizalmas), hobbi, megszállottság, függés
  • szerelem, vágy

elterjedt

melléknév
  • közkeletű, elfogadott, bevett, befutott, meghonosodott, járatos, gyakori, közönséges, általános, divatos, uralkodó
  • közismert, népszerű, hírült (régies)
A szinonimaszótárban megtalálhatóak a versenyez szinonimái és még több tízezer, szóban és írásban is használt gyakori, illetve kevésbé használt szó rokon értelmű szavai. Az egyes szavak és szinonimák értelmezésében és megértésében további segítséget nyújt, hogy a szótárban egymástól elválasztva, csoportosítva láthatóak az egyes előfordulási témakörök és szófajok szerinti magyarázatok, jelentések.

vásárlóközönség

főnév
  • vevőközönség, vevőkör, fogyasztók, vásárlók

tréner

főnév
  • edző
  • idomár, állatszelídítő

tökfilkó

főnév
  • tökfej, tökkalap (régies), filkó (régies), fajankó, tökfejű, tökkelütött, szamár, ökör (durva), mamlasz, tahó (bizalmas), balfácán (bizalmas), lüketóni (bizalmas), tuskó (bizalmas), botfej (tájnyelvi), bükkfakolomp (tájnyelvi)

tarifa

főnév
  • díjszabás, taksa (bizalmas), árszabás
  • ár, viteldíj, menetdíj, útiköltség
  • árjegyzék, díjjegyzék

vekker

főnév
  • ébresztőóra, csörgőóra, óra, csaszi (szleng)

vonakodik

ige
  • húzódozik, húzódik, ódzkodik, kelletlenkedik, idegenkedik, prüszköl, berzenkedik, szabódik, tartózkodik, kibúvót keres, fázik (valamitől) (bizalmas), viszolyog, vacillál (bizalmas), küllőfékezik (tájnyelvi), hámfázolódik (tájnyelvi)
  • restell, átall, szégyell(valamire)

szerez

ige
  • hozzájut, megkap, elér, elnyer, kerít, szed, szert tesz, akvirál (régies)
  • (tájnyelvi): gyarapít, gyűjt, gazdálkodik
  • kaparint, elcsíp, habzsol, szervál (szleng), tarhál (szleng), happol (szleng), harácsol, portyázik, suvaszt (tájnyelvi), elcsen, csen, csór, lop, bezsebel, szajréz (szleng), zabrál (szleng), megbuliz (szleng), megkártyáz (szleng), oroz, elemel
  • előidéz, okoz, elősegít, kivált, kelt
  • teremt, létrehoz, megformál, alkot, költ, ír, komponál
  • (régies): rendel, intéz, alapít, fundál (régies)

személynév

főnév
  • utónév, keresztnév, képnév (tájnyelvi)

papír

főnév
  • papírlap, papiros (bizalmas), cédula
  • irat, okmány, okirat, dokumentum, oklevél, igazolvány, igazolás
  • (jelzőként): eldobható, egyszer használatos

szirupos

melléknév
  • (választékos): mézesmázos, érzelgős, édeskés, szentimentális, giccses, csöpögős, csepegős, limonádé, nyálas (szleng)

zátony

főnév
  • kiemelkedés, turzás (szaknyelvi), homokpad, porond (tájnyelvi)
  • (régies): gázló

kiterít

ige
  • széthajt, kihajt, kibont
  • kitár, széttár, kiterjeszt, kifeszít
  • szétszór, szétterít
  • kiakaszt, kiaggat, kitereget
  • felravataloz, ravatalra tesz, elnyújtóztat (tájnyelvi), kinyújtóztat (tájnyelvi)

versíró

főnév
  • költő, poéta, dalnok, versszerző (régies), verscsináló, versfaragó, fűzfapoéta

vargabetű

főnév
  • kerülő, kerülő út, kitérő
  • cselugrás, oldalszökés

visszafojt

ige
  • elnyom, elfojt, gátat vet (valaminek), magába fojt, lenyel (bizalmas), leküzd, visszatart, visszaszorít, uralkodik (valamin), legyűr, megzaboláz
  • (érzelmet): palástol, eltakar, elrejt

vezeklőöv

főnév
  • cilicium (idegen)

túlbuzgó

melléknév
  • fontoskodó, igyekvő, tolakodó, güzü (szleng), stréber (bizalmas)

vitel

főnév
  • szállítás, hordás, fuvar, transzport (bizalmas)